Célegyenesben az NVIDIA Fermi-alapú vezérlői

Körülbelül két hét múlva az NVIDIA hivatalosan is lerántja a leplet a régóta várt új generációs GeForce grafikus kártyáiról. Az egyes vezérlők kezdeti elérhetősége azonban továbbra is kérdéses.

Kategóriák: Grafikus kártya, Technológia, Fókusz

Szerző: Gyepes Máté 2010. február 20.

Testvérlapunk közlése szerint az NVIDIA igen eredményesen zárta legutóbbi, 2010-es pénzügyi negyedévét, közel 9 százalékkal sikerült növelni az azt megelőző negyedév bevételi adatát. A Santa Clara-i gyártó tehát elégedett lehet, ráadásul az ION és a Tegra folyamatosan növekvő érdeklődésre számíthat a következő negyedévekben is, a professzionális felhasználásra és grafikai feladatokra szánt termékek azonban épp generáció váltás előtt állnak, sikerük - vagy sikertelenségük? - mértéke épp ezért egyelőre nehezen jósolható meg. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a Fermi kódnéven ismert architektúrára épülő termékek az ismert gyártástechnológiai gondok mellett mire lesznek képesek valójában, illetve hogy az NVIDIA mennyire tudja majd tompítani annak a késésnek a hatásait, mely bő féléves előnyhöz juttatta az AMD az asztali grafikus kártyák piacán.

 

fermi_tesla.jpg
NVIDIA Tesla C2000-es kártya 448 stream processzorral
 

 


Egyesek már most temetik a Fermit, és egy új, második generációs architektúra kihozatalára buzdítják a gyártót, mivel a 40 nanométeres gyártósorokon egyszerűen nem gyártható megfelelő volumenben és haszonnal a lapka. Ennek következtében a megjelenést követő első pár hétben - hónapban? - rendkívül korlátozott számban lesznek elérhetők az új vezérlők, ráadásul egyelőre csak a csúcsmodellekről szivárgott ki pár adat, az alsóbb árkategóriákba szánt Fermikről és azok megjelenéséről egyelőre nem sokat tudni. Jen-Hsun Huang, az NVIDIA elnök-vezérigazgatója mindenesetre próbálja lenyugtatni a kedélyeket, a második pénzügyi negyedévre - április 27-től július 26 -ig - több Fermi-alapú terméket prognosztizált, melyek különböző árkategóriákra oszlanak majd szét, legyen akár szó Tesla, Quadro vagy GeForce termékről. Az ellátottság természetesen továbbra is nagyban függ majd a gyártási kapacitástól, az AMD-t érintő gondok után tehát ismét a TSMC-re és annak 40 nanométeres gyártósoraira szegeződik majd minden tekintet.

 

nvidia_fermi_die.jpg
Egyelőre nehéz gyártani a Fermit
 

 


A marketing kampány mindenesetre beindulni látszik, és nem lepődnénk meg azon, ha a hannoveri kiállítás megnyitásáig egyre intenzívebb módon"szivárognának" ki adatok az új kártyák teljesítményéről. Az NVIDIA Twitter oldalán tegnap este két bejegyzés is borzolta a kedélyeket, az első röviden és lényegre törően csak azt kérdezte az oldalt követő felhasználóktól, hogy "Készen álltok?", míg a második hétfő délután 5 órára egy "nagy bejelentést" jelzett. Rögtön elkezdődtek a találgatások, miszerint elképzelhető, hogy az említett időpontban újabb információk derülhetnek ki az új GeForce kártyákról, sőt, merészebb elképzelések szerint előrehozott hivatalos bejelentésről van szó. Mi "csak" egy olyan bejelentésre számítunk, mely tovább gerjeszti a DX11-es lázat, és eddig titokban tartott, NVIDIA technológiákat - PhysX, GeForce 3D Vision - használó játékról, játékokról derül ki, hogy az új DirectX API-t is támogatják. Elképzelhető azonban az is, hogy ebben az időpontban jár le a teljesítmény adatok közlését tiltó embargó, és a kiválasztott médiák egyszerre zúdíthatják rá a játékos közösségre a Fermi által elért teszteredményeket.

 

nvidia_ruready.jpg
Hétfő délután 5 óra. Készen állnak?
 

 


Meglátjuk, hétfő délután tisztábban fogunk látni. Természetesen az AMD is készül a Fermi debütálására, két új HD 5800-as kártyával kívánja fogadni az NVIDIA szörnyetegét. A DirectX 11-es váltás tehát hamarosan elkezdődik a Santa Clara-i gyártónál is, ezzel kapcsolatban pedig kíváncsiak vagyunk az Önök véleményére. A főoldalunk jobb sávjába kihelyezett szavazással a DirectX 11-es áttéréssel kapcsolatban adhatnak válaszokat, adott esetben akár azt is, hogy a Fermi megjelenésével kívánnak csak az új API-val foglalkozni.

 

Grafikus kártya

Technológia videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Prosac 2010-02-22 23:49:15

Ma lesz valami vagy jövő héten hétfőn?

Legfrissebb hozzászólások

Thermaltake Level 10 GT: frissült az...
"17 KG!!!! Ez üresen is rohadt nehéz ám akkor! "

2012-02-06 21:31:56

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Ez igaz, de szart se érünk mi így, ennyien. Hiába leszünk zöldek, a világ..."

2012-02-06 16:43:24

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Az egy dolog, hogy ezért nem fog elfogyni, de igen is vigyáznunk kell rá,..."

2012-02-06 16:30:07

48 különleges mobilalkalmazás
"Hasznos kis progik.Ha fizetösek általában,csak Bank Kártyás,ill Pay_Pal modon..."

2012-02-06 08:55:19

Olcsón mesefilmek, ingyen Delta és...
"Elnézést!!magán vélemény!! Sokan már nem nézik szinte semennyit az alábbi..."

2012-02-06 08:48:44