Hirdetés

A túl okos eszközök



|

Az már természetes, hogy okos a telefonunk és a karóránk, de a cégek itt nem állnak meg és néha túlzásba is esnek. Ilyen az, amikor az "okosítás" már sok - vagy legalábbis nem sok értelme van.

Hirdetés

Sokszor emlegetik az okosotthonokat úgy, mint a soron következő nagy durranást, amiért minden ember teljesen odáig lesz és az egész életünket úgy változtatja majd meg, mint tette anno például az okostelefon. Néhány cég odáig is elmerészkedik, hogy ez nem is olyan távoli jövő és már most is lehet nagyon okos otthonunk. Nos, ez igaz is, de ez ma még egy vagyonba kerül, a kiépítés nehézkes, az eszközök közül pedig azért nem mindegyikre mondanánk azt nyugodt lelkiismerettel, hogy okos. És persze még ott van a biztonság kérdése is, amire nem minden esetben kapunk megnyugtató választ. Pedig egy okosotthont feltörve komoly anyagi károkat okozhatnak a rosszakarók a technológia iránt fogékony tulajdonosoknak.


Hirdetés


Az otthonok és eszközök okosítása azonban töretlenül folyik, sorra jelennek meg az új termékek, amelyekre rásütik, hogy okosak és valami egészen újat, hasznosat nyújtanak, amitől a mi életünk bizony jobb lesz. Most mutatunk két olyan, vitathatatlanul okos eszközt, amik egészen újat nyújtanak, de egyelőre inkább értelmetlennek és sutának tartjuk őket, mintsem azonnal beszerzendő kütyüknek.



Okosvasaló

Igen, jól olvastad, már okosvasaló is létezik, azonban nem olyan értelemben okos a vasaló, ahogy azt a legtöbben várnánk: nem vasalja ki a ruhákat önmagától. Ehelyett telezsúfolták szenzorokkal és kapott egy saját vasalóállványt is, amiben beépített víztároló is van. A Laurastar Smart egy svájci fejlesztés, amely Bluetoothon kapcsolódik okostelefonunkhoz, hogy az ott futó applikációval kommunikáljon. Az applikáció tippeket ad a helyes vasaláshoz, figyeli és tanácsokkal segíti vasalási technikánkat, illetve statisztikát készít házimunkánkról, figyeli a víz szintjét és a végén elárulja, pontosan mennyi időt is töltöttünk vasalással. És mindezt a sok hasznos szolgáltatást mindössze 1400 dollárért meg is kapjuk (kb. 400 ezer forint).



Okospiszoár

Az okosvasaló semmiség az okospiszoárhoz képest. Az Urinary 2.0 egyik fő újdonsága, hogy kézmentes vizelést tesz lehetővé minden férfi számára. A furcsa kialakítású piszoárhoz egészen közel kell állnunk, amelybe rengeteg szenzort szereltek, így a felhasználó magasságához és méreteihez igazítja helyzetét, úgy, hogy még a kezünket se kelljen használni. A szükség végeztét is felismeri a Urinary 2.0, majd megméri az ember testhőmérsékletét és ehhez igazított melegvizes, szappanos öblítést indít, amit egy gyors szárítás követ, mielőtt a felhasználó felhúzná nadrágját. A gyártó cég nem feledkezett meg a hölgyekről sem, számukra is hasonlóan "szuperokos" eszköz kifejlesztésén dolgozik.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.