AMD Llano - Dual-Graphics teszt
Előző cikkünkben már általánosan bemutattuk az AMD Llano platform képességeit, így most nézzük, mit tud a Dual-Graphics-technológia!
Már egy ideje kaphatók az AMD A-szériás APU-i (Accelerated Processing Unit), amelyek a mainstream PC-k piacát kívánják meghódítani. A számtalan új szolgáltatás, az új architektúra, illetve a Fusion szemlélet, azaz a heterogén programozás támogatása mellett egy másik érdekes tulajdonsággal is felvértezték a Llanót. A Dual-Graphics néven futó megoldás nem új keletű dolog, hiszen évekkel ezelőtt a gyártó már próbálkozott hasonló technológiával, amely Hybrid CrossFire névre hallgatott.
A8 - Nagy reményeket fûz az AMD a fúzióhoz
A kiforratlanság, illetve a népszerűtlenség miatt szépen lassan kihalt ez a megoldás, így az AMD meg is szüntette annak fejlesztését és támogatását. Részben legalábbis, hiszen mint láthatjuk, valamilyen szinten továbbvitték annak örökségét. Persze több ponton is átdolgozták, hogy megfeleljen a kor, illetve a vásárlók elvárásainak. Mivel a Llano platform egyik fontos eleme az APU-ba integrált grafikus vezérlő, így adódott, hogy ismét éljenek ezzel a lehetőséggel – de legalábbis megpróbálkozzanak vele.
Az IGP
Mielőtt nekivágunk a Dual-Graphics nyújtotta teljesítmény megvizsgálásának, futólag pillantsunk rá az APU-kba integrált vezérlőkre. Ahogy már a múlt havi tesztünkben is említettük, most először beszélhetünk olyan integrált grafikus egységről, amelynek jó a teljesítménye, akkor is, ha komolyabb játékokkal kínáljuk meg, vagy éppen heterogén módon írt alkalmazásokat futtatunk.
Előbbi hétköznapibb dolog, ám ha minden jól megy, és a hardvergyártók törekvései megvalósulnak, akkor belátható időn belül utóbbival is sűrűbben fogunk találkozni. Emellett szintén komoly érv, hogy már az Intel is készül az általános számítási feladatokra is felhasználható integrált vezérlővel ellátott processzoraival ellepni a piacot, így jóval szélesebb rétegek számára lesz elérhető lehetőség, ami igencsak ösztönözheti a programozókat ennek kihasználására.
Maguk a GPU-k Redwood alapokra épülnek, amely lapkákat az asztali Radeon HD 5570-ben láthattunk annak idején. A Sumo kódnévvel ellátott chip 400 darab Radeon magot tartalmaz, ami valójában shader processzorokat jelent. A CPU-val közös DDR3 memóriát a két 64 bites csatornán keresztül éri el a vezérlő, amely egyébként csak és kizárólag a RAM-ból tud magának lecsippenteni egy szeletet, tehát nem rendelkezik dedikált memórialapkákkal. Utóbbi inkább a notebookok esetén érdekes.
Az elv…
A működés elmélete igen egyszerű, az APU-ba integrált grafikus vezérlő, illetve a PCI-Express csatolóban meglapuló diszkrét VGA-nk összedolgozik, ahogy az egy rendes CrossFire-kapcsolatban szokás. Ez papíron annyit kéne jelentsen, hogy valamivel komolyabb teljesítményre lehet számítani, mintha csak a diszkrét kártyát használnánk. Persze ehhez hozzátartozik, hogy nem minden játék képes kihasználni a többkártyás kiépítésekben rejlő potenciált, így egy erősebb videokártyát aligha vált ki a Dual-Graphics technológia.
Az összeszerelés tekintetében is vannak korlátok, hiszen adott integrált vezérlőhöz csak bizonyos diszkrét VGA-kat lehet párosítani, mellékelt táblázatunkban látható, hogy pontosan melyikhez mit. Szintén ide tartozik, hogy ez csak DirectX 10 és 11-ben használható ki, vagyis a DX9-alapú játékok esetén semmilyen előnyre nem teszünk szert – ekkor csak a gyorsabb VGA számol.
…és a gyakorlat
Lássuk, hogy is áll össze egy ilyen rendszer. Az AMD ajánlása szerint, a monitort az alaplapra integrált kivezetéshez kell csatlakoztatni, amikor Dual-Graphics kiépítést használtunk. Furcsamód, ekkor nem sikerült a várt teljesítményt előidézni, így egy rövid beállítást követően, elsődleges kártyának a PCI-Express slotba illesztettet adtuk meg, mely után máris reálisabb eredményeket kaptunk.
Tesztünkben a legerősebb APU-t, az AMD A8-3850-et használtuk, amelyben egy Radeon HD 6550D integrált vezérlő izzad. Diszkrét grafikus kártyának egy Radeon HD 6670-et választottunk, így a lehető legerősebb Dual-Graphics konfigurációval volt dolgunk. Az elnevezéseket tekintve – legalábbis az AMD szerint – egy ilyen párost „Radeon 6690D2”-nek illik hívni, ám ez sehol sem köszön vissza, még a GPU-Z is hagyományos CrossFire-kapcsolatként kezeli a két vezérlő kooperációját. Az elnevezés egyébként arra kíván utalni, hogy egy hagyományos desktop Radeon HD 6690 teljesítményét kellene karcolgatnia a kiépítésnek, ami bizonyos szinten nem igaz, mivel az adott játéktól függ, hogy mennyire tudja kihasználni a két GPU-s rendszer előnyeit. Érdekesség, hogy az Eyefinity-technológia támogatott, bár ennek létjogosultsága kérdéses, ugyanis három monitor esetében már igen nagy felbontásról van szó, amelynek kiszolgálása nem éppen egy alsó-középkategóriás megoldás feladata.
A cikk a következő oldalon folytatódik!
BIXI
2011-12-11 17:15:49
Válasz