Elindult a világ első kalóz internetszolgáltatója

Svédországban indul a világ első kalóz internetszolgáltatója - a kalózpárt üzemelteti, és teljes anonimitást biztosít.

Kategóriák: Internet, Internet

Szerző: Harangi László 2010. július 22.

Kétség kívül nagy sikerként könyvelték el a svéd kalózpárt parlamentbe kerülését, azonban most még nagyobb dobásra készülnek: elindították a világ első kalóz internetszolgáltatóját, amely teljes anonimitást biztosít a felhasználóknak.

 

A Pirate ISP nevű cég szóvivője, Gustav Nipe úgy nyilatkozott: "Ha látunk valamint, és úgy gondoljuk, hibás, csinálunk egy patchet, és kijavítjuk. Ilyen hozzáállással indítjuk az internetszolgáltatásunkat." A Pirate ISP versenyt is szeretne teremteni a piacon: "A Pirate ISP-nek másképp kell működnie. Ennek az egyik része, hogy versenyezzünk a szolgáltatókkal, harcoljanak a felhasználókért. Ha nem teszik, majd lesz valaki más, aki elveszi a piacukat".

 

A szolgáltató a felhasználók biztonságát egyébként a ViaEuropa iPredator szolgáltatással biztosítja, aminek az eredménye a teljes anonimitás, ami az előfizetőket illeti. A Pirate ISP egyébként már összetűzésbe is került a svéd hatóságokkal; ugyanis nem hajlandóak logokat rögzíteni és megtartani a felhasználókról.

 

A szolgáltatás a napokban kezdődött, körülbelül 100 fővel, bétateszt jellegűen, Lund városában. A tervek szerint a nyár végére egész Svédországban elérhető lesz a kalózpárt internetszolgáltatása.


Internetes program

Legfrissebb videó

internet explorer galéria

Kapcsolódó tesztek

Corel Painter 12

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

teOStoba 2010-07-30 16:13:22

netudki: Hol élsz Te, mi az "a nagy központi elosztó" ??? Ez nem egy tejcsárda! :-P Nekem a 25/4M optikán 30-32M a le és 8M a feltöltés, lehet én nem a központi elosztón keresztül csatlakozom... És 5eFt/hó...

knight of the szik 2010-07-25 21:52:36

akarom, legyen itt is, éljen a szétpatchelt tűzróka.
60/6-os jupiszim van, az esetek többségében korrektek, persze sokszor elbarmolnak dolgokat, de váltok másra, jobbra, olcsóbbra.

Írogató 2010-07-25 11:08:36

netudki: ez teljesen hibás megállapítás. DigiNetem van (30/20), és mindig maximummal töltök le (~3.7 MB/sec). A feltöltés sajna ritkán megy 2 MB/sec fölé.

MZ/X 2010-07-23 16:16:59

De ha már elkanyarodtatok. A UPC a sznobok szolgáltatója, akik azt hiszik, ha valamiért sokat fizetnek, az jobb is :)
A kábel "nagy" beruházás??? Több mint 10 éve, amikor felmerült az igény a kábel szolgáltatásra, a fibernet közel 30 ezer forintos "hálózat fejlesztési hozzájárulást szedett be, amiből évek múlva kiépítette rendszerét. Mi, akik a beruházás költségét akkor finanszíroztuk, azóta közel dupla annyi havi díjat fizetünk, mint egy új belépő!!! Ez a hűség bónusz. :$
De remélem a DigiTv kábel szolgáltatása hamarosan nálunk is elérhetővé válik.

MZ/X 2010-07-23 16:16:03

"Írja le gondolatait a témáról!"
A cikk témája, hogy a Kalóz párt internet szolgáltatása nem naplózza böngészési szokásaid, levelezéseid és egyéb internetes ténykedésed. Itt nem az ár, vagy szolgáltatás minősége a téma, hanem az adatvédelem. Ezekből az adatokból többet megtud rólad egy elemző, mint a szüleid, házastársad, vagy legjobb barátod. Párt szimpátiád, szexuális irányultságod, betegségeid, érdeklődési köröd, kapcsolat rendszered, személyes, bizalmas levelezéseid, beszélgetéseid, mindent. Egy szóval nyitott könyv az élted előttük. A téma az lenne, hogy ehhez a te bele egyezésed nélkül, miért gyűjthetnek-e adatokat? Ezek után mi szükség az adatvédelmi ombudsmanra?

figyelő/Magyar? 2010-07-23 10:43:32

Emberek Homo s-ek vegyűk már észre??A kábel szolgáltatok nem olsok/Beruházni kell??/,s PROFITOT kell hozni/Bevétel/ a megadott paraméterek csak általánosságban igazak/Le-és Fel/ hol helyezkedik el a felhasználo a csomoponttol stb,Korlát van,nehogy elszabaduljon már a MÉNES!!HJA az UPC az ország legdrábbja mindenben ez tény.

