Hirdetés

Hamarosan vége a PC-s játékok warezolásának?



|

Egyre nagyobb bajban a crackerek, jöhetnek feltörhetetlen címek.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy már az ajtón kopogtat az elképzelhetetlen. A játékkiadók számára a számítógépek bő 30 éve jelentenek komoly és stabil célplatformot, azonban a benne rejlő üzleti potenciált soha nem voltak képesek teljesen kiaknázni, hiszen a leleményes crackerek mindig megtalálták a módját a másolásvédelmi eljárásaik kiiktatásának, a fizetős szoftvereik ingyenes és illegális terjesztésének.

Hirdetés


Az ipari méretű warezolás hamarosan a múlt ködébe veszhet, már amennyiben hihetünk a jelenlegi egyik leghíresebb törőcsapat tagjainak. A kínai 3DM csoport AAA-címek széles skáláját tette elérhetővé a kalózok számára, azonban az osztrák Denuvo védelmi megoldás éppen aktuális verzióján még nem sikerült fogást találniuk. Nem csak nekik, másoknak sem.


A Denuvo nem maga a játékokban használt DRM, hanem a játékban használt másolásvédelmi eljárás védelme, tulajdonképpen a DRM DRM-je. Egyelőre nem túlságosan elterjedt, ugyanis állítólag iszonyatosan drága a licencelése, azonban egyre látványosabban bizonyítja, hogy megéri az árát. A szoftver korábbi változata még 2014-ben hetekig megakadályozta a FIFA 15, Lords of the Fallen és Dragon Age: Inquisition PC-s változatainak fájlcserélőkre való felkerülését, az aktuális verziója pedig továbbra is sikerrel védi a FIFA 16-ot és Just Cause 3-at. A FIFA 16 még tavaly szeptemberben került piacra, és még mindig nincs hozzá crack.


A 3DM csoport egyik tagja szerint nincs minden veszve, lát esélyt a Denuvo aktuális verziójának kiiktatására. Viszont meglátása szerint amennyiben az elmúlt időszakban tapasztalt sebességgel fejlődik tovább a szoftver kriptográfiája, akkor két éven belül maximum elméletben lesznek feltörhetőek az ezzel védett játékok, a big budget címek esetében gyakorlatilag megszűnhet PC-n a warezolás lehetősége.


(Forrás: TorrentFreak)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.