Acer S277HK teszt - megfizethető Ultra HD IPS-alapokon



|

Már tavaly kaptunk 130 ezer forintért UHD monitort, ám az Acer most az IPS 4K-t is elhozta megfizethető áron.

Az Acer nagyon komolyan veszi a monitorok piacát, különösen most, a 4K, vagyis ultra HD korában. Erre bizonyíték, hogy az elmúlt időszakban sorra jelentette be újabb és újabb 4K felbontású kijelzőit, melyek között találtunk mindenféle megoldást. Volt itt TN-paneles, árban vonzó típus és olyan is, amelyikbe a 60 Hz ellenére már beleépítették az NVIDIA G-Sync modult. Ezeknek a modelleknek is megvolt a maguk vonzó tulajdonsága, ám most sebességet váltott a gyártó és egy teljesen új modellt dobott piacra, ahol kívül-belül újdonságokat találunk és még a végén, az árcédulára pillantva sem ájulunk el.

Külső

Az Aspire S7 ultrabook gyönyörű – ez nem is vitás, de tény az is, hogy abszolút prémium gép igazán egyedi külsővel. A tesztünkre érkezett monitor dizájnban leginkább erre a dizájnra emlékeztet lekerekített éleivel és fehér-ezüst színkombinációjával. A talp kellően nagy, teljes egészében fém szálcsiszolt felülettel, a kijelző hátulja pedig hófehér, fényes műanyag, mindössze egyetlen, Acer felirattal. A talpból aszimmetrikusan közép helyett jobboldalon, hátulról emelkedik ki a nyak, amely abszolút fix, így magasságállítás és forgatás ki van zárva. A monitor hátulján lévő csukló dönteni enged mindössze -5 és 15 fokos szögben. A külső tápegység szokásos megoldásnak számít, ám a viszonylag magasan elhelyezett, hátrafelé néző csatlakozók helyett mi a lefelé nézőknek jobban örültünk volna.

 

 

Kikapcsolt állapotban az S277HK bámulatos, ugyanis 1 mm-es kávája van. Persze ahogy azt már több hasonló monitornál is láthattunk, ez csupán a külső, bekapcsolva látható, hogy ennél vastagabb a tényleges káva. Persze még ez is vékony, ráadásul fekete hátterű képnél tényleg úgy tűnik, mintha kávamentes lenne a monitor. Alul, jobb oldalon a vezérlőgombokat találjuk, melyek egy egyszerű menüben segítenek navigálni nem is olyan egyszerűen – ezen a téren az LG/Samsung joystickja kényelmesebb, bár aki ismeri az Acer menüjét, azonnal otthonosan fog mozogni benne.

 

Belső, képminőség

Az Acer S7 széria nem csupán külsőre hozza a csúcskategóriában elvárt minőséget, belül sem kell csalódnunk. A 277K monitort DisplayPorton, mini DisplayPorton, HDMI-n és DVI-on csatlakoztathatjuk, illetve hátra került a hang be- és kimenet is. A felbontás a standard UHD, vagyis 3840x2160, amihez 60 Hz-es képfrissítés tartozik. A tavaly megjelent, olcsónak kikiáltott, 200 ezer forint alatti 4K monitorok között még több olyannal is találkoztunk, ahol csupán 30 Hz volt a frissítés. Ez elégtelen sokszor már általános feladatra is, játékra pedig egyenesen ellenjavallott. Ha a képfrissítéssel nem is volt különösebb gond, az input lag, vagyis a bemeneti késleltetés több modellnél is gondot okozott: egyszerűen lassabban reagált az egérmutató, mint ahogy az egerünket mozgattuk – márpedig ez általános felhasználásnál is igen zavaró és nehéz hozzászokni.

 

 

Az Acer éppen ezért kukázta az elavult, bár olcsó, de lassú vezérlést, sőt, ha már igazán új és jó monitort készített, hát a TN panel sem kerülhette el a kaszát. Az S277HK-ba így IPS panel került, abból is egy kifejezetten jó képminőséget adó típus, mely 60 Hz-es képfrissítésre képes. A közel tökéletes színvisszaadás mellett a háttérvilágítás is egyenletes volt, zavaróan látható IPS glow-val sem találkoztunk, a betekintési szögek pedig az IPS-hez híven 178/178 fokosak. A monitor természetesen skálázni is képes a kisebb felbontásokat, de tapasztalatunk szerint aki a panel tényleges képminőségére kíváncsi, inkább ragaszkodjon a natív 4K-hoz.

 

Az extra szolgáltatásokból itt üdvözölhetjük a PiP-et és a PbP-t, így két bemenet képét is láthatjuk egyszerre, osztott képernyőn, illetve a monitorba két darab, egyenként 2 wattos hangszóró is került, amely átlagos hangkeltéshez elegendő, de játékra, filmnézésre ennél komolyabb fog kelleni.

 

 

Összegzés

Hallelúja, hogy végre megfizethető 4K monitort kaptunk, amely nem TN-paneles! Az S277HK képminősége sokkal jobb, mint a tavalyi, olcsó UHD modelleké, a dizájn abszolút szemvonzó, a monitor stabilan áll és a pivot mód hiánya sem fog mindenkit aggasztani egy dizájnmonitornál, de azért a magasságállításnak örültünk volna és hiányoltuk az USB 3.0 hubot is. A bemenetek száma és minősége abszolút elegendő, A HDMI 2.0-nak külön örültünk, a „kávamentességre” törekvő dizájn is jó irány és a szoros időzítésnek, valamint az alacsony input lagnak köszönhetően a játékos felhasználás sem kizárt. Persze ez utóbbinál továbbra is figyelmeztetnünk kell titeket, hogy igazán élvezetes 4K játékhoz egy ilyen monitor mellé nagyon-nagyon erős GPU-alrendszer szükséges: a GTX 980 a beugró, de az SLI kiépítés sem feltétlenül túlzás. Remélhetőleg idén érkeznek olyan videokártyák, amelyekkel a 4K játék elérhetőbbé válik.

 

 

Az S277HK egy igazán jó képminőségű, tetszetős dizájnú UHD monitor, ahol a kinézet oltárán többnyire csak a professzionális felhasználásnál fontos extrákat áldoztak fel (VESA furatok, pivot mód), és mindezek tetejébe az ár is sokkal valóságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, hasonló tudású 2-4x drágább modelleknél. Mindezek ellenére továbbra is óva intünk mindenkit, hogy csak kellő körültekintés és hardveres, illetve szoftveres felkészülés után ugorjon fel a 4K expresszre. Ha viszont felugrik, mindenképpen vegye számításba az Acer S277HK-t.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.