Hirdetés

Ezért nem ölik meg a laptopokat a táblagépek



|

A phabletek viszont lassan agyonnyomhatják a táblagépeket.

Hirdetés

A táblagépek ugyan hatalmas szenzációnak számítottak, azonban az idei évben visszaestek az eladásaik, amit még az Apple is megérzett a kevésbé jól fogyó iPadeken keresztül. A PC-s eladásokkal ellenben nincs olyan nagy gond (sőt, mostanában javulnak), ráadásul még a Microsoft is felismerte, hogy a Windowsnak asztali rendszernek kell lennie. 

Hirdetés

Mindezek fényében felmerül a kérdés, hogy valóban a tabletek jelentik a jövőt? Tényleg el kell hagyni a laptopokat és az asztali gépeket? Ha nem, akkor pedig szükség van az okostelefon és a PC mellé táblagépre is? 

 

A bal oldalin nem lehet dolgozni

 

Tablet a PC és okostelefon ellen

A tabletes eladások növekedése alaposan visszaesett az elmúlt évekhez képest. Természetesen a piac még nincs gondban, de jól jelzi a helyzetet, hogy az Apple 2014 harmadik negyedévében 19 százalékkal kevesebb iPadet tudott eladni, mint a megelőző három hónapban, és 9 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. A PC-s eladások eközben ha lassan is, de emelkednek. 

Miközben a hosszú távú kép a PC-knek kedvez, addig a tabletekre jóval nagyobb fenyegetést jelentenek az okostelefonok. Ezeknek a képernyője ugyanis minden évben egyre nagyobb lesz. Az androidos phabletek már rég a piacon vannak, de beszállt már a Microsoft és az Apple is az őrületbe. Természetesen egy phablet teljességgel alkalmatlan egy laptop vagy egy asztali gép kiváltására, ugyanakkor egy tabletet könnyen feleslegessé tehet. Gondoljunk csak egy iPhone 6 Plusra és az iPadre. Az iPad mini gyakorlatilag felesleges kütyünek tűnik az almás tepsifon mellett, és még a nagy sem biztos, hogy meggyőző előnyökkel rendelkezik. Elvégre több app futtatását nem igazán oldották meg jól egyik platformon sem (az iOS-en egyáltalán nem), a nagyobb kijelzőnek pedig nem minden appnál tudjuk hasznát venni. A helyzet az Androidnál ugyanez, hiszen egy Nexus 7 teljesen felesleges például az új Nexus 6 okostelefon vagy egy Galaxy Note 4 mellé. 

 

Minek ehhez még egy 7-9 hüvelykes tablet?

 

Felébredt a Microsoft

Miközben a Microsoft eltökélte, hogy a mobilokra és a felhőre koncentrál, a Windows 8 pedig érintős rendszer lesz, addig időközben kénytelenek voltak ráébredni, hogy a PC-k nem mennek sehová, az emberek pedig azt várják a Windowstól, hogy asztali rendszer legyen. A Windows 10 már ennek jegyében készül. Míg a Windows 8-ban az asztali mód csak egy csempés app lett volna eredetileg, addig a Windows 10-ből nem, hogy nem tűnik el a régi környezet, de a rendszer teljes mértékben arra épít. 

 

Nincs értelme még egy köztes kütyünek

A tabletek ellen szól tehát az, hogy az okostelefonok méretben lassan utolérik őket, és a táblák nem tudnak jó indokot vagy előnyt felmutatni arra, hogy mindenáron akarjunk belőlük egy alig nagyobbat, ami szintén csak egy appot jelenít meg egyszerre. Eközben az is kétségtelen, hogy a laptopokra és az asztali gépekre szükség van, ugyanis dolgozni még mindig egérrel és billentyűzettel, egyszerre több programban és ablakban lehet normálisan. Hiába van multitasking iOS-en és Androidon, az élmény nem ér fel ahhoz, amit a Windowsban, az OS X-ben vagy Linuxon kapunk. 

 

A Surface Pro 3 ilyen értelemben nem sima tablet

 

A táblák számára a végítéletet a hibrid megoldások jelenthetik. Elvégre ha valaki nem lát komoly előnyt egy tabletben, de akar egy érintős és könnyű készüléket is nagyobb kijelzővel, akkor ésszerűbb hibrid laptopot választania. Egy nagy phablet mellé telitalálat. A tableteknek pedig csak akkor lesz igazán értelmük, ha a Surface Pro 3 ötletét követik, esetleg megpróbálják 12 hüvelyk feletti méretekkel elcsábítani a professzionális felhasználókat. 

 

Ti mit gondoltok, mi vár a tabletekre? Milyen méretű kütyüket használtok és használnátok szívesen? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.