Acer H7550BD projektor teszt - Sokoldalú mozigépész



|

Kipróbáltuk az Acer univerzális 1080p-s projektorát, ami otthon és az irodában is jól érzi magát.

Az Acer az utóbbi időben keményen ráfeküdt a projektorok gyártására, és a játékosok és mozirajongók örömére már jó ideje nem csak az irodai szekcióban tevékenykedik, hanem kifejezetten otthonra szánt vetítőket is gyárt. A nálunk járt H7550BD egy sokoldalú projektor, próbál mindenkinek és mindennek megfelelni. Ettől függetlenül főként azoknak szól, akik kihasználják a benne rejlő 3D-s lehetőségeket, szeretnek filmezni, vagy játékokkal szórakozni a nappali falán.

A projektor kialakítása a szokásos, fröccsöntött fehér és ezüstszínű műanyaggal vonták be a technikát. Bevalljuk, a külső nem kifejezetten fogott meg minket, de egy vetítőnél ez szinte mindegy is. Maradjunk annyiban, hogy nem néz ki rosszul, nem annyira egyedi, mint pl. az LG Minibeam sorozat, de azért a lakásban sem kell dugdosni vagy letakarni. Az Acer 3D DLP projektora cserébe univerzális, tehát nagy fényerejének köszönhetően irodában és konferenciákon is használható, ehhez megvan minden képessége.

 

Csatlakozó kánaán

A H7550BD esetében hátul helyezkednek el a portok, így a pozicionáláskor ezt mindenképpen észben kell tartani. A korábbi H6520BD-nél például oldalt voltak a csatlakozók, így könyvespolcra is elhelyezhető volt. A portok számát tekintve nincs szégyenkeznivalója a H7550BD-nek sem, mindent megtalálunk rajta, sőt még annál is többet. Ami rendszerint a legfontosabb, az a HDMI-csatlakozók száma. Ebből három is található rajta, tehát nem kell a PS4-et, tévét, vagy a PC-t dugdosni, mindennek lesz saját bemenete. Emellett USB, szokásos S-Video és komponens csati is található rajta, valamint régi notebookok miatt a D-Sub is rákerült, így céges preziknél sem lesz probléma.


A kezelőszervek a gép tetejére kerültek. A korábbi modellhez képest ez előrelépésnek számít, ott a bekapcsoláson kívül nem sok mindent tudtunk vezérelni, a mellékelt távirányítóval lehet csak finomhangolni a masinát. Ez fontos kérdés egy univerzális projektor esetében, sok kellemetlenséget jelenthet a vezérlőpanel hiánya. Oké, hogy otthon amúgy is a távirányítót fogjuk nyomkodni, a baj csak akkor kezdődik, ha azt elkavarjuk és gyorsan kéne állítani valamit. A gép mellé járó távirányítót egyébként a szokásos közepes minőség jellemzi, funkcionálisan tökéletes, de azért örültünk volna pl. háttérvilágításnak is, elvégre nem egy 120 ezres vetítőről, hanem egy 300 ezres gépről beszélünk.

 

Képméret, képminőség

A H7550BD beüzemelése nagyon egyszerű, mondhatnák, hogy “hülyebiztosra” tervezték. Bekapcsolás után azonnal használhatjuk, a jelforrást egy gombnyomással kiválaszthatjuk. A biztonság kedvéért az automatikus trapézkorrekciót is bekapcsolják, hogy tényleg semmit ne kelljen nyomkodni. A vetített képet a projektor dőlésszögéhez lövi a rendszer, ezt most is egész pontosan teszi. A dőlésszöget egy alsó kis lábbal lehet meghatározni, persze a tökéletes képhez az a legjobb, ha nem használjuk a lábat és teljesen vízszintesen helyezzük el a vetítőt. Ilyenkor nincs automatikus korrekció, tehát digitálisan nem kell a pixelekkel zsonglőrködni és minden képpont ott jelenik meg, ahol kell. A rendszer egyébként plusz-mínusz 40° dőlésszöget képes korrigálni, ehhez érdemes belőni a vetítő végső helyét. A vetített képméret nagyságát még vásárlás előtt érdemes ellenőrzi, ehhez a neten van pár fellelhető kalkulátor. Érdemes számolni egy kicsit, mert a digitális zoomot nem ajánljuk használatra, az optikai zoom pedig elég kicsit átfogású, csupán 1,3 szoros. A vérprofi házimozi vetítők közül több is tudott már 2.0x értéket.

