Hirdetés

A Motorola szivárogtat az okosórájáról



|

A Motorola elárulta saját okosórájának az árát. Nem lesz drága.

Hirdetés

Az okosórák piaca egyelőre elég szűk, hiszen alig néhány gyártó van jelen a termékével. A Samsung órái sajnálatos módon csak a saját telefonjaival működnek együtt, de ott van még a Pebble is, mely az egyik legnagyobb siker volt a Kickstarter történetében.

Hirdetés

Azt már régóta sejtjük/tudjuk, hogy az Apple is készíti a saját óráját, bár hivatalos leleplezés eddig még nem történt meg. A Motorola viszont nem rég tartotta meg a saját versenyét, melyben a felhívás szerint a részvevőknek a Moto 360 óralapját kellett megtervezniük egy Photoshop sablon segítségével. Az óra létezését már hónapokkal ezelőtt bejelentette a Motorola, és most a versenykiírásban a termék árát is megtudtuk: 249 dollár lesz, amely a Pebble Steel árával egyezik meg. A Moto 360 amellett, hogy támogatni fogja a hangparancsokat, és a „Hangouts“ üzeneteket, az első órák egyike lesz, mely az Android Wear OS rendszerét fogja használni.

Ha megjelenik az óra, és valóban használható lesz céljának megfelelően, nagy valószínűséggel sikerre lesz ítélve. Hogy miért? Mert formaterve sokkal közelebb áll a hagyományos órákéhoz, amiket az emberek kedvelnek. Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy elképesztően stílusos a Moto 360.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.