Apple újdonságok: iMac 24 és Time Capsule

2009 elején frissült az Apple otthoni felhasználóknak szánt iMac családja. Megvizsgáltuk az egyik 24 hüvelykes modellt, valamint kipróbáltuk a Time Capsule nevű hálózati adattárolót és szélessávú útválasztót.

Kategóriák: Tároló eszközök, Hálózat, HDD

Szerző: Tószegi Szabolcs 2009. június 10.

következő oldal »

A korábbi modellekhez hasonlóan az új iMacek is többféle kiszerelésben vásárolhatók meg. A 20, illetve 24 hüvelykes monitorral felszerelt gépek mindegyike alumíniumházban érkezik és tükröződő, úgy nevezett Glossy képernyőt tartalmaz. A szerkesztőségünkben járt 24 hüvelykes modell nem a legerősebb, legjobban felszerelt változat, de átlagos felhasználásra bőven megfelelő, ráadásul bizonyos szinten bővíthető: a merevlemez, a memória és videokártya nagyobbra, valamint erősebbre cserélhető.


Központi egysége egy 2,93 gigahertzes órajelen üzemelő Intel Core 2 Duo processzor, amely négy gigabájt DDR3 memória társaságát élvezi (maximum nyolc gigabájtig bővíthető). Az 1920×1200-as felbontás megjelenítéséről a már említett 24 hüvelykes kijelző mellett egy 256 megabájt memóriával felszerelt NVIDIA GeForce GT 120 videokártya gondoskodik, ami igény esetén 512 megás NVIDIA GeForce GT 130-ra vagy ATI Radeon HD 4850-ra bővíthető.

 

 

imac.jpg
 

 

640 gigabájt kapacitású SATA-felületű merevlemezzel van szerelve, de természetesen ez is cserélhető nagyobbra. Sajnos Blu-ray meghajtó még nincs benne, így meg kell elégednünk a duplarétegű DVD-íróval.
A gép tudását beépített mikrofon, webkamera és sztereó hangszórók egészítik ki. Ki- és bemenetek közül az összes fontosabb megtalálható rajta, csatlakoztathatunk rá külső monitort (mini DVI-csatolón keresztül), ezenkívül négy darab USB-kapu, egy FireWire 800-as csatoló, gigabites hálózati és mikrofon-, illetve fejhallgató-aljzat sorakozik a gép hátulján. A vezeték nélküli kapcsolódásról Bluetooth 2.1 és 802.11n szabványú Wi-Fi-csatoló gondoskodik.


A gép az elődeihez hasonlóan kiváló teljesítményt nyújt, szép, stílusos és halk. Legnagyobb hátránya, hogy szinte megfizethetetlen, a szerkesztőségünkben járt modellért kicsivel több, mint félmillió forintot kérnek.


Termék
: Apple iMac ”24
Forgalmazó: Apple Magyarország
Ár: 527 800 Ft
Web: hopp.pcworld.hu/5904


Cimkék: apple, imac, time capsule, útválasztó, hálózat

következő oldal »

Tároló eszközök

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

PCKritiker 2009-06-10 21:34:46

"A gép az elődeihez hasonlóan kiváló teljesítményt nyújt, szép, stílusos és halk. Legnagyobb hátránya, hogy szinte megfizethetetlen, a szerkesztőségünkben járt modellért kicsivel több, mint félmillió forintot kérnek." --- Ez az egész cikk, a többi a TechSpecs esszéformában. Ezért kár volt egy oldalt elpazarolni az újságban. Szívesebben olvastam volna több oldalon keresztül is az új 17"MacBookPro-ról, vagy a két napja aktuális új Apple-noteszekről. Ne adj'isten a MacPro-ról? A stúdiós verzió meg katasztrofális, akármelyik tinigyerek csinál otthon hasonlót, kedves "profik"...

Legfrissebb hozzászólások

Sapphire adapter az ATI Eyefinity-hez
"SZiasztok! Segítségre szorulok, most raktam össze egy eyefinity rendszert /3..."

2012-02-04 13:26:59

Call of Duty-ház rakétavetővel a...
"Egy hasonlót nemrégiben láttam, ugyan így kilógott a golyószóró elől, ám azon..."

2012-02-03 14:21:16

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Sajnos egyelőre nem, mivel zárolva vannak az adatok, jelenleg az amerikai..."

2012-02-02 11:11:24

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Akkor most akinek legális tartalma volt fent, akkor az még azt megmentheti?..."

2012-02-01 18:20:31

Linux-suli: Oszd meg és uralkodj!
"\Sassas\Köszi a birálatot,igaz ezen országban nincs szegénység??Valoban..."

2012-02-01 10:13:39