ABBYY FineReader 10

Megjelent és teljesen magyar nyelven is elérhető az ABBYY FineReader tízes változata. Cikkünkben arra kerestük a választ, hogy tartalmaz-e valódi, jól használható újdonságokat vagy csupán „kötelező” frissítésként jelent-e meg.

Kategóriák: Irodai alkalmazás

Szerző: Tószegi Szabolcs 2010. március 10.

Már régen nem (csak) arról szólnak az optikai karakterfelismerő alkalmazások, hogy a lapolvasóval beolvasott dokumentumon található szöveget valamilyen továbbszerkeszthető formátumra alakítsák – legalább ekkora hangsúlyt kapott mára az eredeti dokumentumszerkezet megőrzése is.

 

 

abbyy_finereader10_1.jpg

Beépített képszerkesztővel javíthatjuk fel a fényképezett dokumentumot


 

Formátumtartó felismerés

Már a FineReader előző változata is tartalmazott egy olyan technológiát (ADRT néven), amely a dokumentum logikai szerkezetét is értelmezi és szerkeszthető formátumban reprodukálja. A tízes verzióban ezt továbbfejlesztették és a program immáron nemcsak a bekezdéseket és címeket képes felismerni és reprodukálni, hanem a tartalomjegyzéket is. Emellett fejlesztettek a betűtípusok és stílusok, valamint a lábjegyzet felismerésén is.

 

A korábbi változatban elérhető funkciók most is megvannak, a program képes felismerni a szöveg nyelvét (természetesen a pontosabb felismerés érdekében ez manuálisan is megadható), detektálja a táblázatokat, oldalszámokat, a fej- és a lábléceket, illetve a hivatkozásokat is, emellett természetesen kezeli a többnyelvű dokumentumokat is.

 

 

Kisebb-nagyobb változások

A gyenge minőségű dokumentumok feldolgozásánál fontos fejlesztés történt: a program immáron képes mobiltelefonokkal készült fényképek beolvasására is – ehhez minimum két megapixeles felvételek készítésére alkalmas készülékre lesz szükségünk. Szintén újítás az alnyomattal, azaz grafikai háttérrel rendelkező újságoldalak korábbinál jobb feldolgozása is. A hazai felhasználókat valószínűleg kevésbé érinti, de a program által felismert nyelvek száma kettővel nőtt: immáron a koreai és a jiddis azonosítására is képes. Javítás történt a PDF állományok tömörítéséért felelős MRC-algoritmussal kapcsolatban is, mostantól akár tizedére is képes a szoftver a dokumentumokat összenyomni.

 

 

abbyy_finereader10_2.jpg

A nagyon gyenge minőségű mobiltelefonos képnél még a szöveg elhelyezkedésének megállapítása is problémás


 

A digitális fotófeldolgozó modul is fejlődött. Ezek közül már említettük a mobiltelefonnak készült képek feldolgozásának lehetőségét, de ide tartozik a háromdimenziós torzítás korrigálása, az ISO-zajszűrés, a trapézkivágás kezelése és az élességállítás is.

 

A kezelőfelületet is érintették változások. A fejlesztők a gyakran használt funkciókat összegyűjtötték és kimeneti formátumok szerint csoportosítva kínálják fel számunkra. Ez az ablak jelenik meg a program indításakor és ennek segítségével könnyedén elkezdhetjük a munkát. Természetesen ez a „gyorsmenü” ki is kapcsolható, ha legtöbbször olyan feladatokat végzünk, amelyek nem szerepelnek rajta.

 

Mindez a gyakorlatban

Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy a program hogy teljesít, ezért mobiltelefonnal, egy átlagos digitális, kompakt fényképezőgéppel és „rendes” lapolvasóval beolvasott dokumentumokat is megpróbáltunk vele feldolgozni. Igyekeztünk a környéken lévő leggyengébb, mákszem méretű optikával felszerelt mobilt kiválasztani, amely két megapixeles képek készítésére képes. Sajnos ennek minősége annyira gyatra volt, hogy a program sem nagyon tudott mit kezdeni vele egy-egy szó felismerésén kívül – még a szövegek és a képek azonosításával is bajban volt. Nyilván jobb minőségű felvételnél az eredmény is sokkal jobb lett volna, amire egyébként a program is felhívta a figyelmünket. A mobiltelefonos OCR-ezés tehát leginkább csak a drága, jó minőségű optikával felszerelt telefonok gazdáinak adatik meg. Azaz ne várjunk csodákat – a mobillal készített felvételeket csak végszükség esetén használjuk szövegfelismerésre. Belegondolva, ez gyakran nekünk, embereknek sem jön össze egy-egy elmosódott felvételt látva.

