Ingyen offline navigáció az Acer Liquid mobilokon



|

A megfelelő készülékek tulajdonosai két évig kapnak térítésmentes térképfrissítéseket.

Az okostelefonok iránt komolyabban érdeklődők valószínűleg jól tudják, hogy a főként számítógépeiről és számítógépes perifériáiról közismert Acer már 2009 óta próbál betörni a piacra. Az első modellek még Windows Phone 6 operációs rendszert futtattak, azonban a vállalat gyorsan átnyergelt a Google Androidra. Minden igyekezete ellenére a tajvani cég az utóbbi években nem volt képes a piac fontos szereplőjévé válni, amely részben a kevés készüléknek, részben pedig azok korlátozott elérhetőségének és erősen visszafogott reklámozásának volt köszönhető.


Az Acer ettől függetlenül makacsul próbálkozik, a kedvező ár és apróbb érdekességek – például dedikált programindító gomb egyes modellek hátulján, kisebb szoftveres adalékok – mellett most egy feltétlenül praktikus előnnyel próbál rálicitálni a konkurencia többségére: ingyenes offline navigációval.


Acer Liquid E700


A vállalat tájékoztatása szerint az új AcerNAV alkalmazása a Liquid Jade, Liquid Z500 és Liquid E700 okostelefonok tulajdonosai számára érhető el ingyenesen. Az üzemekből most kikerülő modelleken már előtelepítetten megtalálható lesz, a korábban legyártott modellekre pedig utólagosan a Play Store-ból telepíthető. Az alkalmazás felhasználói 2 évig kapnak ingyenes térképfrissítéseket.


Az ingyenes vagy olcsó navigációs szolgáltatásokkal szemben az AcerNAV előnye, hogy a térképek lementhetőek a telefonra, azaz a program netkapcsolat nélkül is működőképes marad. Ez nem csak külföldön, vagy éppen rossz mobilnetes lefedettséggel rendelkező helyeken fontos, hiszen az alkalmazás használatával bárhol nullára csökkenthetjük a navigáció adatforgalmi igényét. Természetesen a használni kívánt térképek regionális csomagokban is letölthetőek, így a nem szükséges országok nem foglalják feleslegesen az okostelefon beépített háttértárát vagy memóriakártyáját.


Sejthetően a vállalat nem maga fejlesztette a szoftvert: valójában a jól bevált TomTom navigációs szoftver átkeresztelt változatáról van szó, amelyet a TripAdvisor POI (point of interest, érdekes helyek) adatbázisa egészít ki. Utóbbi a megszokott turistalátványosságok és hasonlók mellett például hoteleket, éttermeket, benzinkutakat is képes ajánlani. Az Acer tájékoztatása szerint az elkövetkező hónapokban bővül még az AcerNAV tudása, többek közt tervbe van véve a valós idejű közlekedési információk nyújtása, továbbá a fixen elhelyezett traffipaxok helyére való figyelmeztetés.


Elérhető térképek az AcerNAV alkalmazáshoz:

– Egyesült Királyság és Ír Köztársaság
– Törökország
– Benelux Államok
– Ausztria, Németország, Liechtenstein, Svájc
– Kelet-Európa: Albánia, Ausztria, Belorusszia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Cseh Köztársaság, Észtország, Görögország, Magyarország, Koszovó, Lettország, Litvánia, Macedónia, Moldávia, Montenegró, Lengyelország, Románia, Oroszország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna
– Franciaország
– Görögország
– Andorra, Spanyolország, Gibraltár, Portugália
– Olaszország, Málta
– Lengyelország
– Oroszország
– Dánia, Finnország, Norvégia, Svédország
– Indonézia, Malajzia, Fülöp-szigetek, Szingapúr, Thaiföld, Hong Kong, Makaó, Brunei
– Tajvan

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.