Hirdetés

Ezért nincs a Chromebookoknak ellenfele



|

A Microsoft nagyon igyekszik olcsó laptopokkal elárasztani a piacot - sikerrel járhatnak a Chromebookok ellen?

Hirdetés

Amikor a Google Chromebook laptopjai 2011-ben bemutatkoztak, akkor még nem tűnt túl életképesnek a webóriás elképzelése. Elvégre az Android akkor már egyre nagyobb magasságokba tört, ennek ellenére a Google mégis egy webalapú operációs rendszert talált ki, ami nem elég, hogy az androidos appokat nem tudja futtatni, de egyáltalán alkalmazást sem tud telepíteni, mint mondjuk egy Windows. Ehelyett be kellett érni a webes appokkal, ami azt jelentette, hogy internet nélkül használhatatlan az eszköz. Halálra ítélt ötlet? 

Hirdetés

Hiába tűnt úgy, hogy igen, a Chromebookok mégis utat törtek maguknak. A nem ritkán 200 dolláros notebookok még a korábbi slágert jelentő netbookoknál is olcsóbbak lettek, ráadásul ezúttal tényleg az internetre koncentráltak. Ha eltekintünk attól, hogy a rendes használathoz internet is kell, akkor azonban tartalom és tartalomgyártó eszközök már akadnak a Chrome OS-en, és gyakorlatilag az átlagfelhasználók mindennapos igényeire ez elég is lehet. 

 

A megszokott logó

 

A piac reakciója

Miközben a Windowsnak nincs félnivalója a Chrome OS-től, addig elmondhatjuk, hogy a Chromebookok utat törtek maguknak a belépőkategóriában, és ami talán még fontosabb, az oktatási szektorban (persze itt inkább külföldre gondolunk). Miközben vannak a piacon távozók is, addig gyakorlatilag majdnem minden laptopgyártónak van már Chromebookja is. 

Emiatt nem túl meglepő, hogy a Microsoftnak feltűnt a Chrome OS részleges sikere. Mivel versenyről van szó, ezért érthető, hogy az ARM-alapú tabletekre és hibrid laptopokra szánt Windows RT-vel szerettek volna valami hasonlót elérni. 

 

Sok mindenre elég lehet

 

A redmondiaknak ehhez azonban valami egészen más megközelítést kellett volna alkalmazni. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért nem másolták le a Google megoldását, és csináltak egy érintős környezetre szabott, Internet Explorerbe zárt rendszert a saját webes szolgáltatásaikkal? A nem mellett az első indok az, hogy az Office programcsomagnak még mindig nincs modern kiadása, tehát a Google Dokumentumokkal szemben nem lett volna esélye a Microsoftnak. Az is igaz ráadásul, hogy a redmondiak szemében még mindig cél, hogy versenyezzenek az iOS-szel és az Androiddal, tehát, hogy jobb alkalmazáskínálatot biztosítsanak a felhasználóiknak. Ehhez pedig egyelőre natív programokat várnak a fejlesztőktől. 

 

Feltörhet a Chrome OS

Miközben a Chrome OS egyelőre nem jelent sok fenyegetést a Windowsnak, addig ez a jövőben megfordulhat. Elvégre egyre többen tervezik támogatni a rendszert - köztük az Intel is -, amely már nem csak a hullagyenge kategóriát képviseli. Gondoljunk csak az Acer Chromebook 13-as laptopjára, amelyben az NVIDIA Tegra K1-es lapkája dolgozik.

 

Az ismerős ikonok

 

Természetesen a Google is arra ösztönzi a fejlesztőket, hogy a Chrome-appokat offline használatra is készítsék fel. Nem utolsó szempont az sem, hogy úgy tűnik, lassan az androidos appok is eljutnak végre a Chrome OS-re. 

A Windowsról eközben kijelenthetjük, hogy az igazán olcsó kategóriában nem kínál elég egyszerűséget és rugalmasságot a kényelmes használathoz. Ez pedig mint tudjuk azt jelenti, hogy az "olcsó" PC-k nem a Chromebookoktól veszik majd el a vásárlókat, hanem inkább a drágább windowsos gépek alatt vágják a fát. Ez pedig a Microsoft partnereinek sem érdeke: a Chromebookok mellé ezért nekik is jövedelmezőbb, ha erősebb és drágább, más jellegű, sokoldalúbb használati értékű PC-konfigurációkat dobnak a piacra. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.