Hirdetés

Acer: androidos netbook és 3D-s notebook



|

A vállalat több új terméket jelentett be, ráadásul meglepően kedvező áron.

Hirdetés

A cég szekere úgy tűnik, most nagyon megy: szinte napról-napra jelentenek be újabb, papíron remeknek tűnő termékeket, kedvező áron. Erre példa a nemrégi kiemelt hírünk, amelyben az 5738PG jelű, érintőképernyős notebookot veséztük ki, de példálózhatnánk a Ferrari One netbookkal is.

 

acer-ferrari-one.jpg

Acer Ferrari One
 


Előbbiről még nem tudni, hogy mennyibe fog pontosan kerülni a magyar piacon, de a netbookról azt csiripelik, hogy 140-150 ezer forint környékén várható.



Az Aspire D250 és az Android találkozása


Régóta tudjuk, hogy több gyártó is próbálkozik a Google elsősorban okostelefonokra írt platformját x86-os alapokra helyezni, azonban elsőként az Acernek sikerült ezt megvalósítania. A D250 már jó ideje kapható a hazai üzletekben is, azonban az új verzió a sajtóanyag alapján dual-bootos lett.

acer-aspire-one-d250-android.jpg
 

A gép indításakor ki lehet választani, hogy a Windows, vagy az Android töltődjön-e be. Utóbbi előnye, hogy a rendszer teljes felálláshoz csupán 18 másodpercre van szükség, a leállításához pedig 3-ra. A burkolaton elméletileg helyet kapott egy OS-váltó gomb, amellyel egy pillanat alatt át lehet nyergelni a másikra. Azt nem tudni, hogy a két rendszer szimultán futhat-e, vagy csak egy egyszerű újraindításról van szó, de a közlemény inkább az előbbi verziót sugallja.


Specifikáció dióhéjban: 10,1 colos kijelző (1024×600 pixel), Intel Atom processzor, akár 2 GB RAM, multitouch touchpad, Wi-Fi 802.11 b/g, 250 GB-os HDD, opcionális Bluetooth és 3G-modem. A készülék ára a Ferrari netbookéhoz hasonlóan fog alakulni, 140-150 ezer forint lesz. Magyar Windows 7 operációs rendszer fut rajta, az Android viszont nem lett lokalizálva.

 


Acer Aspire 5738D - 3D-s kijelző


Szintén újdonság az 5738D jelű notebook, amely legérdekesebb újítása a kijelző filmbevonata. Ennek és egy szemüvegnek köszönhetően a grafikus felület térbelivé válik - a TriDef nevű szoftver segítségével ráadásul a videók és a fotók is három dimenziósak lesznek, nem is beszélve a játékokról. Azt nem tudni, hogy szemüveg nélkül milyen képet ad a gép, de az előzetes fotókat elnézve nincs vele probléma.

 

acer-aspire-5738d-1.jpg
 

 


A kijelző 15,6 colos, 1366×768 pixel felbontású. A motorház belsejében erőteljes elemek dübörögnek: a processzor egy Intel Core 2 Duo T6600, 2,2 gigahertzes órajelen; a memória mennyisége 4 gigabájt, bizonyára DDR2 szabványú.


Korlátozottan játékok futtatására is alkalmas a notesz: a grafikus vezérlő egy ATI/AMD Mobility Radeon HD4570, 512 megabájt önálló GDDR3-mas memóriával. A merevlemez 500 gigabájt kapacitású, az optikai meghajtó egy hagyományos DVD-újraíró.

 

acer-aspire-5738d-2.jpg
 

 
A szokásos USB, Jack és Ethernet-csatolókon kívül helyet kapott rajta egy HDMI is, a hangrendszer Dolby Home Theater minősítésű. Természetesen került bele Bluetooth és Wi-Fi  is (802.11a/b/g/n), az akkumulátor hatcellás, extraként megemlítendő még a multitouch tapipad. Az Acer Aspire 5738D a következő hetekben kerül a boltok polcaira, az ára 200 ezer forint környékén lesz.

 


Olimpiai termékek


A cég a 2010-es vancouveri téli olimpiai játékok és a 2012-es londoni olimpia egyik kiemelt partnere lett, ennek alkalmából két már meglévő a noteszgépükből is készítettek speciálisan kiadást - konkrétan az Aspire 4810T és az Aspire 1410 modellekről van szó.


Az új verziók csupán küllemben térnek el egy kicsit a régiektől: a fedlapjukba és a csuklótámaszukba is olimpiai logók és feliratok lettek gravírozva.

 

 

acer-aspire-one-4810-olympic.jpg

Acer Aspire 4810T Olympic
 


Acer Aspire 4810T specifikáció:

  • Kijelző: 14 col, 1366×768 pixel
  • CPU: Intel Core 2 Duo SU9400, 1.4 GHz
  • RAM: 3GB DDR2
  • GPU: Intel GMA 4500 MHD, 256 MB megosztott memória
  • HDD: 320 GB, 5400 RPM, SATA
  • ODD: DVD-újraíró
  • Wi-Fi: 802.11 a/b/g/n-draft
  • Kártyaolvasó, HDMI- és VGA kimenetek
  • Méretek: 338 x 240 x 29 mm
  • Tömeg: 1,95 kg

 

 

acer-aspire-one-1410-olympic.jpg

Acer Aspire 1410 Olympic
 

 
Acer Aspire 1410 specifikáció

  • Kijelző: 11,6 col, 1366×768 pixel
  • CPU: Intel Core 2 Solo SU3500, 1.4 GHz
  • RAM: 2GB DDR2
  • GPU: Intel GMA 4500 MHD, 256 MB megosztott memória
  • HDD: 250 GB, 5400 RPM, SATA
  • ODD: nincs
  • Wi-Fi: 802.11 a/b/g/n-draft
  • Kártyaolvasó, HDMI- és VGA kimenetek
  • Méretek: 284 x 203 x 30 mm
  • Tömeg: 1,41 kg
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.