CompuLab Fit-PC 2: a világ (talán) legkisebb asztali PC-je

A CompuLab Fit-PC 2 valószínűtlenül apró – csak egészen picivel nagyobb, mint két egymás mellé rakott cigarettásdoboz. Bemutató és videó a törpegépről.

Kategóriák: Fókusz, Kommunikáció, PC/Barebone

Szerző: Samu József 2009. november 13.

Bár a felépítésében nagyon emlékeztet a nettopokra, tulajdonképpen csak azért nem nevezzük nettopnak a Fit-PC 2-t, mert még azok a szintén nem túl testes gépek is óriásnak tűnnek mellette. Az apróság szíve az Intel Atom processzorának a Z530-as, 1,6 gigahertzes változata. A CPU-nak ezt a mindössze 2 wattot fogyasztó változatát a cég beágyazott felhasználásra – például NAS-okba, útválasztókba – szánja. Pont az alacsony fogyasztása és így egészen alacsony hőtermelése miatt választották ehhez a géphez, így a hűtésében nincs mozgó alkatrész.

A processzor körítése az Intel Atomnál megszokott, azaz szintén Intel lapkakészlet, de ebben az esetben a cég GMA 500 IGP-jével. A GMA 500-tól még mindig nem szabad a pajtát lángba borító 3D-s teljesítményt várnunk, de nem is erről szól, hanem a HD-videolejátszásról, amelyhez számos Intel IGP-vel ellentétben hardveres gyorsítókat is tartalmaz. Az apróságban 1 gigabájt DDR2-533 memória dolgozik, amelyet az alaplapra integráltak és így nem is bővíthető. A liliputi házban egy 2,5 hüvelykes, szabványos SATA-merevlemez is elfér. A hátlapon egy HDMI-csatlakozót találunk, amelyhez a csomagban egy DVI-átalakítót is mellékelnek (DVI-D). Ugyanitt fejhallgató-kimenet és mikrofonbemenet is található.


Az, hogy a gép apró, masszív fémházzal rendelkezik és fogyasztása 10 watt alatt marad, számos felhasználásra alkalmassá teszi. Elvben remek médiajátszó PC is lehetne, hiszen az IGP akár 1080p HD-felbontást is képes kezelni, illetve HD-videókat is le tud játszani a hardveres gyorsítási képessége révén. Sőt! A gép előlapján még infraportot is találunk, tehát a távirányítás kérdése is megoldott. Ami negatívum, hogy a HDMI-porton nem jelenik meg audiojel, így a gép csak félkarú óriás, hiszen mindössze sztereohang csalható ki belőle.

 

Gyepes Máté a PC World Tesztlabor munkatársa és Bátky Zoltán online felelős szerkesztő
tüzetesebben is megvizsgálta a gépet, tapasztalataikról videón értekeznek:

20091113-fitpc2-video.jpg



Névjegy:

  • CompuLab Fit-PC 2
  • CPU: Intel Atom Z530 1,6 GHz
  • IGP: Intel GMA 500
  • RAM: 1 GB, DDR2-533
  • HDD: 160 GB, SATA2, 2,5 hüvelyk
  • LAN: gigabites Ethernet
  • WAN: Wi-Fi „g”
  • Fogyasztás: <10 watt
  • Méret: 101x115x27 mm
  • Súly: 370 gramm
  • Forgalmazó: StartIT Kft.
  • Web: http://www.fit-pc2.hu
  • Ár (bruttó): 130 000 Ft
  • Értékelés: 7/10
Kommunikáció

Kommunikáció videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

István 2009-12-05 09:50:40

Sokat gondolkodtam én is rajta és most rendeltem meg. Kapóra jött az akció is, de már eldöntöttem korábban. Nekem azért kell, mert a gépet nem akarom kikapcsolni. Így évente kb. 40ezer HUF-ot lehet spórolni a villanyszámlán. A laptopom 2 év használat után kezdi megadni magát és baromi hangos a ventilátor. Ez a gép nem hibásodik meg, nincs hangja, nem törik le a zsanér, nem kopik a felülete, nem rúgok bele véletlenül, nem kell takarítani. Ha mégis hardverhibás lenne, azonnal kapok egy újat, csak telefonálnom kell. Megkérdeztem.

Az Amazon meg nekem messze van. Onnan míg kihozza a futár, vámoltatni kell (vám + ügyintézés díja), rájön az ÁFA, kb. ugyanott vagyok. Ha netán mégis gáz van a hardverrel, küldhetem vissza aranyárban.

Én ezt a gépet min. 5 évig tervezem használni. Az előző monitoromat most adtam el egy régi laptop maradékával (törött kijelző). Vettem helyette egy 22"-osat.

Majd megírom, milyen a cucc, ha megkaptam.

wikktor 2009-11-15 14:39:19

ahoz képest hogy kb irodai és internetes célokra lehet használni elég drága, azért pozitivum hogy kicsi de akkor is nagyon drága szerintem

höhh 2009-11-14 17:00:54

Másik megoldás lehet amúgy, ha az ember linuxos verziót vásárol, és a saját választása szerint telepít rá oprendszert, így még merevlemezzel is megúszhatja 116 ropiból.

http://fitpc2.startuzlet.hu/termek/fit-pc2_linux_on.html

Alapvetően még így is magas ár érte ha csak HD filmek lejátszásához szükséges, de mint "mini nappali médiaminenes windows alapú oprendszerrel" már elgondolkoztató lehet.

höhh 2009-11-14 16:47:50

Az amúgy elszomorító, hogy itthon 130-at kérnek érte áfával, amikor kinn 400 dollár:

http://www.amazon.com/CompuLab-Fit-PC2-XP-HD-Nettop/dp/B002BV353U

höhh 2009-11-14 16:41:00

Úgy bírom ezeket a "mindössze sztereohang csalható ki belőle" dumákat, meg a pontatlan specifikációt!

http://www.fit-pc.com/web/fit-pc2/specifications/

Az itteni leírás még azt sem említi, hogy van rajta usb port, amire már bármilyen külső hangkártya rádugható - így elérhető akár 5.1-es hangzás is, sőt, csak max nem a hdmi porton.

Wizi 2009-11-13 14:54:54

"Webkamerás skype-olást mennyire bírja akadás nélkül?"

Szerintem ha HD-videót képes lejátszani, akkor ezzel sem lesz gond. Ezekhez nem kell nagy számítási teljesítmény.

VINIKOR 2009-11-13 14:17:07

Windows 7-et fel lehet telepíteni rá? Van hozzá driver támogatás? Gondolom külső DVD olvasó is kell hozzá.
Webkamerás skype-olást mennyire bírja akadás nélkül?

Nagyon jópofa kis jószág. Reméljük olcsóbb is lesz majd.

Legfrissebb hozzászólások

Call of Duty-ház rakétavetővel a...
"Egy hasonlót nemrégiben láttam, ugyan így kilógott a golyószóró elől, ám azon..."

2012-02-03 14:21:16

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Sajnos egyelőre nem, mivel zárolva vannak az adatok, jelenleg az amerikai..."

2012-02-02 11:11:24

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Akkor most akinek legális tartalma volt fent, akkor az még azt megmentheti?..."

2012-02-01 18:20:31

Linux-suli: Oszd meg és uralkodj!
"\Sassas\Köszi a birálatot,igaz ezen országban nincs szegénység??Valoban..."

2012-02-01 10:13:39

Késnek a Firefox 12 újdonságai
"Tegnap jött ki a Firefox 10, igen jóra sikerült verzió. Első blikkre azt..."

2012-02-01 07:38:13