A Nehalem újra lecsap - Intel Core i5/i7 bemutató

Új zászlóshajó érkezett a piacra 2008 novemberében a Core i7-es család bemutatkozásával: az Intel egyértelműen jelezte, hogy versenytársának semmilyen helyet nem kíván hagyni a high-end kategóriában. Az X58-as lapkakészlet és a Core i7 900-as központi egységek együttesen roppant erős szolgáltatáskínálattal bírtak és bírnak még a mai napig is, ám mindennek komoly ára volt, van és várhatóan lesz is. Az akkori árakon most már nem érdemes gondolkodni, jobb, ha a jelent, illetve a közeljövőt nézzük. Az LGA1366-os foglalatba illeszkedő i7-es processzorok kínálata csöppet átrendeződött az eltelt 1 év során, a belépő szintű – milyen fura ezt a szót hallani ennél a szegmensnél – 920-as modell mellé a 3,06 gigahertzes órajelen üzemelő 950 és az új, 3,33 gigahertzes 975 Extreme Edition csatlakozott.

Még idén várható a 965 Extreme Edition szorzózárral ellátott változata, amelyet i7 960 néven kell majd keresni a boltok polcain. Jelenleg körülbelül 70 000 forintot kóstál egy i7 920, egy hozzá illő, tisztességesen összerakott alaplap pedig körülbelül 55 000 – 60 000 forint. Erre jön még a háromcsatornás memóriakit ára, ám szerencsére a platform debütálása óta eltelt szűk egy év alatt markáns árcsökkenés ment végbe a gyártók háza táján, így az egyszerűbb csomagok egész korrekt áron vásárolhatók meg napjainkban. A CPU+alaplap+memória hármas együttes ára azonban továbbra is bőven 100 000 forint felett van, ami bizony a többség számára leküzdhetetlen akadályt jelent. Az Intel szemszögéből nézve ez persze teljesen normális dolog, ők mindig is high-end platformként aposztrofálták az i7 900-at és az X58-as lapkakészletet, aki tehát használni akarja, az mélyen nyúljon bele a pénztárcájába.

A két- és négymagos Core 2 processzorok tulajdonosainak maradt tehát az álmodozás az olcsóbb hardverekről, viszont most a folyamatosan csepegtetett információk, ütemtervek révén egyre valószínűbb, hogy egyszer elérhetik kevesebb pénzért az új architektúrát. Végül egészen a 2009-es év őszi iskolakezdéséig kellett várni, ami remek kezdőlökés lett ahhoz, hogy egy gyártó sikeressé tegyen egy termékcsaládot az év hátralevő részében. Sok dolga lesz az Intelnek, hiszen nemcsak új központi egységekkel, hanem alaplapi lapkakészlettel is bővül a piac, a kettő együtt meg annyi újítást hoz, amit a lehető legtöbbször kell elmagyarázni a Core 2-höz szokott és adott esetben ragaszkodó felhasználóknak.

Kisebb, butább… lassabb?

Elsőként essen szó az új központi egységekről. Az „új” szót már az első mondatban is idézőjelek közé rakhatnánk, hiszen most nem történt komoly architekturális változtatás, egy-két apró finomítást leszámítva ugyanazt kapjuk, mint tavaly novemberben. Az újdonságok is a Bloomfield processzorok natív négymagos felépítését követik, integrált DDR3-as memóriavezérlővel rendelkeznek, az átszervezett cache-hierarchia révén harmadszintű gyorsítótár is található bennük, valamint felvértezték őket a gyári tuningmegoldásként is emlegetett Turbo móddal. A többszálas programkezelésnek kedvező HyperThreading-technológia implementálása terén viszont már változás van – csak az i7 800-as típusok kapják meg ezt az áldást, az i5 processzorokból kimarad ez a megoldás. Utóbbi hardverek az operációs rendszer felé is négymagosként fognak látszani, így tehát érdekes lesz látni, hogy a teljesítmény terén miképp viszonyulnak majd a 45 nanométeren gyártott Core 2 Quad egységekhez.

