Hirdetés

Apple-ös ügyfelekért ölik egymást a bankok



|

Mindegyik bank azt szeretné, ha rajta keresztül használnák az emberek az Apple Payt.

Hirdetés

Reklámháborúra készülnek egymás ellen a nagy amerikai bankok, amelyeknek a legfőbb célja, hogy az ő kártyáikat válasszák az Apple felhasználói - az Apple Pay nagy robbanás előtt áll Amerikában, ezért mindegyik pénzintézet időben szeretne hasítani magának az új tortából, amit a mobilfizetési rendszer teremt meg.

Hirdetés

A JPMorgan Chase szerint mindez egy egészséges versenyre utal, ennek jegyében pedig már az Apple Pay bemutatása napján marketingkampányokat indítottak. Nem sokkal maradtak le a többiek sem, a Capital One azóta e-mailekkel bombázza az amerikaiakat, és a többi bank is külön keretet hozott létre erre a célra.  

Miután az Apple Payben valaki hozzárendelte az iPhone 6-hoz vagy az iPhone 6 Plushoz a bankkártyáját, az NFC-s termináloknál mindössze az ujjlenyomatával tud majd fizetni. A bankok szerint az emberek nem túl sűrűn cserélgetik majd az alapértelmezett kártyájukat, ezért nem mindegy, hogy ki melyik cégre szavaz. 

Az Apple Pay a szakértők szerint nagy siker előtt áll, amelyet a bankok örömmel emelnek még magasabbra. A vásárlások összege alapján még jutalékot is fizetnek a cupertinói cégnek, és bár ez átmenetileg kisebb kiesést okozhat számukra, mindenki egyetért abban, hogy a jövőben a kis összegű fizetéseket (is) készpénz helyett kényelmesebbnek találják majd az emberek az Apple Pay segítségével rendezni. A szolgáltatás Európában 2015-ben indul el

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.