Hirdetés

Így született meg az új Ford GT szuperautó



|

14 hónap alatt lett kész koncepció az új Ford GT-ből.

Hirdetés

A sportautók világában az elmúlt hetek egyik legnagyobb durranásának a Ford új szuperautója számított, vagyis az új Ford GT. Ez egyáltalán nem a hibridek és a sofőr nélküli autók világában tarol - míg az új trend kedvez a technológiai fejlődésnek, az autókedvelő közönséget kevésbé hozza lázba. A Ford nekik próbált kedveskedni, Moray Callum dizájner vezetésével, aki egyébként a Ford dizájnért felelős alelnöke is egyben. Ráadásul annak az Ian Callumnak a testvére, aki a modern Aston Martin-külsőkért felelős, és az újabb Jaguárok, mint például az F-Type kinézetéért. 

Hirdetés

Moray korábbi munkásságai között említhető, hogy az unalmas és fáradt Mazdákból sportos és agresszív autókat faragott. A Fordhoz még 2006-ban tért vissza, és több sikerrel a háta mögött ezúttal a Ford GT volt az, amivel remekelt. Tekintve azt, hogy milyen fontos ez az autó a Ford számára, és mennyire jól fogadta a közönség, talán meglepő, hogy csak 2013 októberében kezdtek rajta dolgozni. Azóta egy üres papírlaptól egy kész koncepcióig jutottak, ami 95 százalékban készen áll a sorozatgyártásra. Apróbb változásokra még lehet számítani - jogi okokból a tükör más lesz -, de az autó lényegében ilyen marad. 

 

Ikonikus forma

 

A semmiből kezdték

A Ford valóban az alapoktól indult neki az új GT-nek, ugyanis a pincében nyitottak egy kisebb stúdiót, ahol összehozták a dizájnereket és mérnököket. Itt a legkisebb közbeavatkozás mellett végezhették a munkájukat, majd a kézzel készült modelleket beszkennelték a 3D-s verziók készítéséhez. Minden szélcsatornával kapcsolatos munkát digitálisan végeztek, így a teljes méretű, habból kiöntött modellre csak azért volt szükség, hogy kiderüljön, nagyban is jól néz-e ki az autó. 

 

20 éve ez lehetetlen lett volna

 

Nagy váltás

Az új GT nagy váltás az eredeti modell kinézetéhez, a GT40-hez képest. A 2005-ös modell gyakorlatilag egy örökséget vitt tovább, tiszteletben tartva az első verziót. Ezúttal egy sokkal modernebb dizájn mellett döntöttek, de természetesen az egyes elemeket - motorháztető, fényszóró, hátsó lámpák, kipufogó - nagyban befolyásolták az előd stílusjegyei. 

A tetszetős külső egyébként kizárólag szénszálas anyagból készülhetett el, és külön felhívták rá a figyelmet, hogy még 20 évvel ezelőtt sem lett volna képes az autóipar egy ilyen forma megalkotására. 

 

Hátul sincs miért szégyenkeznie

 

Ami a hajtásláncot illeti, sok újdonságot nem tartogat. Az olyan márkákkal ellentétben, mint a Porsche, a Ferrari vagy a McLaren, a Ford GT nem követi az új trendeket, és nem alkalmaz hibrid hajtást. A Ford a jelenlegi motorjaira szavazott. 

 

Az új GT nem lesz népautó, ugyanis már a 2005-ös kiadás is 140 000 dollártól indult, a kereskedők pedig jóval többért adták el. Az új modell sokkal exkluzívabb jellegű lesz, emiatt pedig sokkal drágább is. Aki egyáltalán megteheti, az már most gyűjtsön rá, ugyanis 2016 elején már sorozatgyártásba is kerülhet. Ti vennétek ilyen sportautót? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.