Hirdetés

Befejezte a Kinecttel való kínlódást a Microsoft



|

Az Xbox One S konzolra már csak adapterrel köthető rá a periféria.

Hirdetés

A Microsoft Kinect szenzortömb soha nem ragadta meg a hardcore gamerek fantáziáját, ráadásul mint kiderült, nem is működött túl jól a játékokban. Az Xbox 360 esetében egy teljesen opcionális kiegészítő volt, amelyet ráadásul jóval a konzol kiadása után dobott piacra a Microsoft, így nem kavart túl sok vizet.


Hirdetés


Az Xbox One esetében viszont már nem volt opcionális a Kinect, bő fél évig nem is lehetett enélkül megvásárolni a konzolt. Ez az állapot már engedményszámba ment, hiszen az eredeti tervek szerint a Kinect nélkül használni sem lehetett volna a gépet. Hab volt a tortán, hogy a többnyire kéretlen periféria miatt az Xbox One 100 dollárral volt drágább az erősebb hardverekkel szerelt, továbbá érdekesebb exkluzív játékokat ígérő Sony PlayStation 4-nél.



A tegnap bemutatott Xbox One S konzollal a Microsoft nagy csendben végleg befejezte a Kinect erőltetését, bár a hardver bemutatásakor erről mélyen hallgatott a vállalat. Mostanra kiderült, hogy az új modellen nincs rajta a Kinect csatlakoztatására kitalált port, a perifériához ragaszkodóknak egy külön USB adapter közbeiktatásával kell majd rákötniük a kütyüt a konzolra. A hivatalos tájékoztatás szerint ennek oka, hogy port nélkül kompaktabb a játékkonzol.


Végül megemlítendő, hogy a jelenlegi információk alapján az Xbox One S nem lesz megvásárolható a Kinecttel egybecsomagolva. Arról sem esett szó a redmondiak tegnapi E3-as konferenciáján, hogy egyáltalán készülnek-e még kinectes játékok.


(Forrás: The Verge)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.