Hirdetés

Egyre többen akarnak Surface táblagépet



|

6 millió Surface táblagépet adott el tavaly a Microsoft.

Hirdetés

Iparági forrásokból származó adatok alapján a Microsoft 2015-ben összesen 6 millió Surface táblagépet tudott eladni. Ez 50 százalékkal felülmúlta a várakozásokat. 

Hirdetés

A negyedik negyedév kiemelkedően sikeres volt, ekkor 2,5 millió talált gazdára - ez igazolja más elemzők véleményét, amely szerint karácsonykor a hibrid gépek jelentették a slágert. 

A negyedik negyedévet tekintve az eladások 29 százalékkal emelkedtek, köszönhetően a Surface Pro 4-nek és a Surface Booknak. 

A mostani források szerint a Microsoft jelenleg is új Surface gépeket fejleszt az év második felére, illetve ugyanakkor jöhet a Surface Phone is, amelyhez a domaint egy ideje már lefoglalták. 

Az iPad Pro táblagépből egyébként az Apple 2 milliót tudott eladni a negyedik negyedévben, míg a Surface Pro 4-ből 1,6 millió fogyott. Az Apple a tabletpiacon 24,5 százalékos részesedéssel rendelkezik, azonban az eladásai éves összehasonlításban 25 százalékot zuhantak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.