ddf 2010-07-22 22:35:46

Upc-nél igenis van korlát aszem olvass inkább :)

Gabor 2010-07-22 14:51:56

Ja es persze ott van a 300GB/ho forgalmi limit is. Ami ilyen gyors vonalakon azert ertheto. A 300GB/ho egy 1Mb-es vonal 100%-os kihasznalasaval osszehozthato.
De persze ne csodalkozzunk mert par ezerert csodat nem lehet garantalni. Vannak uzleti internetek (UPC-nel is) es ott mar garantalt 100%-ban a savszelesseg,jobb a rendelkezesre allas es nincs forgalmi limit se.

Gabor 2010-07-22 14:44:47

Kivancsi lennek hogy melyik szolgaltato biztositja a 80% savszelesseget garantaltan otthoni csomagban (es aron)...
Az adatokat nem titkoljak, kotelesek megadni (pl. azota jelentek meg a mobilos internet hirdetesekben is a toredeknyi garantalt sebessegek a sok Mb mellett).
Az UPC peldaul a chello 120/10 Mb-nel 30/4-et garantal. Es ez is csak a sajat halozaton belul ertendo es a kormanyrendelet szerint csak az ido 80%-ban!
Ergo ha a 120Mb csak 30-cal megy "mindig" es havi 6 napot meg csak 1Mb-tel akkor se panaszkodhatsz joggal.
Meg szerencse hogy ezek minimum erteke es ennel valojaban sokkal jobbak :)

Forras:
http://www.upc.hu/pdf/internet_ASZF_20100701.pdf

droland 2010-07-22 14:39:30

Pontosítok (elírtam) :

Böven hozza a több mint 6000kilobites sebességet. Tehát 6000-6200 - erre írtam a 6.0 - 6.2 - ami 740-780kbyte/s).

droland 2010-07-22 14:37:55

netudki: ez hülyeség. Nekem most pl. 6megabites előfizetésem van és bőven hozza a több mint 600 kilobájtos sebességet másodpercenként (6.0-6.2).

Az, hogy van olyan szolgáltató aki max 80%, az meg igenis probléma, ebben igazad van. De ez hülyeség amit írtál. (UI: EGYIK NAGY szolgáltatónak SEM az előfizetője vagyok. Helyi kis internet szolgáltató cég max 20ms válaszidőben - szoktam CS-zni is :) - és tényleg azzal a maximummal, amit aláírtam fel (1mbit) és le (6mbit).

netudki 2010-07-22 12:19:55

És ha még ehez hozzá vesszük azt az apró tényt is, hogy - nem hivatalos, de belső információk szeirnt (hisz egy ilyet bolond is lenne bárki hivatalosan megerősíteni) - a szolgáltatók az igért sávszélességnek maximum csak a 80!%-t biztosítják - esély sincs 100%-ra (a nagy központi elosztó van így beállítva) és ugye holvan ehhez a garantált érték! Nagy ámítás ez az egész! A lényeg, hogy fizessünk minél többet!

killpatrick 2010-07-22 12:02:34

Jó is lenne ha itt Magyarországon is lenne.Legalább észhez kapna a sok vérszívó.

figyelő/olvasó 2010-07-22 11:49:12

Nos hazánkban sem ártana fentihez hasonló,Mert az Internet szolgáltatá,ára még mindig drágaMa Eus-hazai viszonyok között,letöltMax5Mb-min 3Mb,kellen biztositani,max 2-3.000.-Huft brtoban,s akkor holl van még akpcsolt szolgáltatások ára??Sajna-Drága-drága,hisz átlagi 45-65.000Huft-havi jövedelmekből semmire nem tellik.Igaz van Politikus,gazdag,elég,már,de az Nem hűlye az övét nem adja osztja szét,addig meg Prolik,KUSS:

Legfrissebb hozzászólások

Sapphire adapter az ATI Eyefinity-hez
"SZiasztok! Segítségre szorulok, most raktam össze egy eyefinity rendszert /3..."

2012-02-04 13:26:59

Call of Duty-ház rakétavetővel a...
"Egy hasonlót nemrégiben láttam, ugyan így kilógott a golyószóró elől, ám azon..."

2012-02-03 14:21:16

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Sajnos egyelőre nem, mivel zárolva vannak az adatok, jelenleg az amerikai..."

2012-02-02 11:11:24

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Akkor most akinek legális tartalma volt fent, akkor az még azt megmentheti?..."

2012-02-01 18:20:31

Linux-suli: Oszd meg és uralkodj!
"\Sassas\Köszi a birálatot,igaz ezen országban nincs szegénység??Valoban..."

2012-02-01 10:13:39