Apropó, gyártástechnológia. A tick-tock stratégia szerint most egy csíkszélesség-csökkentés következne, ám egyelőre minden maradt 45 nanométeren. A 32 nanométeres gyártósorok természetesen gőzerővel üzemelnek a háttérben, az immáron integrált grafikus vezérlőt is tartalmazó Clarksdale processzorok bejelentéséig sem kell már sokat aludnunk. Jövőre tehát nagy mennyiségben megkapjuk a kisebb csíkszélességet, amely egyébként remek alapot fog adni arra, hogy az Intel végleg kisöpörje a piacról a Core 2-es platformot. A Lynnfield tehát még 45 nanométeren készül, a Bloomfieldhez képest azonban a mag mérete és a tranzisztorok száma is nőtt. A lapka nagysága majdnem eléri a 300 mm2-t, míg a felépítést érintő módosításoknak köszönhetően 43 millióval több tranzisztor található benne. A két adat persze összefügg, sőt a növekedésre van magyarázatunk, ugyanis a Lynnfield központi egységek egyik ütőkártyája, az integrált második generációs PCI Express vezérlő, amely eddig mindig a lapkakészlet északi hídjában foglalt helyet, immáron a CPU-ban található.

Az X58-as platformon például az északi lapka kétszer 16 sáv kiosztására képes, amely kedvez a több grafikus kártyával felszerelt rendszereknek. Ugyanezt a tudást természetesen nem integrálhatta az Intel, hiszen nem érdeke, hogy elmossa a kategóriahatárokat. Épp ezért az új processzorok „csak” egy tizenhatszoros adatátvitelt tudnak biztosítani, amely a kétkártyás rendszerek esetében feleződik. A kétszer ×8-as kapcsolat a legtöbb párba rendezett grafikus gyorsító számára elegendő, a Quad-megoldásokhoz azonban továbbra is az X58 az ajánlott.

Pusztítás szakszerűen

Mivel a mainstream piac a cél, ezért egy-két funkció kidobálására feltétlenül szükség volt. Eltűnt az ósdi rendszerbuszt leváltó Quick Path Interconnect, azaz ha pontosak akarunk lenni, akkor egy kisebb QPI-link továbbra is megtalálható a processzorban, ám az nem a lapkakészlettel tartja a kapcsolatot, hanem a CPU és az integrált PCIe-vezérlő közti gyors adatcseréért felel. A lapkakészlet és a központi egység kommunikációját a két irányba 2 GB/másodperc áteresztőképességet adó Direct Media Interface végzi, amely nem új dolog, korábban az északi és dél híd összekötésére használták. Asztali környezetbe tökéletesen elegendő, a QPI-t is inkább csak a többprocesszoros Nehalem szervereknek köszönhetjük.

Szintén funkcióbeli csökkentést jelent a memóriavezérlő megcsonkítása, amely így csak kétcsatornás üzemmódra képes. Ellenben a hivatalosan támogatott órajel pozitív irányba változott, hiszen míg a Core i7 900-as processzorok – leszámítva az Extreme modelleket – csak az 1066-os DDR3-as szabványt kezelték, addig az újdonságoknál az 1333 megahertz jelenti hivatalosan a plafont. Innen már csak felfelé vezethet az út, ám nem oly módon, ahogy azt a felső kategóriás i7-eknél megszokhattuk. A Core i7 800-as változatok 8, 10 és 12-es szorzókat ismernek, így a támogatott modulok 1066, 1333 és 1600 megahertzesek lehetnek. A Core i5 750 azonban nem tartalmazza a 12-es szorzót, így e típus esetében él igazán az 1333 megahertzes maximum. Magyarán ez azt jelenti, hogy míg a Core i7 900-as központi egységeknél a BCLK változtatása nélkül is lehetett a hivatalos specifikációknál gyorsabb memóriákat üzemeltetni, addig a Lynnfield esetében jelentősen korlátozott ez a fajta teljesítménynövelés.

További hátrányt jelent a CPU Uncore területének rögzített sebessége. Míg a Bloomfield processzoroknál az L3 gyorsítótár és a memóriavezérlő üzemfrekvenciája a RAM-modulok órajelének duplája volt, addig a Core i7 800 és i5 700 esetében 2,4 és 2,13 gigahertzes értékekről beszélhetünk. Ez egyben azt is jelenti, hogy a két újdonság rögzített Uncore szorzót kapott, amely elsősorban az extrém tuningosok számára jelenthet hátrányt. Jóval kevesebb variáció áll a túlhajtásra vállalkozó felhasználók rendelkezésére, talán épp emiatt jött elő most az összes alaplapgyártó az egyszerű, egygombos tuningfunkciókkal. A közeljövő megmondja, valós hátrányokról van-e szó.

