Hirdetés

Történelmi pillanat: balesetet okozott a Google robotautója



|

Igazából túlzásnak mondható a baleset szó, de a Google mindent elkövet, hogy elkerülje a veszélyhelyzeteket.

Hirdetés

A jelek szerint megtörtént az első olyan eset, amikor a Google robotautója okozott balesetet. Kisebb ütközésekbe már többször keveredtek a robotautók, de eddig mindig az emberi fél volt a vétkes. 

Hirdetés

Az apró balesetre február 14-én került sor, amikor egy sofőr nélküli Lexus RX450h közlekedett. 

A robotautó egy kereszteződésből jobbra kanyarodott, majd a szélső sávba húzódott. Ott néhány kihelyezett homokzsák miatt meg kellett állnia. Megvárta, míg elhaladnak az eggyel mellette lévő sávban az autók, majd megpróbálta kikerülni a homokzsákokat, és visszatérni a külső sávba. 

A probléma az volt, hogy hátulról érkezett egy busz. A robotautó szoftvere és a járműben ülő sofőr egyaránt úgy ítélték meg, hogy a busz megáll vagy lelassít, és bőven van ideje és helye a Lexusnak végrehajtani a kis kerülőt. 

A robotautó 3 kilométer per órás sebességgel kerülte meg a zsákokat, a busz hátulról 24 kilométer per órás tempóval érkezett. A busz nem lassított és nem állt meg, a Lexus pedig az oldalába ütközött. 

A Google részben vállalta a felelősséget, mert ha az autó nem mozdul, nem történik meg az ütközés - bár fontos hangsúlyozni, hogy a tesztpilóta is ugyanúgy ítélte meg a helyzetet, ahogy az autó. Sérülés nem történt. 

Miközben folyik a vizsgálat a felelősség ügyében, addig a Google a saját szimulátorában ezernyi tesztet végzett az esetről, és finomította a szoftvert. A robotautói immáron sokkal jobban figyelnek a buszokra és a nagy járművekre, amelyek általában kevésbé előzékenyek a forgalom résztvevőivel. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.