Gigabyte GA-H55N-USB3 - Intel H55-ös alaplap mini-ITX méretben

A tajvani gyártó elsőként készített olyan mini-ITX formátumú alaplapot, amelyen USB 3.0-s vezérlő is található. A H55N-USB3 persze nemcsak emiatt nevezhető egyedi és különleges terméknek.

Kategóriák: Fókusz, Alaplap

Szerző: Gyepes Máté 2010. május 24.

Az LGA1156-os platfomra viszonylag kevesen készítenek a micro-ATX méretnél kisebb alaplapot. Talán nem is nagyon van szükség ezekre a termékekre, hiszen viszonylag kevés olyan végfelhasználó van, akik kifejezetten ilyen kis méretű alapot keresnek számítógépükbe. Ha mégis, akkor a méret mellett az alacsony fogyasztás szerepel még a preferenciák között, ennek a két szempontnak pedig kiválóan megfelel bármely Intel Atom processzorra épülő mini-ITX-es alaplap. A központi egység "gyengesége" miatt ugyan kissé behatárolt a felhasználhatóság, de cserébe egészen olcsón meg lehet úszni a komplett gép megépítését.

 

De mi van akkor, ha adott esetben magas teljesítményre is szükség lehet? A kétmagos Atommal szerelt alaplapok gyógyírt jelenthetnek a problémára, az Intel GMA3150-es integrált grafikus vezérlő miatt azonban játékra és HD-videók megtekintésére továbbra sem ajánlható a konfiguráció. Az NVIDIA ION vagy ION 2 lapkái jöhetnek ekkor számításba, de a központi egység számítási kapacitásán nem tud javítani az NVIDIA, tehát még mindig nem teljes értékű a kiszemelt mini-ITX-es platform.

 

 

Gigabyte mini-ITX-es alaplap kétmagos Atom processzorral


A Gigabyte kínálatában is lehet találni Atom processzoros alaplapokat, az NVIDIA ION megoldását azonban egyelőre mellőzi a gyártó. Így nem meglepő, ha titokban inkább egy olyan úton indultak el a mérnökök, amely végeredménye egészen meglepőre sikerült. Meglepő, mert korábban nem tapasztaltunk ilyen "szélsőséges" viselkedést a gyártótól, illetve az európai piacra nem jutottak el a GA-H55N-USB3-hoz hasonló rétegmodellek. Az újdonság kapcsán azonban mindenki boldog lehet, hiszen hazánkban is elérhető lesz hamarosan, igaz, az árát egyelőre titkolják.

 

A négymagos Intel Core i7 800-as processzorokat is kezeli a H55N-USB3

 

A típusszámból egyértelműen látszik, hogy a mérnökök az Intel H55-ös lapkáját vették alapul, és e köré terveztek egy 17×17 centiméteres nyomtatott áramkört. Jól látható, hogy nem a PCH és hűtése foglalja el a legtöbb helyet, hanem az LGA1156-os processzor foglalat és a köré tervezett tápellátó áramkörök kialakítása jelenthette a legnagyobb gondot. Az alaplap negyedét foglalja el ez a rész, és bár az Intel által megadott módon kerültek elhelyezésre a hűtőhöz szükséges lyukacskák, erre a NYÁK-ra legfeljebb egy referencia hűtés fér fel. Ha annál szélesebb borda, a memóriák és a bővítőkártya behelyezése is meghiúsulhat. A lap egy 24 és egy 4 tűs tápcsatlakozást kapott, arról viszont egyelőre nincs információnk, hogy mely CPU-típusokat támogatja a H55N-USB3. A gyártó weboldala szerint bármely LGA1156-os központi egység működtethető az alaplapban, a hátlapi monitor kimenetek használatához értelemszerűen a kétmagos, Intel HD Graphics egységgel felvértezett variánsokat kell választani.

 

A két DDR3-as memóriafoglalatba legfeljebb 8 GB-nyi memória helyezhető, melyek üzemfrekvenciája 1666 MHz-ig emelhető a BIOS-ban található tuningfunkcióknak hála. A PCI Express foglalat tizenhatszoros sebességen üzemel, tehát ha netán valaki lenne olyan "perverz", hogy felső kategóriás VGA-t rakna a H55N-USB3-ba, nem kell majd aggódnia a kellő sávszélesség hiányától. A hátlapon található D-Sub, DVI-D és HDMI kimenetek ebben az esetben természetesen nem használhatók.

 

A HDMI és a DVI-D portokat csak külön-külön lehet használni

 

A mérnökök nem használták ki teljes mértékben a H55 PCH tudását, a nyomtatott áramkörre a maximális 6 helyett "csak" 4 SATA 3.0 Gbps-os csatoló került. Van viszont eSATA a hátlapon, amely szintén az Intel natív megoldása. A nyolccsatornás hangkodek és a gigabites LAN-vezérlő a Realtektől származik, a FireWire lapka ezúttal lemaradt. Integrálásra került viszont a NEC USB 3.0-s vezérlője, amelyhez ezúttal is két aljzat tartozik. Az USB portokhoz kapcsolódó újítás az On/Off Charge funkció, amely az átlagosnál nagyobb energiát biztosít a külső eszközök, mint pl. az iPod, iPhone és iPad készülékeke számára, így gyorsabb töltést tesz lehetővé. Ez a szolgáltatás nemcsak bekapcsolt állapotban érhető el, hanem hibernált üzemmódban, készenléti állapotban és kikapcsolva is.

 

A GA-H55N-USB3 hazai megjelenése vélhetően heteken belül megtörténik, és ha a jelenleg legszerényebb tudású Gigabyte H55-ös alaplap árát tekintjük kiindulási alapként, akkor tippünk szerint 18-20000 Ft környékére várható a mini-ITX-es újdonság.

Alaplap

Alaplap videó

Gigabyte GA-H55N-USB3 galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Gommer 2010-05-24 13:22:57

nekem teccik...

Kobaljov 2010-05-24 12:09:31

Ez az elrendezés valóban igen szerencsétlen, kisebb házakban éppen az alacsonyabb és szélesebb processzorhűtőket használnák, ami így összeakadna a memóriával/bővítőkártyával. A Zotac vagy az ECS konkurens megoldása ilyen szempontból jobb, bár azokon meg nincs USB 3.0, ha arra lenne szükség. Árban inkább 30-35K környékére tippelem.

Legfrissebb hozzászólások

Sapphire adapter az ATI Eyefinity-hez
"SZiasztok! Segítségre szorulok, most raktam össze egy eyefinity rendszert /3..."

2012-02-04 13:26:59

Call of Duty-ház rakétavetővel a...
"Egy hasonlót nemrégiben láttam, ugyan így kilógott a golyószóró elől, ám azon..."

2012-02-03 14:21:16

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Sajnos egyelőre nem, mivel zárolva vannak az adatok, jelenleg az amerikai..."

2012-02-02 11:11:24

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Akkor most akinek legális tartalma volt fent, akkor az még azt megmentheti?..."

2012-02-01 18:20:31

Linux-suli: Oszd meg és uralkodj!
"\Sassas\Köszi a birálatot,igaz ezen országban nincs szegénység??Valoban..."

2012-02-01 10:13:39