Hirdetés

Hajlított tv mellé hajlított hangrendszer dukál



|

A Samsung nem csak technológiában, de dizájnban is az élen jár.

Hirdetés

Bár a hajlított tévék még nem alaptartozékai minden háztartásnak, néhány éven belül talán eljutunk majd odáig, hogy nem csak a felső tízezer engedheti meg magának a szórakozás ezen fajtáját. Ekkor már az is fontos lesz, hogy minden apró részlet passzoljon, a hajlított tévé alatt elhelyezett régimódi soundbar pedig ronthat az összképen.

Hirdetés

Szerencsére a Samsung mérnökei mindenre gondoltak, ezért már most megalkották a világ első hajlított soundbarját. Az eszköz elsősorban a vállalat saját eszközeihez, az 55 illetve 65 hüvelykes hajlított tévékhez készül. A hangszóró alumínium borítást kapott, a 8.1-es hangzásért pedig nem egyedül felelős, hanem néhány kisebb hangfal is besegít. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor vagy milyen áron kerül majd a boltok polcaira, de valószínűsíthető, hogy nem az alsó polcon találjuk majd.

Hangtechnika terén egyébként tovább bővült a cég kínálata, bemutatták ugyanis az M3-at, amely egy új, olcsóbb árkategóriába eső vezeték nélküli hangrendszer. A teljesítményről egyelőre nem esett szó, de valószínű, hogy az M5 és M7 alatti hangzásra számíthatunk. Van cserébe Spotify Connect támogatás, így bármely M szériás eszközre streamelhetjük kedvenc zenéinket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.