Hirdetés

A PC gamingtől való félelem szülte a PlayStation 4 Pro konzolt



|

A PlayStation üzletág vezetője elárulta a termék elkészítésének igazi okát.

Hirdetés

Az aktuális konzolgeneráció több szempontból is szokatlan, például nem fordult még elő, hogy a generáció életciklusának a felénél erősebb hardverekkel rukkoljanak elő a gyártók. Mostanra az Xbox Scorpio és a PlayStation 4 Pro is hivatalossá váltak. A nagyobb teljesítményükből fakadóan elsőre is nyilvánvaló az előnyük, ám pusztán üzleti szempontból eddig nem volt teljesen világos, hogy miért is léteznek.


Hirdetés


A Sony Interactive Entertainment elnöke és globális ügyvezető igazgatója most meglepően őszinte választ adott a témát firtató kérdésre. Andrew House a The Guardiannek nyilatkozva elmondta, hogy a rendelkezésre álló statisztikák alapján a konzolok életciklusának nagyjából a felénél a gamerek elkezdenek jelentős számban átvándorolni PC-re, ugyanis ott kapják meg a legszebb grafikát és a legjobb teljesítményt. Nem feltétlenül hagyják teljesen magukra a konzoljaikat, de a multiplatform játékok esetében a számítógépes kiadást preferálják a konzolos helyett.



Nagyrészt ennek köszönhető a PlayStation 4 Pro: a komoly gamer PC-khez képest kedvező árú termékkel remélhetően megakadályozhatják a szebbre és jobbra vágyó játékosok migrációját, így azok közvetlenül vagy közvetve továbbra is a PlayStation-ökoszisztémába invesztálják a játékra elkölthető pénzüket.


(Forrás: WCCFTech)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.