Hirdetés

Bitfenix Pandora teszt: figyelemfelkeltés csúcsra járatva



|

Kipróbáltuk a Bitfenix látványos, de kissé nehezen szerelhető számítógépházát.

Hirdetés

Nem kimondottan nagy, sőt, meglepően keskeny a Bitfenix Pandora microATX-es számítógépház, de annál inkább hivalkodó. Már a dizájn is egyedi, ahogy többféle színből is választhatunk, de amin mindenkinek megakad majd a szeme, az minden bizonnyal az előlapba integrált, 2,4 colos kijelző lesz. A szálcsiszolt borítású oldallapból kérhető ablakos változat is, az igazi meglepetés viszont az, hogy csavarok helyett gömbformájú rögzítő klipszek tartják a helyén. Az alumínium használata helyesen mutatja azt is, hogy drága, 36 ezer forintos házról van szó, ám sajnos ez a felület sérülékeny, a fényes előlap pedig vonzza az ujjlenyomatot.
 

Hirdetés


A Pandorát nem szabad az asztal alá rejteni, már csak azért sem, hogy dicsekedhessünk az előlapi kijelzővel is. Ezt beüzemelni igazán egyszerű, mindössze egy USB-csatlakozásra van szükség, a mellékelt programmal pedig bármilyen képet ráküldhetünk. A 320×240-es kijelzőnek saját memóriája is van, így megfelelő USB-be csatlakoztatva a gép kikapcsolt állapotában is megjeleníti beállított képeinket.


Az optikai hellyel nem rendelkező ház szerelése igazi kihívás tapasztalt gépépítőknek is, ami nem feltétlenül jó hír; a házban nagyon kevés a hely, az alaplapi tartólemez mögötti pár milliméteres térben pedig igazi művészet elvezetni a kábeleket. Pedig ez fontos a szellőzés és plexis változatnál a kinézet miatt is. (Jó hír, hogy az mATX méret ellenére 35 cm-es videokártya is elfér a házban, de a keskeny kivitel miatt toronyhűtő helyett integrált vízhűtést ajánlunk hozzá.) Ha összeépítjük, egy igazán egyedi, prémium kinézetű PC-t kapunk, látványos extrákkal.


Névjegy

– Ár: 36 200 Ft
– Forgalmazó: Caseking Kellytech Kft.
– Web: hopp.pcworld.hu/12029
– Teljesítmény: 7
– Szolgáltatás: 8
– Ár/érték: 6


Adatok

– microATX méret
– szálcsiszolt alumínium borítás
– 2,4 colos, 320×240 pixeles, előlapi, USB-s kijelző
– 2× 120 mm ventilátor
– 2× USB 3.0, hang előlapon
– 420×465×160 mm
– maximum 134 mm magas CPU-hűtő
– 350 mm hosszú VGA


Előny: minőségi, szép külső, előlapi kijelző, egyedi megoldások
Hátrány: kényes felületek, nehézkes kábelelvezetés, drága

 

Hasonló érdekességeket olvashatsz az aktuális PC Worldben is. Éves előfizetéssel ráadásul most 6 960 forintot is megspórolhatsz!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.