CeBIT: HDMI-s LED piko-projektor az Acertől

Kétszeres fényerő és HDMI csatlakozás

Kategóriák: Multimédia, Monitor/TFT, Házimozi

Szerző: Egri Imre 2010. március 05.

Az Acer a hannoveri CeBIT planet Reseller szekciójában állította ki a K11 piko-projektort, mely április végétől már kapható is lesz.

 

Mindössze 122×116 milliméteres területével az egyik leghordozhatóbb mai kivetítő az Acer K11, mely legfeljebb 2,54 méteres átlójú képet vetít, maximálisan 2000:1 kontraszt aránnyal. SD kártyaolvasót, USB, kompozit videó, VGA és HDMI bemeneteket kínál, utóbbi révén már szórakoztatóelektronikai eszközökről is lehet vele alkalmi prezentációt tartani.

 

acer_k11_pico_projector_front

 

A K11, akárcsak elődje, a K10 a Texas Instruments DLP technológiájával (DMD lapkával) és LED fényforrással állítja elő a viszonylag szerény fényerejű képet. Megjegyzendő, hogy a K10 100 Ansi lumennel dolgozott, a K11 pedig már 200-zal, ami jobban használhatóvá teszi normál beltéri körülmények között, azaz mondjuk egy el nem sötétített kávézóban, tárgyalóban is. A 20 000 óra élettartamú LED kiküszöböli a projektoroknál megszokott költséges lámpacserét és alig melegszik, így kikapcsoláskor mindenféle várakozás és hűtési idő nélkül azonnal elcsomagolható a készülék.

 

 

acer_k11_pico_projector_back_.jpg

 

Natív felbontása 858×600 képpont, ami házimozihoz nem igazán, de a legtöbb prezentációs feladathoz vagy akár standard felbontású videó anyagok lejátszásához megfelelő. Természetesen ennél fogva nem tudja kihasználni a HDMI biztosította nagy felbontást, csupán többféle eszközzel, illetve egyszerűbben lesz használható a K11, mint elődje.

 

Az extra fényerőt és HDMI csatlakozást nem adják ingyen, a K11 ára vagy 20 százalékkal meghaladja majd a K10-ét, 550 dolláros utcai áron lesz beszerezhető.

 

Cimkék: acer, led, projektor, piko, cebit
Multimédia

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Hogyan tartóztatták le a Megaupload...
"M4A3 ehhez csak gratulálni tudok....."

2012-02-08 19:22:55

17 furcsa tény a Facebook...
"Hm nos biz ezek fenti alkalmazások korcsoport függöek,általában,hisz 15-30..."

2012-02-07 08:53:44

Februári ajándékszoftver: Skype...
"Hm-Hm majdnem titok szolga,csak persze SKYP ra kihegyezve,nos ki-ki..."

2012-02-07 08:48:08

Thermaltake Level 10 GT: frissült az...
"17 KG!!!! Ez üresen is rohadt nehéz ám akkor! "

2012-02-06 21:31:56

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Ez igaz, de szart se érünk mi így, ennyien. Hiába leszünk zöldek, a világ..."

2012-02-06 16:43:24