Új foglalat, régi hűtőrögzítés

Pontosan nem emlékszünk arra, mikor debütált az LGA775-es processzorágy, de az biztos, hogy már jó ideje velünk van. Most megérkezett az utód, nem kevesebb, mint 1156 darab lábacskával, valamint új rögzítési mechanizmussal. Egy korábbi videónkban már bemutattuk a szerkezetet, amelyet ugyan továbbra is egy fém kallantyú rögzít, ám kioldása esetén ezúttal a komplett leszorító fémkeret felnyílik, és a csupasz foglalatba kell belehelyeznünk a CPU-t. Mondanunk sem kell, továbbra sem veszélytelen a művelet, egy rossz mozdulattal lábak százait görbíthetjük el. Maga a foglalat egyébként jóval kisebb az LGA1366-os változatnál, amely egyébként azt is jelenti, hogy a hűtők rögzítési pontjai is megváltoztak.

Továbbra sincs kompatibilitás a korábbi foglalatokra készített hűtések számára, az LGA1156 furatai pontosan az LGA775 és az LGA1366 közé esnek. A felhasználók szerencséjére a hűtési megoldásokat gyártó partnerek megpróbálják a lehető legjobban és leggyorsabban menteni a helyzetet, és külön kiegészítők, speciális talpak, lefogatók piacra dobásával kedveskednek a Core i5- és i7-tulajdonosoknak. Míg a Core i7 900-as processzorok megjelenésénél szinte vadászni kellett a kompatibilis hűtőket, addig most kellemes készlet várja a felhasználókat, több gyártó is felkészült a hivatalos startra, elég, ha csak a Cooler Mastert, a Thermaltake-et, a Scythe-t vagy az Arctic Coolingot említjük.

Az alapértelmezett rögzítési mód természetesen még mindig a forgatható, műanyag pöckös megoldás, amelyre egyik kollégánk azt szokta mondani, hogy az Intel egyik legnagyobb büntetése az emberiség számára. Valahogy meg tudjuk érteni az álláspontját, ha minket megkérdeznének, akkor legfeljebb a gyári hűtésnél engednénk ezt a megoldást, hőcsöves monstrumoknál szigorúan tiltanánk a pöcköket. A gyári hűtés kialakítása egyébként a szokásos formákat követi, a gyártó továbbra is a könnyen koszolódó, kör alakban kibontakozó, rézmagos bordában hisz. A rendszerépítők számára jó hír, hogy a Lynnfield esetében van is értelme használni ezt a hűtést, az új processzorokat ugyanis a 95 wattos TDP-osztályba sorolta az Intel – a Bloomfieldek TDP-je 130 watt. Mindenki láthatja a jelentős számbeli különbséget, amely nemcsak a melegedésre, hanem a rendszer teljes fogyasztására is jó hatással lesz.

Megújult Turbo Boost Technology

A Nehalem processzorok egyik legérdekesebb újítása az ún. Power Control Unit. Ez a központi egységnek egy speciális vezérlő része, amely képes magonként szabályozni az üzemfrekvenciát és feszültséget, sőt, az új C-states módokkal egy adott mag teljes lekapcsolására is lehetőség van. Lényegében a módszer egy hatékony erőforrás-kezelésnek nevezhető, amely üresjárat esetén jobb energiatakarékosságra képes, terhelés esetén pedig egy adott TDP-értéken belül próbálja meg kihozni a processzorból a maximumot – ezt nevezzük köznyelven Turbo módnak. A PCU-t illetően nem történt jelentős architekturális változtatás, a Turbo Boost processzormagokra érvényes mértéke azonban változott.

Az i7 900-as modelleknél kétféle üzemmód létezik, van egy többszálas és egy egyszálas lépcsőfok. Előbbi esetén 133 megahertzcel lett magasabb az órajel, míg az egy programszálat használó alkalmazás futtatásánál – tehát egy aktív magnál – az alapórajelhez képest már 266 megahertzcel üzemelt magasabban a CPU. A Lynnfieldnél picit bonyolódott a helyzet. A legfontosabb változás, hogy jóval több órajelbeli pluszt engedélyezett az Intel, egy aktív processzormagnál az i7-800-as típusok órajele 667, az i5 750-nél pedig 533 megahertzcel emelkedhet meg. A több aktív mag esetén életbe lépő órajeleket egy táblázatban foglaltuk össze. Jól látható, hogy az új processzorok az üzemfrekvenciát tekintve több esetben is felülkerekedhetnek a 900-as modelleken. Kíváncsiak vagyunk, hogy valós alkalmazások esetén kimutatható lesz-e ez a kis órajelbeli különbség.