Hirdetés

Stresszelemző egeret fejleszt egy japán cég



|

A termék kétfajta szenzortömbbel monitorozza a használójának egészségét.

Hirdetés

A japánok köztudottan rendkívül sokat dolgoznak, így nem meglepő, hogy az első munkahelyi stressz tudományos igényességű elemzésére használható egeret is a felkelő nap országában kezdték el fejleszteni. A MedTec egészségügyi szakkiállításon bemutatkozott, egyelőre nevesincs termék a nem kimondottan japános nevű Alps Electric munkája. A vállalat tervei szerint az idei év végére elkészülhet a kütyü, jövő tavasszal pedig kimehetnek majd az érdeklődő partnerekhez a mintapéldányok.

Hirdetés


Az egér két szenzortömböt használ, a kevésbé érdekesebbik az olyan környezeti változókat figyeli, mint például a hőmérséklet és páratartalom. Az érdekesebbik szenzortömb színképelemzéses eljárással a vér hemoglobin szintjeit, a vér oxigénnel való telítettségét, továbbá a pulzust figyeli. Az érzékelő közeli infravörös hullámhosszú fényekre támaszkodva végzi a mintavételezést.


Az Alps Electric beszámolója alapján az egér oldalába beépített újfajta szenzor megbízhatóan működik, azaz normál használat mellett a hajszálerek eloszlása, vagy éppen a mérési pont érdemben nem befolyásolják az egér méréseinek precizitását.


(Forrás: Japan Today, CNET)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.