Hirdetés

Csökkennek a memóriaárak a Samsungnak köszönhetően



|

A hírek szerint a legfejlettebb gyártástechnológiát alkalmazó Samsung lenyomja a DRAM árakat, így biztosítva saját bevételeinek növelését.

Hirdetés

A Samsung gyakorlatilag nyerő pozícióban van a DRAM piacon, lévén az egyetlen gyártó, mely 20 nm-es csíkszélességgel készíti memóriáit, a konkurencia többségében a 25 vagy 28 nm-es technológiát alkalmazza. Az eddigi elemzések arra a következtetésre jutottak, hogy a DRAM árak lassan növekedni fognak a közeljövőben, a koreai cég berkeiből azonban olyan információk kerülnek ki, melyek ezt cáfolják. A Samsung ugyanis a széllel szembe menve inkább csökkenteni szeretné árait, amely így hosszabb távon a saját árbevételének növekedéséhez vezet – hiszen saját, fejlettebb gyártástechnológiát alkalmazó üzemei (mint például a hamarosan megnyíló pyeongtaek-i, mely több mint 20 milliárd dollárba került) gazdaságosabban, olcsóbban állítanak elő memóriachipeket, mint a piaci ellenfelek, például az SK Hynx vagy a Micron.

  

Hirdetés
 


A Samsung akciója nem csak a PC-k chipjeit érinti, hanem a mobiltelefonokba szánt LPDDR DRAM memóriákat is – ez a jelenleg is hatalmas és még egyre bővülő piaci szegmens eddig biztos pontot jelentett a gyártóknak, a dél-koreai óriás azonban az árak lenyomásával könnyen kihúzhatja a szőnyeget vetélytársai lábai alól.

 

A DRAM piac jelenleg is dinamikusan növekszik: az előző évhez viszonyítva globálisan 13%-os növekedést könyvelhetett el, elérve az 52,3 milliárd dolláros forgalmat – talán mondanunk sem kell, hogy a torta legnagyobb szelete a Samsungé. Nekünk, vásárlóknak természetesen kedvezőnek tűnik az árcsökkenés, hosszabb távon azonban ez olyan piaci folyamatokhoz vezethet, melyek a Samsungot monopolhelyzetbe hozva ellehetetlenítik a vetélytársakat.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.