 

A vetített kép egyébként kellően éles, ezen persze még a menüben is lehet állítani. Az optika sem torzít, talán csak egy hangyányit a széleknél. Az érzékenyebb szeműeknek jó hír, a rainbow effekt sem zavaró, nem lehet látni a fehér feliratok esetében sem. Az 1920 x 1080 pixeles natív felbontás tökéletes mindenre, a 4K-ról egyelőre fölösleges álmodozni. Egyrészt a legolcsóbb vetítő is 1,3 milliótól indul, másrészt nincs még mit nézni rajta. A FHD pedig most kezd elérhető közelségbe kerülni, a piacon már van 170-180 ezer körüli modell is. Ez a felbontás egyébként irodában és otthon is tökéletesen elég. Mi 720p anyagokkal és még kisebb felbontású DivX anyagokkal is teszteltük, ezeket is jól viszi, alacsonyabb felbontásból is egész korrekt minőséget varázsol a falra. Persze a legjobban a natív Full HD-s anyagok néznek ki rajta, zavaró képhibát nem tapasztaltunk, a pixelek ugyan láthatóak, de a képmérethez választott ideális vetítési távolságról nem fogjuk látni őket.


A 3D-s funkcióról már a korábbi cikkünkben írtunk, ez itt sincs másként, valószínűleg kevesen fogják használni ezt a funkciót. Ha mindenképpen 3D-re vágyunk, akkor a megfelelő forrás mellett gondoskodnunk kell a plusz szemüvegekről is, és az ezt támogató filmekről, vagy még csak korlátozott számban elérhető PC-s játékokról. Persze itt is van kamu 3D, amikor a vetítő a sima 2D-s anyagokból csinál térhatást. Ez azért közel sem olyan élvezetes, mint a kifejezetten 3D kamerával felvett filmek. A dinamikus fekete egész jól teszi a dolgát, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy mérőműszer hiányába a tapasztalatokra tudtunk csak hivatkozni. A 16 000:1 kontrasztarány persze attól is függ, hogy mire vetítünk. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ehhez a projektorhoz is célszerű egy minimum közepes minőségű rolós vásznat választani, ami rendelkezik fekete maszk zónával és természetesen formátumában illeszkedik a 16:9-es képarányhoz.


 

Egyszerű beállítás

A beállítások között van pár hagyományos és extra opció is, ezek közül most csak a legfontosabbakra térnénk ki. Talán a leghasznosabb a fal színének állítása. Főként, ha még nem tudtunk beruházni vászonra, vagy mindig máshol kell vetítenünk. A különféle profilokkal persze eleve kiválaszthatjuk a nekünk tetsző beállítást, de ha például sárgára festettük a nappalit, akkor érdemes ehhez lőni a képet is. Emellett érdemes a lámpa élettartamára is gondolni.

A H7550BD-ben egy 210 wattos Osram lámpa biztosítja a színtárcsákra vetített fényt. A 3000 ANSI lumen nagyon sok, csak irodában van értelme maximumon pörgetni a lámpát, egy besötétíthető helyen érdemes eleve kicsi fényerőt választani, és aktiválni az Eco módot. Ezzel a ventilátor is csöndesebb lesz, a 28 dBA 1,5-2 méterről egész elviselhető, igaz, csöndesebb filmrészleteknél jól hallható a vetítő duruzsolása. Maxon hajtva a lámpát 4000 óra alatt elfüstölhetjük, ExtremeEco móddal ennek dupláját írják lámpa élettartamra. A beépített 10 W teljesítményű hangszóró tisztességesen szól, nem szükséges hangrendszert sem rákötni a projektorra, ha például rögtönzött mozizásról van szó. Persze a profi használathoz elengedhetetlen egy normális hangfalpár, vagy 5.1-es rendszer, de persze e nélkül is lehet használni.

 

Ezen nézzem a Trónok harcát?

Az Acer H7550BD nem egy rossz projektor, tudja a 3D-t, natív 1080p-s felbontást kínál, valamint használata során nem tapasztalni zavaró rainbow effektet sem. Mozizásra is jól használható, épp úgy, mint játékra. Kicsit ugyan hangosabb, mint a dedikált házimozi projektorok, és nincs rajta kezelőszerv sem. Csak az a fránya árcédula ne lenne, a 300 ezer forint körüli ár nagyon sokat ront az összképen. Aki nem akar 3D-zni, vagy nem akarja irodában is használni, annak egy korábbi Acer modell lesz az ésszerű választás, például a szintén Full Hd felbontású Acer H6510BD. Ez százezerrel olcsóbban megkapható, de az általunk tesztel Acer H6520BD is jelentősen olcsóbb.

 

 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.