Gyorsabb kétmagos Atomot dob piacra az Intel

Az Atom N550-re gyorsabb netbookok építhetők.

Kategóriák: Processzor, Notebook

Szerző: Egri Imre 2010. augusztus 24.

Hétfőn jelentette be az Intel kétmagos Atom N550-es processzorát, mely a cég szerint jobb feldolgozási és grafikai teljesítményt nyújt elődeinél, egyúttal az akkumulátor üzemidőt sem csökkenti.

 

A két mag miatt eleve előrelépést jelent az új N550, mely 1,5 GHz órajel frekvencián fog működni és 1 MB gyorsítótárat tartalmaz. (Az Atom 330 volt eddig az egyetlen laptopba szánt kétmagos Atom, de ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.) 45 nanométeres gyártási eljárással készül majd és képes lesz kezelni a DDR3 memóriákat is. A mai netbookok zömében egymagos Atom processzor található, melyeket könnyű leterhelni. Az új CPU révén a következő generációs netbookok gyorsabban reagálhatnak a felhasználó kéréseire és képesek lesznek 720p felbontású HD videók lejátszására is. Mindeközben az Intel azt ígéri, hogy ugyanolyan vékony netbook építhető az új processzor köré is és akkumulátor üzemidőben is az eddigiekhez hasonlóra számíthatunk.

 

 

Új modellek várhatóak tehát az Acer, Asus, Lenovo, Samsung és Toshiba kínálatában, már hétfőtől - legalábbis az Intel beharangozója szerint.

 

A kétmagos processzorok terjedése várhatóan nem áll meg a netbookoknál. Dean McCarron, a Mercury Research vezető elemzője szerint „amint a technológia fejlődik... kétmagos processzorok tánnek fel még a mobiltelefonokban is." (A kétmagos Intel Penwell okostelefon processzorokról már hírt adtunk korábban.)

 

Addig is sok mindent megváltoztathat a notebook piacon a kétmagos CPU-k elterjedése. McCarron szerint a vásárlók könnyen összezavarodhatnak, különösen az Intel Celeronnal kapcsolatban, mellyel a belépő szintű, rendszerint 15,6 hüvelykes noteszgépekben találkozhatnak. Az Intel - ahogy arról már írtunk - idővel kivezeti a Celeront a piacról, hogy a vásárlók könnyen besorolhassák az új netbookokat.

 

Egyúttal a rivális AMD sem pihen. Hamarosan megkezdi új, Ontario kódenvű lapkájának forgalmazását a cég, melyre netbookok és ultramobil PC-k épülhetnek majd. Az Ontario CPU-t és GPU-t is tartalmaz egy lapkán, jövő év elején számíthatunk az első Ontario alapú termékekre.

 

Cimkék: intel, atom, netbook
Processzor

netbook galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

trialboj 2010-09-17 08:48:22

már egy tisztességes laptop is olyan alacsony áron van, hogy nem éri meg nem azt megvenni

Válasz

trialboj 2010-09-17 08:47:53

ezeket a notebookokat valóban veszi valaki? én figyeelmre sem méltatnám?

Válasz

trialboj 2010-09-17 08:47:22

hát de jó, mostmár jobban fogok tudni aludni )

Válasz

Calo_Nord 2010-09-10 22:56:23

Érdekes.

Válasz

slipknotboy 2010-09-10 20:03:27

de furi szerkezet : D

Válasz

asztalos000 2010-09-04 04:49:21

Nagyon furi.

Válasz

Mamac 2010-08-28 20:14:32

Lassan a netbookok utolérik a gyengébb laptopokat Vagy az már rég megtörtént??:D

Válasz

kicsicaca 2010-08-27 09:52:08

Szerintem ez elég jó.

Válasz

david19960507 2010-08-27 09:03:46

Az atomok sosem voltak rosszak a saját kategóriájukban, sztem ez is jó lesz

Válasz

Lilbor 2010-08-27 07:35:36

Ez egész jónak tünik!

Válasz

DRE-X 2010-08-26 11:53:32

ez mind szép és jo de ettol még amd ati parti maradok :DD

Válasz

ProFv3.2 2010-08-26 09:06:13

Elég kicsike..mármint teljesítményre. Email küldésre jó lehet.

Válasz

Matthew120 - Page Down 2010-08-26 03:09:57

Atomot neki! :D

Válasz

LotsovPhun 2010-08-25 23:23:29

...válasz raz0r911 18. kommentre:
 
Az ideje nem pontos j? lol

Válasz

Slyed 2010-08-25 23:05:45

Hát igen, a fejlődés mindenhol megmutatkozik

Válasz

raz0r911 2010-08-25 22:01:13

...válasz peterur 12. kommentre:
 
Már nagyon idelye volt

Válasz

Cris88 2010-08-25 20:54:44

hát az atomokat sosem komáltam

Válasz

spyffmodzone - PROGZone 2010-08-25 19:36:25

...válasz peterur 12. kommentre:
 
Így legalább mindenki látja ,hogy milyen jó oldal a PCW.hu

Válasz

targus 2010-08-25 18:19:21

Öcsi hunt... nemkicsit..azért jó az újítás is!

Válasz

Kain576 2010-08-25 17:57:10

...válasz Benczuur 8. kommentre:
 
Hogy érted ezt? :D

Válasz

Kain576 2010-08-25 17:56:38

Majd meglátjuk, hogy milyenek lesznek a teljesítmények.

Válasz

peterur 2010-08-25 17:45:21

Látom javában megy itt az öcsi hunt

Válasz

Rics92 2010-08-25 17:24:09

Jó biztos, Q3 ra : D

Válasz

HZ 2010-08-25 17:20:55

Csak a könnyebb besorolás érdekében vezetik ki a Celeront a piacról?

Válasz

Benczuur 2010-08-25 17:01:18

...válasz Gost 6. kommentre:
 
Ez bizony fantasztikus újítás :-D

Válasz

Benczuur 2010-08-25 17:01:01

Na, végre még egy hír !!!

Válasz

Vekerur - Great Box 2010-08-25 16:52:34

Válasz

Gost 2010-08-25 16:46:43

Végre valami újítás

Válasz

SHARK1007 2010-08-25 16:42:41

...válasz Vekerur 3. kommentre:
 
Viszont egy bizonyos idő után a fejlődés felemészti a világot ;)

Válasz

Vendetta 2010-08-25 16:42:39

Nem is ártott már nekik újítani!!

Válasz

Vekerur - Great Box 2010-08-25 16:24:57

...válasz kbencze 2. kommentre:
 
Fejlődés nélkül nincs élet.

Válasz

kbencze - Star Wars Játékok 2010-08-25 16:17:54

Ez a fejlődő világ...

Válasz

Delfingo - Film Guru 2010-08-25 16:11:01

Válasz