Hirdetés

Csak jövőre válhat széles körben elérhetővé az AMD Zen



|

Az idei utolsó negyedévben csak erősen limitált mennyiségű processzor kerülhet piacra.

Hirdetés

Az AMD termékeit preferáló gamerek már nagyon régóta várnak a Zen architektúrát használó FX processzorokra, egészen eddig pedig arról volt szó, hogy a Summit Ridge kódnevű termékek az idei év végén érkeznek majd meg a boltok polcaira. Lisa Su, az AMD ügyvezető igazgatója most a vállalat legutóbbi pénzügyi mérlegének ismertetésekor közölte, hogy ez várhatóan mégsem így lesz.


Hirdetés


Su szerint ugyan az első Zen processzorok technikailag valóban megjelennek majd az idei utolsó negyedévben, ám várhatóan csak erősen limitált mennyiségben. A széles körű elérhetőségük 2017 első negyedévében valósulhat meg, addigra sikerül majd eleget gyártani és szállítani a folyamatos bolti elérhetőség biztosításához. Első körben a számítógépgyártó partnereket fogja kiszolgálni az AMD, a házilag PC-t építőknek továbbra is türelmet kell gyakorolniuk.



Az első AM4 tokozást használó AMD APU termékek a harmadik negyedévben kerülhetnek piacra. Sajnos a Bristol Ridge család tagjai a régi Excavator magokat használják, az aktuális APU-modellekhez képest a legfontosabb direkt és indirekt előnyüket csak a DDR4 memóriák használata jelenti. Az AMD APU-kban jövőre debütál majd a Zen architektúra.


(Forrás: Tom's Hardware | Nyitókép: Gentside.com)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.