Hirdetés

Az USB 3.1 árnyoldala



|

Az Apple beleugrott, de nem mindenki örült neki és azért ugyan mi örülünk a fejlődésnek, vannak fenntartásaink.

Hirdetés

Egy biztos: most azonnal elszaladni a boltba USB 3.1-es vezérlőkártyáért vagy alaplapért nem szabad – és tegyük hozzá, nem is lenne egyszerű. Néhány alaplapgyártó azonnal felugrott az USB 3.1 expresszre, hátha megszedheti magát a korai áttérőkön, de van pár olyan cég is, akik még egy darabig biztosan nem fognak bele az új szabvány támogatásába. Összeszedtük, miért érdemes még várni a váltással.
 

Hirdetés


Új kábelek, új vezérlő

Az USB 3.1 visszafelé kompatibilis, de természetesen teljesen új vezérlő kell hozzá. Ezt néhány alaplapon már most megtaláljuk és jó néhány cég kiegészítő kártyát is készített. Ezek jól működnek, de ne feledjük, hogy nem csak azzal kell számolni, hogy az új hardvernek még prémium az árképzése, hanem azzal is, hogy a driverek 1.0-ásak. Emellett a C-típusú csatlakozóhoz új kábelre is szükségünk lesz, vagyis a végén nem párezer forint lesz a bővítés.


Perifériák

Az USB 3.1 10 Gbit/s sávszélességet kínál papíron és ez még valós használat mellett is bőven elegendő a külső perifériákhoz. Az USB 3.0-ára nagy szükség volt a külső HDD-k és az USB kulcsok világában is – az USB 2.0 után hatalmas ugrást tapasztaltunk a sebességben. Az USB 3.1-et azonban már nem fogjuk tudni egy szimpla flashes tárolóval vagy klasszikus HDD-vel kihasználni – az adatátviteli sebesség nem fog nőni. Ehhez SSD-s külső tárolóra, sőt, akár RAID-be kapcsolt meghajtóra lenne szükségünk, amely képes a 10 Gb/s-ot is elérni. Ilyen külső tároló pedig egyelőre nem túl népszerű, méghozzá a magas ár miatt.
 


Egyéb periféria még nem nagyon jelent meg, amelyhez valóban szükség lenne ekkora sávszélességre.


A biztonság vajon mi?

Az USB 3.1 és az Apple által oly hamar felkapott C-típusú USB 3.1 csatlakozó hiába nagy újdonság, mégiscsak az USB szabványra épül és mint ilyen, épp úgy érzékeny a már ismert és a hackerek által előszeretettel használt támadásokra. Ilyen például a BadUSB.


Kevésbé elcsépelt, de sokkal ijesztőbb a power over USB biztonsági gondja. Amennyiben a hackerek megtalálják az új szabvány gyenge pontját, képesek lehetnek a C-típusú USB csatlakozón keresztül tölthető eszközöket =amiből egyre több lesz) szimpla, fali töltőnek álcázott eszközökkel megtámadni. A szabvány arra is lehetőséget ad, hogy az új, „intelligens” töltőket a fertőzött gép visszafertőzze, és ezáltal továbbadja más gépeknek a fertőzést.
 


Jó bevételi forrás… a cégeknek

Kezdjük a jó hírrel: a C-típusú USB 3.1 csatlakozó „szexi”, kicsi és kényelmes. Adatátvitelre gyors, tölthetjük vele eszközeinket, akár notebookunkat is és nem is foglal sok helyet. Ugyanakkor az Apple már azt is megmutatta, hogyan lehet ezzel visszaélni: az eszközökön meg lehet spórolni további 1-2 csatlakozót, sőt, a felhasználóknak el lehet adni extra elosztókat, átalakítókat jó sok pénzért, amelyekkel végre megkapják azt a csatlakozót, amelyre szükségük van.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.