Hirdetés

Pénzt ér a megosztás



|

Egy kis mellékesre van szükséged? Add ki a lakásod, hívj meg idegeneket vacsorára, vagy kezdj el magántaxizni. Az új netes szolgáltatásokkal pénzzé tehetjük megosztott javainkat.

Hirdetés

Munkanélküliként pénzügyi nehézségekkel küzdött Brian Chesky, mikor 2007-ben, korábbi életét hátrahagyva San Franciscóba költözött, hogy közösen béreljen egy lakást jó barátjával, Joe Gebbiával. Mindössze ezer dollár volt bankszámláján, az apartman rá eső költsége azonban 1150 dollár volt. Szerencséjükre a városban éppen akkor tartottak egy nagy dizájnfesztivált, amely iránt akkora volt az érdeklődés, hogy a szállodák hamar megteltek. A két fiatalnak ekkor támadt egy ötlete, amelynek köszönhetően később milliárdosokká váltak: pár napra átalakították lakásukat egy bed and breakfast szállássá.

Hirdetés


Az elképzeléssel csak egy probléma volt: nem voltak ágyaik, így három felfújható matracot állítottak szolgálatba, majd hirdetésüknek létrehoztak egy puritán weboldalt az airbedandbreakfast.com címen (magyarra fordítva: felfújható ágy és reggeli). Végül három jelentkezőt láttak vendégül, akik fejenként 80 dollárt fizettek éjszakánként, így Cheskyék már ki tudták fizetni albérletüket, s az élmény hatására később elindították az Airbnb-t, amelynek értékét napjainkban legalább tízmilliárd dollárra becsülik.


Adatbázisukban immár több mint 34 ezer város apartmanja található meg, köztük 600 kastély, illetve több tucat jurta, barlang, víz- és világítótorony, privát sziget, iglu és lombház. Az alapítók elmondása alapján a labdarúgó-világbajnokság során például több mint ötvenezren foglaltak szállást az országban az Airbnb oldalán keresztül, a több mint 31 ezres helyi kínálatból válogatva. Nagyra nőttek három felfújható matracból.


Tömeg Zrt.

Napjainkban a Statista gyűjtése alapján már a második legértékesebb startup cégnek számít az Airbnb, egyedül csak az Uber előzi meg, amivel nem az ingatlanunkat, hanem az autónkat ajánlhatjuk fel másoknak. A közösségi szállásfoglalás tehát kétségtelenül menő, hamar rákaptak a netezők. Míg 2010 szeptemberében „csupán” 250 ezer foglalást adtak le az Airbnb-n keresztül, 2012 februárjában már ötmillió tranzakciónál járt a számláló. 2011-ben egy év alatt Olaszországban 946 százalékkal, az Egyesült Királyságban 748 százalékkal, Spanyolországban 719 százalékkal tudta növelni a forgalmát. A lendület azóta sem tört meg, folyamatosan gyarapodik a mellékjövedelemben reménykedő szállásadók csoportja, és az utazók közül is egyre többen megkedvelik a közösségi utazást, mivel a hotelszobáknál sokkal otthonosabb helyeken alhatnak, grátiszként pedig kapnak egy – sokszor az idegenvető szerepét is magára vállaló – szállásadót is.


Ám nem csupán e megoldás csillaga emelkedik felfelé, jól áll összes olyan társa, amely a mostanság divatos sharing economy, azaz a megosztásalapú gazdaság elvén épül fel. Utóbbi megjelenése jelentős mértékben az internetnek és a technológiai ipar fejlődésének köszönhető, de persze a nagy gazdasági világválság is hatással volt rá. Logikája könnyen megérthető: a fájlmegosztókhoz hasonlóan a P2P (peer-to-peer), azaz a felhasználók közötti közvetlen összeköttetés a rendszer mozgatórúgója. A jellemzően (10-20 százalékos) jutalékért dolgozó szolgáltatók fontosak, ám csupán a keretet kínálják, a dinamikát az egyes végpontok, azaz egyének adják, akik a platformon belül könnyen megtalálhatják egymást. Nincs egy központi szerv, nincs többszereplős ellátási lánc, nem egy személytelen multival üzletelnek, hanem egymással.


A kommunikáció és az árucsere közvetlen, mondhatni visszaugrottunk a múltba, mikor az árucsere, a birtokolt javak közös használata még ismertség alapján működött. Az urbanizáció elszigetelt minket egymástól, de az internet és az újonnan megjelenő közösségre épülő szolgáltatások visszaadják az emberek közötti együttműködést, csak nem ismertségre, hanem értékelésekre és közös érdeklődésre/célokra alapozva, s mindez teljesen új közösségek, üzleti modellek kialakítását segíti.


