Hirdetés

Acronis Disk Director Suite 10



|

Az egy teljes körű lemezkezelő és particionáló csomag, amely több kisebb-nagyobb igen hasznos programot tartalmaz.

Hirdetés

Mindannyian tudjuk, hogy particionálószoftverre nem túl gyakran van szüksége az embernek. Az operációs rendszer telepítésekor általában létrehozzuk a számunkra szükséges partíciókat, amelyeket rendszerint nem is bolygatunk a következő újratelepítésig. Néha azonban szükség lehet egy olyan alkalmazásra, amelynek segítségével megváltoztathatjuk a korábban létrehozott területeket, ráadásul jó lenne mindezt adatvesztés nélkül megoldani. Ilyen az Acronis Disk Director Suite is, amely nevéhez méltóan nem egy, hanem több alkalmazásból áll.

 

acronis_ds10-1.jpg

 

Particionálás oda-vissza

A csomag „lelke” a már korábban említett particionálóprogram, a Disk Director Suite. Ismerkedjünk meg először ennek a képességeivel, majd később jöjjenek az apró kiegészítő alkalmazások.

 

A program alapvetően kétféle üzemmódban képes működni, automatikus és manuális módban. Az első a kezdő felhasználóknak lehet ideális, csupán pár alapműveletet engedélyez, használatával létrehozhatunk és másolhatunk partíciókat, valamint szabad helyet mozgathatunk közöttük – ráadásul mindezeket könnyen kezelhető varázslók segítségével. Középhaladó és haladó felhasználók számára – valamint az összetettebb feladatok eléréséhez – a manuális mód javasolt, itt ugyanis a program teljes tudása elérhető. Az automatikus üzemmódban említett varázslók természetesen itt is megvannak, de sok egyéb művelethez is hozzáférhetünk.

 

A másolás, mozgatás és átméretezés mellett lehetőségünk van formázni, törölni, kettévágni (azt is megadhatjuk, hogy mely mappák kerüljenek át az új partícióra), összevonni, ellenőrizni vagy töredezettségmentesíteni a partíciókat. Emellett megváltoztathatjuk a kötet azonosítóját, böngészhetjük a rajta található mappákat és állományokat, valamint részletes összefoglaló adatokat is képes kijelezni a program. Ezeken felül további haladó funkciók is elérhetők: ilyen a meghajtó betűjelének megadása, az állományrendszer és a partíció típusának megváltoztatása, az adott partíció elrejtése az operációs rendszer (és más alkalmazások) elől, valamint a meghajtó foglalási egységének (cluster size) cseréje.

 

Mint minden modern particionálóprogramnak, a Disk Director Suite-nek is az a legnagyobb előnye, hogy a műveleteket adatvesztés nélkül hajtja végre. Ez azt jelenti, hogy ha bármilyen feladatot végzünk, legyen az átméretezés, összevonás vagy NTFS-állományrendszerről FAT32-re konvertálás, a program adatainkat a helyén hagyja.

 

Azt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a partíciókon végzett műveletek nem hajtódnak végre azonnal, csak a lemezek területét mutató „térképen” jelennek meg először, hogy ellenőrizni tudjuk, mit is műveltünk valójában. Ha minden rendben van, és a végeredmény is pontosan úgy fest, mint ahogy azt elképzeltük, akkor indíthatjuk el a valódi műveletet.

 

 

acronis_ds10-2.jpg

Haladó felhasználók akár szektorszinten is szerkeszthetik merevlemezük tartalmát


 

Hasznos apróságok

A csomagban a particionálóalkalmazás mellett több aprócska program is található, amelyek jól kiegészítik annak működését. Az Acronis Disk Editor – mint azt a neve is mutatja – egy lemezszerkesztő, mégpedig a haladóbb fajtából. Használatával közvetlenül a lemezen található adatokat szerkeszthetjük szektorszinten – talán említenünk sem kell, hogy csak tapasztalt felhasználók számára javasoljuk. Az Acronis OS Selector azoknak lehet hasznos, akik több operációs rendszert szeretnének futtatni. A program segítségével bármely meghajtó bármely partícióján lévő operációs rendszer elérhetővé válik. Az Acronis Recovery Expert letörölt vagy megsérült partíciók helyreállítására használható. A Rescue Media Builderrel olyan rendszerindító lemezt tudunk készíteni, amely tartalmazza a particionálóalkalmazást és az OS Selectort is – akkor hasznos, ha valami miatt nem indulna el operációs rendszerünk.

 

*

Nagyon jó, teljes csomag az Acronis Disk Director Suite: elsősorban azoknak javasoljuk, akik több operációs rendszert szeretnének használni, emiatt gyakran változtatják merevlemezeik partícióit.

 

 

Adatok

  • Partíciók kezelése (másolás, átméretezés, összevonás) adatvesztés nélkül
  • Saját rendszerindító menü, akár száz operációs rendszerrel
  • Szektorszintű lemezszerkesztő
  • Letörölt partíciók visszaállítása
  • Rendszerindító lemez elkészítése
  • Vista alatti működés
  • Ár: 13440 Ft

 

Értékelés

Előny: komplett csomag, mindent tud, amire a partíciókezelésnél szükség lehet, hasznos kiegészítő programok

Hátrány: csak és kizárólag haladó felhasználóknak!

Teljesítmény: 80

Szolgáltatás: 90

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.