Hirdetés

Eltűnhet a Windows az orosz állam számítógépeiről



|

Ezen felül hamarosan 18 százalékos ÁFA-t kaphatnak a külföldi digitális boltok.

Hirdetés

Csupán hat hete került hivatalba Vlagyimir Putyin internetes tanácsadója, ám Herman Klimenko már harmadjára szerepel a nemzetközi médiában. Elsőként az orosz kalózok zaklatása ellen emelte fel a szavát, majd a vállalatának tulajdonában lévő torrentoldalról cikkezett a sajtó, most viszont már komolyra fordult a szó.

Hirdetés


A Bloomberg beszámolója alapján Klimenko javasolni fogja Putyin elnöknek a Windows állami számítógépekről való mielőbbi kiűzését. Az efféle elképzelések mögött általában a működési költségek lefaragásának ötlete áll, ám jelen esetben nem erről van szó: a tanácsadó szerint a Krím-félsziget elfoglalása után az Oroszország ellen bevezetett szankciók problémákat okoztak a szoftverellátásban, ez pedig megengedhetetlen az orosz állam számára.


A szankciók végső soron már csak a habot jelentették a tortán, az orosz illetékesek sosem bíztak a Microsoftban. A Windows helyett egy államilag összerakott Linux-disztribúciót fognak használni, Klimenko elmondása szerint olyan 22 ezer számítógép esetében már készen is állnak az üzemeltetők a váltás kivitelezésére.


Klimenko nem csak a Microsoftot riogatta, hanem a külföldi digitális boltokat üzemeltető cégeknek (ilyen például a Google és Apple) is tartogatott egy kellemetlen meglepetést: 18 százalékos ÁFA-t akar az eladási áraikra. Klimenko szerint a kérdéses vállalkozások a helyi cégektől eltérően nem adóznak megfelelően, így a piaci versenyhelyzet javítása és állami bevételek növelése céljából például a Play Store és App Store termékeire rá kell tenni a kérdéses adót; állítása szerint már javában készül az ehhez szükséges törvénymódosítás.


(Forrás: Neowin | Nyitókép: Arthur Ivanov)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.