Okos hasznosítás

Egy kis plusz bevételt akarunk csiholni egyik üres szobánkból? Könnyedén találhatunk olyanokat, akik kivennék. Csökkenteni akarjuk autónk fenntartásának költségeit? Csapjunk fel taxisnak, és akkor fuvarozzunk idegeneket, amikor éppen ráérünk. Nem akarunk étterembe menni, de ennénk egy jót? Rendeljünk házhoz egy szakácsot. Könnyedén hozhatnánk további megvalósult szolgáltatásokat példaként, hiszen megannyi új feltörekvő cég van, akik az egyének közötti együttműködésre alapoznak. Bizonyára sok olvasónk találkozott már ilyen oldallal, hiszen a használt termékeket gyűjtő online aukciós portálok pontosan e logika alapján működnek.


Megvan bennük mindaz, ami a megosztásalapú gazdaságot hajtja. Az internet adja a táptalajt, valamint a gazdasági világválság, a társadalmi egyenlőtlenségek, a természeti erőforrások végessége és leginkább a meglévő javak okos újrahasznosítása a rendszerben résztvevők fő motivációja. Az emberek egyre kevésbé akarják kidobni termékeiket, inkább másoknak adják át azokat, illetve az Airbnb vagy éppen a Wundercar és az Uber esetében a meglévő javak jobb kihasználása a cél. Az osztozás egy kulcselem, hiszen ebben az új gazdasági rendszerben kevésbé fontos a tulajdonlás, az, hogy egyvalaki birtokoljon egy lakást vagy egy autót. A kölcsönös felhasználás mindkét fél érdeke. A vendég spórol, a tulajdonos pedig pénzt keres.


A lokális közösségek szerepe is felértékelődik, melynek kiaknázására jött létre például a magyar miutcank.hu, ami az egymással ritkán együttműködő szomszédságokat akarja összehozni, míg külföldi érdekes kezdeményezés a taskrabbit.com: a közelben lévő regisztrált takarítókat, szerelőket és költöztetőket közvetíti ki.


Mivel ez utóbbi munkákat szinte bárki elvállalhatja, a szolgáltatással a munkanélküliek plusz anyagi forráshoz juthatnak, a fejlett értékelési rendszer pedig garancia arra, hogy még véletlenül se kontárok járják a szomszédságokat. Megfigyelhető egyfajta specializálódás is, azaz a modern szolgáltatások próbálják a lehető legegyszerűbben definiálni magukat, így egy területre összpontosítanak. A fent említett megoldások mind ilyenek, ám azokon túl találunk például olyan oldalt, amelyen keresztül a szomszédok nyaralás alatt egymásnál hagyhatják a kutyáikat (DogVacay), egymástól kölcsönözhetnek kerékpárt (Liquid) vagy autót (Getaround).


Vége a multiknak?

Utóbbi lehetőség első hallomásra meredeknek tűnhet, hiszen senki sem szeretné, ha a szomszédja összetörné az autóját. Ennek kivédésére a legtöbb szolgáltatás az általa közvetített tranzakcióknál biztosítással próbálja kivédeni az esetleges baleseteket (a Getaround például egymillió dollárig megtérít minden kárt). Az Airbnb a bérlők személyi igazolványait is elkéri, a Wundercarnál pedig minden sofőrnek át kell mennie egy alapos átvilágításon. Máshogy nem is lehetne, a bizalom egy rendkívül kritikus pont, hiszen egy nagy nyilvánosságot kapó gikszer bármely szolgáltatást tönkretehetne, ezért vannak mindenhol az értékelések és a plusz védelmi mechanizmusok.

KitchenSurfing: házhoz rendelhetjük a szakácsot


Ettől függetlenül kétségtelen, hogy például a szállások esetében a márka múltja és a hirdetések alapján tudjuk, hogy mit kínál mondjuk, a Four Seasons hotellánc, illetve a taxitársaságokban is megbízunk, mivel hosszú évtizedek alatt a piac kirostálta a szélhámosokat. Az kétségtelen, hogy az online P2P megoldásoknál egyedül csak az értékelésekben bízhatunk, ám talán hosszú távon ez lesz az előnyük, mivel a vásárlókért versenyző szereplők esetükben nem tudják hirdetésekkel befolyásolni a piacot, végül azok emelkedhetnek ki, akik tényleg azt nyújtják, amit ígérnek. Ellenkező esetben a tömeg kíméletlen lesz, és hamar lepontozza az ügyeskedőket.


Összességében azonban nem hisszük, hogy a hotelek, taxitársaságok, éttermek veszélyben lennének, nem szűnik meg piacuk, inkább színesedik a kínálat, melynek előnyeiből akár már most is profitálhatunk.


Megosztásalapú szolgáltatások

Szállás
airbnb.hu
couchsurfing.org
homeexchange.com
onefinestay.com


Használt cikkek
ebay.com
jofogas.hu
olx.hu
vatera.hu


Közlekedés
autohop.hu
uber.com
wundercar.org/hu
zipcar.com


Étel
eatfeastly.com
eatwith.com
kitchensurfing.com
kitchit.com


Crowdfunding
indiegogo.com
indulj.be
kickstarter.com
rockethub.com


Hasonló érdekességeket olvashatsz az aktuális PC Worldben is. Éves előfizetéssel ráadásul most 6 960 forintot is megspórolhatsz!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.