AMD Llano alaplapok és CPU-k

Júniusban hivatalosan is elrajtolt az AMD notebookokba és mainstream számítógépekbe szánt platformja, a Llano, amely nemrégiben már a boltokban is feltűnt. Mivel korábban már igen részletesen bemutattuk a platform minden újdonságát, így most csak emlékeztetőül, röviden összeszedtük a legfontosabbakat. Az ismertető után két alaplappal, valamint két processzorral fogunk foglalkozni, hogy kiderüljön, mire jutott az AMD az elmúlt néhány éves komoly fejlesztési időszaka után.

Fúzió röviden

Még pár évvel ezelőtt, az ATI felvásárlása után felvázolta az AMD néhány éves tervét, amelyben már akkor feltűnt a Llano a Fusion-szemlélet első hírvivőjeként. Ezután hosszú csönd következett, majd 2009. környékén ismét szóba került a CPU és GPU erejét egy lapkán egyesítő Fusion a tervekben, egy esetleges 2010-es rajtolási lehetőséggel. A dátum tovább tolódott, és végül ez év elején elindult az első széria, de nem az eredetileg tervezett Llano képében, hanem a netbookokba és nettopokba szánt, nagyon alacsony fogyasztású Brazosszal.

A8 - Nagy reményeket fûz az AMD a fúzióhoz

Az ebben megbújó E-sorozatú processzorok voltak az elsők az AMD részéről, amelyekben a grafikus vezérlő és a processzor egy lapkán leledzett. Érdekesség, hogy az Intel is ekkor dobta piacra hasonló megoldását, a Sandy Bridge-et, de volt egy fontos különbség, ami miatt igazán érdekes az AMD terméke. A Fusion-szemlélet szerint ugyanis az APU (Accelerated Processing Unit) lényege a „hagyományos” CPU-kkal szemben, hogy a beépített grafikus egységet ne csak a vizuális megjelenítéshez (ahogy a Sandy Bridge esetében), hanem az általános számítási feladatok elvégzésére is használhassa a rendszer. Hogy nevén nevezzük a dolgokat, a heterogén programozást kívánja ezzel a hétköznapokba behozni az AMD, amely egy következő lépés lehet az egy-, illetve a többmagos éra után, ugyanis utóbbiakkal több probléma is felmerült.

Az egymagos processzorok esetén a cél a minél magasabb frekvencia elérése volt, de a mérnökök itt már fizikai korlátokba ütköztek, így más utat kellett találniuk a teljesítmény érdemleges növelésének érdekében. Ekkor kezdődött meg a magok számának növelése, ami átmenetileg jó megoldásnak tűnt, de a nehézkes programozás és a párhuzamosság nem túl komoly kihasználtsága egyértelműen rámutatott arra, hogy ez sem lesz végleges megoldás. Szerencsére a két nagy processzorgyártó is tisztában volt ezzel, így már mindketten évek óta szövögetik a heterogén módon programozható rendszerek hálóját, hogy a rendszerszintű integráció minél hamarabb megvalósulhasson. Az AMD egy picit gyorsabb volt, és bár sok nehézségbe ütköztek, beért a hosszú évek munkája, és megérkezett a Llano platform.

Mi van az APU-ban?

Lássunk néhány technikai részletet az új platformról. A gyártás az AMD-ből kivált GlobalFoundries-nál történik, 32 nanométeres csíkszélességen, SOI gyártástechnikával. Bár túlnyomó többségben négymagos példányok készülnek, néhány kétmagos variánssal is szolgál az AMD, amely olyan négymagos egységekből készül, amelyeknek 1-1 hibásan sikerült részét letiltották. Magonként csupán 1 megabájtnyi L2-chache áll rendelkezésünkre, vagyis nem számíthatunk L3-ra. Az erősebb megoldásokban a Stars névre hallgató CPU-magok mellett egy 400 „Radeon magos” (shader egység) grafikus vezérlő is megbújik, amelyek önmagukban egy belépő szintű diszkrét grafikuskártyával érnek fel.

Ezek a grafikus egységes típusonként változók, így például a legerősebb A szériás CPU-ban Radeon 6550D operál, míg az olcsóbb, kétmagosokban 6370D. (Az összefoglaló táblázatunkban találhatók részletek.) Mivel egy APU esetében kifejezetten fontos a GPU, lássuk részletesebben, miről is van szó. A vezérlő Redwood alapokra készült (Radeon 5570), amely egy belépő szintű asztali megoldás volt az előző Radeon generációban. A 400 darab shader egységet számláló, Suda kódnéven futó eszköz az eddigi legerősebb integrált megoldás, amely főleg az Intel nem túl erős vezérlőihez képest igazi erőmű. Persze komolyabb játékok futtatására nem igazán képes, vagyis nem fog kiváltani egy diszkrét VGA-t, de arra, amire szánták, bőven elég.

 

Klikkeljen a nagyobb táblázatért!

Visszatért a Hybrid CrossFire is, ám most már Dual Graphics néven kell rá hivatkozni. Ez annyit jelent, hogy berakhatunk egy meghatározott (6670 vagy 6570) VGA-t a gépünkbe, amellyel együttműködve az integrált vezérlő többkártyás üzemmódban funkcionál a társított eszközzel. Ezenfelül számos új képesség is bekerült a Llano APU-ba, mint például az UVD3 (amely a videók hardveres gyorsításáért felelős, és immáron jóval több kodeket támogat, mint az elődök), vagy például a dinamikus priorizáció, ami a CPU és a GPU között a terhelés függvényében osztja ki a rendelkezésre álló memória sávszélességet (összesen 128 bitet). Utóbbira azért van szükség, mert a CPU és a GPU közös buszon kommunikál a memóriával, így fontos volt szabályozni, hogy melyik mikor élvez előnyt, elkerülvén az esetlegesen ebből fakadó teljesítménycsökkenést. Ha mindkét egység le lenne terhelve, akkor a GPU egy kis előnyt élvez, a Fusion-szemléletet követvén.

A legfőbb kérdés, hogy mikor lesznek olyan programok, amelyek kihasználják a heterogén programozásban rejlő lehetőségeket, ugyanis az édeskevés, hogy a hardver adott – szoftverre is szükségünk van. Tesztjeinkből kiderül, hogy mire képes mai körülmények között a Llano.