 

 

abbyy_finereader10_3.jpg

A gyakran használt tipikus feladatok egy központi helyen egyszerűen elérhetők

 

 

A fényképezőgépes kísérlet már sokkal jobban sikerült, a program alig pár hibával tökéletesen beolvasta és szerkeszthetővé varázsolta a lefényképezett oldalunkat – bár itt is panaszkodott, ezúttal a túlságosan kis méretű betűkre, de ennek ellenére nagyon kevés hibával dolgozott.

 

A lapolvasó nyújtja a legjobb minőséget és értelemszerűen ezt használva lesz a legjobb, legkevesebb beavatkozást igénylő a végeredmény is, tesztdokumentumunkat hiba nélkül reprodukálta Microsoft Wordben.

 

*

A FineReader tökéletes választás mindazoknak, akik nagy mennyiségű papíralapú dokumentumot szeretnének mindén egyszerűbben és hatékonyabban szerkeszthető és kereshető formátumban feldolgozni. Amennyiben rendelkezünk a régebbi változattal, a frissítés akkor éri meg elsősorban, amennyiben olyan dokumentumokat szeretnénk feldolgozni, amelyeknél fontos az eredeti struktúra minél pontosabb megtartása.

 

A program háromféle licencelési konstrukcióban vásárolható meg: létezik belőle Professional, Corporate és úgynevezett Site License kiadás is. Az utóbbi két variáns tartalmazza a csoportmunka funkciókat is, ráadásul hálózatos telepítés esetén egyszerre korlátlan számú számítógépre telepíthető fel – természetesen futtatni egyszerre csak annyin lehet, ahány licencet megvásároltunk. A dobozos termékként kapható Professional változatot is egyszerre két, de nem egyszerre működő – pl. egy munkahelyi és egy otthoni – gépre telepíthetjük teljesen jogtisztán.

 

 

 

 

Adatok

  • Karakterfelismerés lapolvasóról, fényképről vagy védett PDF dokumentumból
  • A szöveg logikai struktúrájának felismerése és reprodukálása
  • A szöveg irányának és a hasáboknak felismerése
  • Oldalszámozás, fej- és lábléc, lábjegyzet, bekezdések, tartalomjegyzék, valamint betűtípus és stílus megtartása
  • Táblázatok és hivatkozások felismerése
  • Többnyelvű dokumentumok kezelése
  • Dokumentum nyelvének automatikus felismerése
  • DOC/DOCX, XLS/XLSX, RTF, HTML, PDF, PDF/A, TXT, CSV és PPTX kimeneti formátumok
  • Mentés HTML-be e-book-szerkesztéshez
  • Automatikus és manuális képjavító funkciók
  • Ár: 41 250 Ft (Professional Edition)

 

Értékelés

Előny: kiváló karakterbeolvasás, jól ismeri fel a dokumentum logikai szerkezetét

Hátrány: gyenge minőségű mobiltelefonos képekkel nem nagyon tud mit kezdeni

Teljesítmény: 4

Szolgáltatás: 5

Ár/érték: 4,5

Irodai alkalmazás

Legfrissebb videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

17 furcsa tény a Facebook...
"Hm nos biz ezek fenti alkalmazások korcsoport függöek,általában,hisz 15-30..."

2012-02-07 08:53:44

Februári ajándékszoftver: Skype...
"Hm-Hm majdnem titok szolga,csak persze SKYP ra kihegyezve,nos ki-ki..."

2012-02-07 08:48:08

Thermaltake Level 10 GT: frissült az...
"17 KG!!!! Ez üresen is rohadt nehéz ám akkor! "

2012-02-06 21:31:56

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Ez igaz, de szart se érünk mi így, ennyien. Hiába leszünk zöldek, a világ..."

2012-02-06 16:43:24

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Az egy dolog, hogy ezért nem fog elfogyni, de igen is vigyáznunk kell rá,..."

2012-02-06 16:30:07