Biztonságos számítógép-takarítás CCleanerrel
A túlzásba vitt nagytakarítás néha problémák forrása lehet. Az abszolút higiénia elpusztítja a hasznos baktériumokat is – ugyanez a megállapítás igaz a számítástechnikában is, ezért mindig nézzük meg, mit érdemes kidobni és mit nem. Erre a célra az eddig készített legjobb ingyenes alkalmazást, a CCleanert vesszük most igénybe.
Kategóriák: Fókusz, Fájl- és rendszerkezelő, Operációs rendszer
Szerző: Halasi Miklós
2009. június 09.
A túlzásba vitt „fertőtlenítés” a számítástechnika világában is visszaköszön: ha olyan dolgokat törlünk ki, amelyekre szükségünk lenne, hibás működést kapunk. Előfordulhat akár az is, hogy nem indul el a Windows. Szerencsére az ingyenes CCleanerrel (mely a PC World letöltés oldalán közvetlenül is elérhető) ritkán esik meg ez az utóbbi rémtörténet, de más takarítóprogramoknál bizony előfordult már a túlbuzgóság. Éppen ezért a rendszertisztítókban sose bízzunk meg teljesen, hiszen annyi lehetőséget kínálnak fel a rendszerünk kipucolására, hogy a végén a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntjük. A mostani mesterfogásunkban átnézzük, vajon miket érdemes kihajítani, és mely paramétereket ne jelöljünk be lehetőség szerint.

1. A CCleaner indításakor kell kiválasztanunk azokat az opciókat, amelyeket később elemzésre küldünk, jobb esetben kidobjuk őket. Fontos ezeket alaposan átnézni, már csak azért is, mert a Tisztító lap két fülből áll, a második diszkréten hátul meghúzódva. Tehát ne felejtsük el átböngészni mindkét pipaoszlopot!
A Windows fülön elsőként az Internet Explorer csoportba botlunk. Ilyenkor jó tudni, hogy vajon milyen böngészőt használunk elsősorban. Ha nem az Internet Explorert, akkor itt kipipálhatunk minden opciót. Ne ijedjünk meg a szürke lehetőségektől, mert azok nem tiltva vannak, csupán inaktívak. Amennyiben viszont a kedvencünk a régi Microsoftos böngésző, akkor két dolgot mindenképp érdemes megjelölni: az Ideiglenes internet fájlokat és az Előzményeket. Az előbbit azért, mert a böngészés alatt letöltött állományok sok helyet foglalhatnak, míg ez utóbbit kevesen használják, hogy kiderítsék, merre is jártak pár hete.
A Sütik opciót csak akkor pipáljuk be, ha egyes oldalakon belépési gondjaink adódnának, mert ezek törlésekor elvesznek az esetlegesen hibás azonosító paraméterek és oldalbeállítások (például sablon, betűméret). Ha nem szeretnénk minden weblap sütijét törölni, a Beállításokban egyedileg készíthetünk majd kizáró listát. A Legutóbb begépelt URL-ek esetében javasolt a pipa eltávolítása, hiszen a címek begépelésekor jól jön a segítség. Az Index.dat állományt lehetőleg ne töröljük, hiszen ez olyan keresési és egyéb információkat tartalmaz, amelyek gyorsítják a böngésző működését. Az Utolsó letöltési helyet sem célszerű kijelölni, csak akkor, ha legutóbb olyan mappába töltöttünk le, amelyet nem szeretnénk felfedni mások előtt. Végül az Űrlapkitöltési előzményeket sem célszerű aktiválni, ha egyedül használjuk a gépet, hiszen bármikor rendelkezésünkre állhatnak a fontos adatok.

2. A következő két csoportban, a Windows Intéző és Rendszer alatti paraméterek közül szinte mindent kijelölhetünk. Ritkábban használjuk a keresési előzményeket vagy az Intéző további kiegészítő funkcióit, de a Futtatás vagy a Legutóbb használt dokumentumok listáját igény szerint meghagyhatjuk. A Rendszer csoportban javasolt minden lehetőséget kipipálni, hiszen valószínűleg a Lomtárban felejtett állományok, vagy a Vágólapon lévő adatok, esetleg a hibás fájltöredékek sok helyet foglalhatnak. A hibás parancsikonokat célszerű kitisztítani, mert a Windows sebességén javíthat, ha nem kell foglalkoznia a nem létező cél megtalálásával.
A Haladó csoportban viszont jobb, ha óvatosan jelölgetünk! A Régi Prefetch (előtöltés) adatok törlésével ugyan nyerhetünk némi területet, de a Windows a következő töltésnél és a programok indításakor lassabban fog reagálni.
A Menü és a Rendezési tár törlése esetén az egyedi elrendezésektől és beállításoktól búcsúzhatunk el. Az Ablakméret helyreállítására már nagyon ritkán van szükség, hiszen manapság kevés alkalmazás ragad be a Tálcára. A Felhasználó támogatási előzmények törlése sem sok helyet szabadít fel, inkább a nyomokat lehet eltüntetni, hogy hol, mit műveltünk. Az IIS naplófájlokról talán azért hallottunk keveset, mert nagyon ritkán használunk egy asztali operációs rendszert webkiszolgálóként. A Javítás eltávolítókat ellenben érdemes bejelölni, hiszen amikor egy frissítést telepítünk a Windows Update-ről, akkor a régi állományokról másolat készül.
Mindenki tudja, hogy mennyi javítás létezik az XP-hez (ez a funkció csak ezzel a kiadással működik), ezért a régi mentések sok helyet foglalnak el. Az Egyéb fájl vagy mappa esetében meg kell majd határoznunk egyedi helyeket. A Szabad hely törlése sokáig eltarthat, helyet nem szabadít fel, csak korábbi tevékenységeink nyomait tünteti el véglegesen.

3. Az Alkalmazások fülön a nem-microsoftos böngészőket, tehát a Chrome-ot és a Firefoxot tisztíthatjuk meg. Ahogyan a korábban említett Internet Explorernél, itt is elvégezhetjük a szükséges nagytakarítást, de igaz az előbb írt megállapítás: a sütiket és az űrlap-információkat csak ritkább esetekben töröljük, főleg akkor ne, ha egyedül használjuk a gépet. Az Internet és a Letöltési előzmények legtöbb esetben törölhetők, csakúgy, mint a gyorsítótár.
Az ablak további listájában olyan ismert alkalmazásokat találunk, melyeknek előzményeit, ideiglenes állományait törölhetjük. Megtalálhatjuk többek közt a Google Earth, a Microsoft Office, a Live Messenger, a VirtualDub, a Windows Media Player programokat és még sorolhatnánk a többi lehetőséget. Éppen ezért érdemes végignézni, melyik szoftvert szeretnénk megtisztítani, de bátran bejelölve hagyhatjuk az összeset. Célszerű csak ezen paraméterek átnézése után megnyomni az Elemzés gombot és megkapjuk a törlésre váró elemek listáját, valamint a felszabadítható hely méretét.
révészgy
2012-01-22 16:36:05