Hirdetés

Formatervezett számítógép 169 dollárért



|

A fejlődő világnak szánja megfizethető eszközét az Endless Computers.

Hirdetés

Az elmúlt években az informatika iránt érdeklődők számára is nyilvánvalóvá vált, hogy jó néhány vállalat tűzte ki céljául a fejlődő világ informatikai felzárkóztatását. Ez a profiltól függően többféle módon és motivációból történik: az OLPC projekt és társai a megfizethető számítógépek készítését és terjesztését tűzték ki célul, míg a Google és Facebook ingyen internetkapcsolattal próbál hozzájárulni a problémák megoldásához.
 

Hirdetés


A nagy semmiből nemrég egy Kickstarteres kampány indításával felbukkant az Endless Computers nevű cég, amely a hardvergyártók táborát szélesíti, a saját olcsó számítógépét szeretné eljuttatni a rossz körülmények közt élőkhöz. Az ügy érdekessége, hogy a San Franciscóban székelő cég rögtön egy hardveresen és szoftveres kész termékkel állt elő, a közösségi finanszírozással valójában csak a figyelmet szeretnék felhívni a termékre, a kért 100 ezer dollárt pedig a reklámozására kívánják fordítani. Talán ennek is köszönhető az Endless Computers sikere: a kampányuk 2015. május 15-én fog befejeződni, cikkünk írásának idejére pedig már bő 125 ezer dollárt sikerült összekalapozniuk.


Megfizethető, nem olcsó

A termékre rápillantva egyértelmű, hogy az Endless Computers a szokásostól eltérően adott a termékének megjelenésére: az anyaghasználat költségcsökkentési okból persze nem prémium, ám a számítógép szokatlan formájú, vidám színvilággal rendelkezik. Ezt feltétlenül üdvözlendő, az efféle PC-k esetében a tervezők általában meg sem próbálnak valami érdekeset letenni az asztalra.


A projekt még 2011-ben indult, elsőként az Android operációs rendszer köré próbáltak egy használható számítógépet építeni. Ez sajnos nem sikerült, így a prototípus hardvert és szoftvert kikukázva végül az x86-os architektúránál állapodtak meg. A tojáspécé persze így sem lett kifejezetten erőgép: a lelkét az Intel Atom N2807 processzor adja (Bay Trail, 1,58 – 2,16 GHz-es órajel, kétmagos, 1 MB cache), a memóriája 2 gigányi DDR3. Az összes fontos csatlakozó megtalálható rajta: egy USB 3.0, két USB 2.0, D-SUB, HDMI, gigabites RJ-45, 3.5 mm-es hangkimenet.
 


Összesen három konfiguráció van a számítógépből, mindegyiknek a fenti hardverek adják az alapját. A legolcsóbb 169 dollárosba 32 GB eMMC háttértár került, míg a 189 dollárosban már Wi-Fi / Bluetooth vezérlő is akad. A 229 dolláros csúcsmodell beépített hangszóróval, vezeték nélküli hálózati vezérlőkkel, 500 GB-os merevlemezzel rendelkezik. Az árakból sejthetően a monitort, billentyűzetet és egeret külön kell beszerezniük a vásárlóknak.


Szoftveres környezet

A számítógépen az Endless OS névre hallgató operációs rendszer fut, amely egy testre szabott GNOME kezelőfelületű, Fedorán alapuló Linux-disztribúció. Az összeállításakor a tervezők komoly hangsúlyt fektettek arra, hogy a felhasználók intuitív módon, tanulás nélkül azonnal képesek legyenek használatba venni az új számítógépüket. A kezelőfelület megalkotásakor okostelefonok szoftvereiben megszokott dizájnelveket követték, hiszen a célközönségüknek az ilyen típusú eszközökkel lehet a legtöbb tapasztalatuk.
 


Nagy figyelmet fordítottak a számítógép offline használhatóságára, így az irodai alkalmazások és hasonló alapvető programok mellett az Endless OS-en játékok, oktató és információs anyagok egyaránt előtelepítésre kerültek.


Nektek tetszik az Endless Computers terméke? Vennétek egyet?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.