Hirdetés

Indítsd a PC Worlddel az új évet



|

Megjelent a januári PC World, amelybe tényleg csak a legjobbak legjobbjai kerülhettek bele. A magazin mellé két teljes verzió, ajándék kiadvány, és kedvezményes játékvásárlási lehetőség is jár.

Hirdetés

Pár órán belül mögöttünk hagyjuk a 2014-es esztendőt, ám a PC World olvasói már napközben is átrepülhetnek az új évbe - persze csak képzeletben - és velünk együtt értékelhetik a mögöttünk hagyott 12 hónapot, ami ismét rendkívül mozgalmasra sikeredett. Ennek megfelelően a friss lapszámunkban megkerestük 2014 legjobb termékeit, vírusvédelmeit, valamint phabletjeit és mini tabletjeit, sőt, az utóbbi két, kvázi rivális termékkategóriát egymásnak is eresztettük. Számít az a pár hüvelyknyi különbség? A januári PC Worldből kikerül.

 



Mivel 2015. januárjában megszűnik a Windows 7 mainstream terméktámogatása, ezért a lapon belül megmutatjuk, hogy miként készíthetsz saját biztonsági csomagot, valamint új funkciókkal is gazdagítjuk a rendszert, amihez minden szükséges alapanyagot megtalálsz a lap mellé járó PC World Plus felületünkön. Tippjeinkből azt is megtudhatod, hogy miként érdemes tuningolni, hogyan érvényesülhetsz a használtcikk piacon, miként csökkentheted a rezsidet, miként teheted láthatatlanná a kritikus állományaidat, valamint, hogy mi a (majdnem) tökéletes jelszó titka.

 

Hirdetés

 

Számtalan ajándékkal is készültünk. Egyrészt a januári lapszámunk mellé - az ESET, az Agnitum és a G Data végpontvédelme mellett - az Ashampoo DVD-író és az Incomedia weboldalkészítő programját is ajándékba adjuk. Sőt, a PC World vásárlói ingyen elolvashatják a PixelDesigners Magazine speciális különszámát, amelyben az elmúlt hat lapszám legjobb cikkeit válogatták össze a kiadvány szerkesztői.

 

 

Az 576 Kbyte jóvoltából pedig olvasóink e hónapban öt PC-s játékot vásárolhatnak meg jellemzően 50 százalékos kedvezménnyel a PC World Plus felületén keresztül: a Dishonored minden kiegészítővel megpakolt Game of the Year kiadását mindössze 3999 forintért, a kecskék bolondos életét lemodellező Goat Simulatort 990 forintért, a Company of Heroes második részét 2490 forintért, a különc Saints Row IV: Game of the Century lövöldét 4900 forintért, illetve a LEGO Marvel Super Heroes PC-s kiadását 2990 forintért.

További témáink részletesebben:



Így tuningolunk mi

A hardver túlpörgetése túl jól hangzik, hogy igaz legyen. Megmutatjuk, mikor és meddig biztonságos feljebb kapcsolni, és azt is, hogyan fogj hozzá.

Phabletek vs. mini tabletek

Szükségünk van mini-tabletre, ha a zsebünkben egy hathüvelykes mobil lapul? Teszteltünk három-három készüléket, hogy igazságot tegyünk.

Mennyire biztonságosak a felhőtárhelyek?

Megnéztük, hogy milyen technológiákkal védi érzékeny adatainkat a Dropbox, a Google Drive, a OneDrive és társaik. Vajon melyik a legalaposabb? Cikkünkből kiderül.

Hét tipp a hosszú életű PC-hez

Legyen szó asztali gépről vagy laptopról, mindkettő meghálálja, ha szoftveresen és hardveresen is gondot fordítunk a karbantartására.

Írásainkról bővebben a részletes tartalmi leírásban olvashatsz. A magazinunk digitális változatát megtalálod a Digitalstand oldalán (a teljes verziók és a digitális magazin a DVD-s változatánál érhetőek el). Ha belelapoznál a lapba, akkor azt is megteheted, ha ellátogatsz a galériánkba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.