Hirdetés

A budapesti stúdiójától is megválik a Crytek



|

Csak a frankfurti főhadiszállás és a kijevi leány élte túl a cég újabb mélypontját.

Hirdetés

Bő egy hete beszámoltunk a nem túl szívderítő hírről, miszerint újból nagy pácban van a Crytek, a játékfejlesztő cég már hónapok óta az alkalmazottait sem volt képes kifizetni. Kedd délután a vállalat egy aránylag kevés konkrétumot tartalmazó sajtóközleményben elismerte a probléma létezését, és körvonalazta a közeljövőre vonatkozó terveit.


Hirdetés


A közlemény alapján a Crytek továbbra is nagy erőkkel fejleszti a harmadik felek által licencelt CryEngine játékmotorját, ez a vállalat fő fókusza marad. A másik nagyon fontos üzlet természetesen a játékfejlesztés, a frankfurti főhadiszállás mellett a kijevi stúdió foglalkozik majd ezzel a tevékenységgel. A vállalat többi stúdiójának egyelőre kérdéses a sorsa: első körben megpróbálják értékesíteni azokat, ha pedig ez nem sikerül, akkor lehúzzák a rolót. A budapesti mellett a szófiai, a szöuli, a sanghaji, továbbá az isztambuli kirendeltségekről van szó.



Végül megemlítendő, hogy az EuroGamer megerősítetlen értesülései szerint valószínűleg a free-to-play Warface, továbbá a momentán még bejelentetlen Warface 2 sem marad a Cryteknél, a Mail.ru erősen érdeklődik a játékok felvásárlása iránt. Az orosz fél januárban veheti át a projektek feletti irányítást, az üzlet újabb elbocsájtásokat eredményezhet a Cryteknél.


Végül megemlítendő, hogy a kiadvány frankfurti forrása szerint a munkatársak már megkapták a múlt héten az októberi fizetésüket, a novemberi pedig állítólag ezen a héten érkezik majd meg a bankszámláikra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.