Hirdetés

Élő 3D TV bemutató lesz a CeBIT-en



|

A Fraunhofer Intézet szerint ez a 3D TV és mozi áttörésének éve. Lehet, hogy a jövő focirajongói inkább a 3D TV előtt ülnek majd és nem a stadionban – ez alaposan átrendezheti a piacot.

Hirdetés

Az már bizonyos, hogy a gyártók folyamatosan ontják első generációs 3D HD vagy 3D Full HD házimozi megoldásaikat, folynak a kísérleti tévé adások és idén több kereskedelmi 3D tévé csatorna is beindul, nem csak Japánban és a tengerentúlon, hanem Európában is. A Fraunhofer Kutatóintézet leghíresebb találmánya talán ma is az MP3 hangtömörítés, pedig folyamatosan tevékenykedik a technológia élvonalában, ezúttal a CeBIT-en készül 3D-s tévé broadcast rendszere bemutatójára. Cél bemutatni az érintett új szabványokat és demonstrálni, hogy a 3D TV technológiai alapjai adottak. Ezekre a technológiákra épülnek azok az első éles 3D TV adások, melyekre valamikor nyáron kerülhet majd sor.

 

Ugyan már most is megvalósítható a mélységi tévézés, de azért néhány gazdasági-technológiai kérdés még felvetődik. Miként lehet optimalizálni a 3D felvételek készítését és utófeldolgozását, hogy ne legyen sokkal drágább a jelenleginél? (Gondoljunk csak arra, hogy Cameron szuperprodukciója, az Avatar 250 millió dollárba és négy évi számítógépes munkába került.) Hogy fejleszthetnék tovább az utófeldolgozást és a mindig nyerő kérdés: kell-e az a 3D szemüveg, vagy nem?

 

 

panasonic profi 3d kamera
 

 

A Panasonic 3D kamerája és utómunka rendszere már rendelkezésre áll,
de nem élő adásokhoz, hanem 3D Blu-ray produkcióhoz tervezték

 

A filmipar, akadémia és kutatás résztvevői egy új szervezetbe, a PRIME-ba (Production and Projection- Techniques for Immersive Media) tömörülve próbálnak választ találni a kérdésekre. Együtt kutatják az üzleti modelleket és technikákat, melyek megfelelhetnek a jövő mozijának, tévéjének és számítógépes játékstílusának. Számos filmes szervezet és a Fraunhofer Intézet (pontosabban a Fraunhofer Institutes for Integrated Circuits IIS) is ott van a tagok között, az alapító pedig a Német Szövetségi Gazdasági és Technológiai Minisztérium.

 

 

Miért nehezebb 3D-ben?

 

 

Technológiailag nehezebb dolga van a 3D mozgóképnek, mint kétdimenziós elődjének, hiszen legalább két kamera (lencserendszer) szükséges a kép rögzítéséhez és a lejátszás is speciális megjelenítőt igényel, mely gyorsan képes levetíteni a két képet. A sztereoszkopikus hatást a bal és jobb szem számára külön rögzített látvány adja. A digitális utómunka során – ez minden filmhez szükséges – a két mozgókép folyamot párhuzamosan, tökéletes szinkronban kell feldolgozni. „A kamera legelenyészőbb eltolódása vagy rázkódása létható lesz a képen és émelyítően hathat.” magyarázza Stephan Gick, a Fraunhofer IIS digitális kamerarendszerekért felelős menedzsere.

 

 

pi12_iis_prime_kamera_profi_3d

 

A PRIME kísérleti kamera állványzata élő adásban, azaz valós időben is teljesít

 

A Fraunhofer kísérleti programjában kér MicroHDTV kamerát használnak, melyet a fejlesztőcsoport feljavított, hogy megbízhatóan rögzítsék a képet a bal és jobb szem számára is. A sztereó, egymás mellé állványozott kamerák olyan állásban kerültek rögzítésre, hogy az az emberi szemek távolságát, elhelyezkedését mintázza. Egy Genlock nevű folyamatot fejlesztettek ki, mely garantálja a kamerák együtt futását. Ennek érdekében az egyik kamera a mester, melynek kalibrációs beállításait, időkódjait színhűségét és geometriáját átveszi a másik oldali kamera, így a kép egységes lesz.

 

 

 

Élőben nagyobb kihívás

 

 

Különösen akkor fontosak ezek a beállítások, mikor élő 3D adásra kerül a sor. A háromdimenziós adatok valós idejű feldolgozására fejlesztette ki a Nachrichtentechnik, Heinrich-Hertz-Institut (HHI) és a KUK Filmproduktion az új STAN rendszert. A sztereoszkopikus elemzőrendszer hardver és szoftver elemei képesek valós időben, azaz élőben feldolgozni a 3D képet. Felvétel közben mérési adatokat ad át a kamera a rendszernek, ezek alapján a rendszer felfedezi az esetleges beállítási anomáliákat és korrigálja is azokat, így adásba már hibátlan anyagok kerülnek. Ezzel párhuzamosan a HHI kutatói egy másik nagyon látványos projekten, a 3D panorámán is dolgoznak, a kezdeti eredmények már meg is tekinthetők a berlini bemutatóteremben.

 

A 2010-es hannoveri CeBIT alkalmával – azaz holnaptól – az érdeklődők a Fraunhofer standján (Hall 9, Booth B36) tekinthetik meg a legújabb 3D mozi és 3D tévé technológiákat, a kutatók prezentációt is tartanak majd. Valós idejű bemutatóként a Fraunhofer sajtókonferenciáját sugározzák majd élő 3D-ben. A konferencia március 2-án, kedden 15:30-16:30-ig tart majd.

 

 

live 3d sport broadcast

 

 A legjobb pozícióban mindig a kameramann van - 3D-ben már a néző rálátása is
javulni fog és ez sokmindent megváltoztathat

 

Nem beszélhetünk még kereskedelmileg kiforrott technológiákról, de az bizonyos, hogy nagyon nagy az igény a 3D-s tartalmakra. Idén év végéig még csak mintegy 50 3D Blu-ray filmből válogathatnak az érdeklődők, miközben a megfelelő lejátszók és tévékészülékek már márciustól akár kaphatóak is. Az új 3D-s tévék és vetítők elterjedéséhez elengedhetetlen megfelelő 3D tévéadásrendszerek kifejlesztése és üzembe állítása, de ha ez megtörtént, akkor például a sportrajongók látványos kameraállásokból, 3D-ben nézhetik a közvetítéseket. Gyakorlatilag jobb rálátással bírnak majd, mintha kiülnének a lelátóra, így még az is megtörténhet, hogy a 3D tévé az élő események bevételeit apasztja és a jövőben a teljes hangsúly áthelyeződik a jegybevételekről a tévéközvetítési jogokra.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.