Hirdetés

HelloWorld: jönnek a 3D nyomtatók



|

A második generációs MakerBot Replicatorral megfogható formába önthetik ötleteiket a táborozók.

Hirdetés

Igazán szerencsések a HelloWorld tábor lakói, hiszen a rendezvény egy hete alatt nem csak a programozás, a robotvezérlés és a 3D tervezés alapjait ismerhetik meg, de a 3D nyomtatásba is bepillanthatnak, hiszen a helyszínen éjjel-nappal egy MakerBot Replicator 2 teljesít majd szolgálatot, a fizikai világban megvalósítva a diákok digitálisan létrehozott elképzeléseit. Nem akármilyen PLA printerről van szó, hiszen a 3DHubs havonta frissülő riportja alapján a lassan 3 éve megjelent gép még mindig a világ harmadik legkedveltebb 3D nyomtatója, amit sokan használnak bérnyomtatásra, ráadásul most a FreeDee-nél 100 ezer forint értékű kedvezménnyel vásárolható meg egészen augusztus 31-ig.

 



Az optimális eredmény érdekében Dezső Renáta, a FreeDee szakértője egy workshop keretén belül bevezeti majd a jelenlévőket a 3D nyomtatás csodálatos világába, hiszen rengeteg apró tényezőre - hőmérséklet, használt alapanyag, objektum formája - kell figyelni, ha valaki egy nyomtatható 3D tárgyat akar létrehozni. Olyan tudás ez, ami egyelőre a meglévő iskolai rendszerünkben nem ismerhető meg, így igazán izgalmasnak és különlegesnek ígérkezik az előadás. S mivel az egyik feladatnál elsőként gyurma figurát, majd - egy Digitzer beolvasást  követően - nyomtatható 3D modellt kell a tanulóknak létrehozniuk, különösen fontos lesz odafigyelni a nyomtathatóságra. Mi a tegnapi napon például egy egyszerűbb modellel, egy csigával kísérleteztünk, gyurmából 3D modellt, majd a Leopoly-val egy új objektumot, végül egy nyomtatható fájlt létrehozva, az eredmény lentebb látható.

 



A FreeDee harmadsorban egy kedvezménnyel is készült a táborlakóknak. Ha a diákok egyes modelljeinek kinyomtatására már nem marad idő a táborban, azokat később a HelloWorld résztvevői kedvezményesen rendelhetik meg a cégtől. Sőt, a jelenlévők a hamarosan érkező 3Doodler 2.0 tollra is leadhatják az igényüket, így értesülve az early bird akciókról.

 



Megtetszett a program? A programról bővebb információt a hello.pcworld.hu oldalon találsz. Ám érdemes sietned, hiszen már csak pár szabad hely szabad!

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.