A Gmailt is elérte a kínai tűzfal

Az arab tavasz Kínára is hatással lehet, így félelmében a kormányzat megpróbálja megbénítani a Gmailt.

Kategóriák: Internet, Internet

Szerző: Molnár József 2011. március 21.

A Google tájékoztatása szerint a kínai kormányzat blokkolja a Gmail levelezőrendszer elérését az állampolgárai számára, úgy hogy az látszólag az üzemeltető hibájának tűnjék. Az IDG New Service beszámolója szerint az elmúlt hetekben a kínai Gmail felhasználók csak nagy nehezen tudták elérni a fiókjukat, amelyet követően a mikroblog oldalakat elárasztották a kommunista országból érkező panaszok a levelezőrendszer lassúságával kapcsolatban.

 

 



A Google közlése alapján a hiba nem a szolgáltatásuknál keresendő, hanem vádjaik alapján a kínai kormány az, amely megbénítja a Gmail működését. "A mi oldalunkon nincs semmilyen technikai probléma. Folyamatosan figyeljük a szolgáltatást. Ez egy kormányzati blokád, amelyet gondosan úgy terveztek meg, hogy az a mi hibánknak látszódjon kifelé" - nyilatkozta a Google szóvivője.

A gyanú szerint a kínai hatalom a Gmail blokkolásával szeretné megakadályozni, hogy a "Jázmin forradalom" fogalma és létezése még inkább elterjedjen. Utóbbi mozgalom az egyiptomi és tunéziai megmozdulások hírére az utóbbi hetekben futótűzként terjedt az ország online lakosai között, az arab országokhoz hasonló felkelésre buzdítva a kínai népet. 

Szakértők szerint a hatalom félelmei miatt néhány hete a "jázmin" és az észak-afrikai térségben történt megmozdulásokkal kapcsolatos kulcsszavakat már cenzúrázzák az országban. A hírek szerint ezen felül a kormány több aktivistát is letartoztatott, megfélemlítettek külföldi újságírókat, s több katonát is az utcákra rendeltek, hogy meg tudjanak előzni egy egyiptomihoz hasonló felkelést.

A Gmail levelezőrendszer és ezzel együtt a Google nem elsőként került szembe a Kínai kormánnyal. 2009 decemberében ugyanis a gyanú szerint az ország hackerei támadást indítottak a Gmail ellen, amelyre válaszul a Google egy időre letiltotta a cenzúrát a kínai keresőjében.

Audioszerkeszt?

Legfrissebb videó

Kína galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

stevyxix - Hellgate 2011-03-21 15:37:52

Azért abba is gondoljatok bele, mi lesz ha Kína demokratikus ország lesz, még szabadabban jöhetnek és fognak is, most is jönnek csak nem olyan nagy számban, nem biztos hogy jó lenne az, így van egy hatalom ami korlátot szab kínának elég csak a születés szabályozásra gondolni nem mindenhol működne jól a demokrácia (vagyis hát demokrácia se egy jó dolog, csak jelenleg ez a legjobb, Churchill kicsit jobban megfogalmazta: \\\"A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk.\\\").

Válasz

Lord_KROK 2011-03-21 15:13:56

Na ha Kníában is zavargások lesznek, akkor lassna közelítünk a 3.-ik VH-hoz

Válasz

DrHouse 2011-03-21 11:45:57

...válasz Dave1988 3. kommentre:
 
Helyesbítek, nem Kínát csak azt a raklap kommunista diktátort úgy 70 évre visszamenőleg.

Válasz

Dave1988 2011-03-21 11:41:13

...válasz DrHouse 1. kommentre:
 
Vagy legalább betiltani, de az óceános ötlet jobb :D

Válasz

zoe444 2011-03-21 11:30:36

Jól elvannak az ovisok. Csak kár, hogy már nem műanyag traktorral csapkodják fejbe a másikat/egymást. :\\

Válasz

DrHouse 2011-03-21 11:13:13

Kínát már rég bele kellett volna dózerolni az óceánba...

Válasz