Hirdetés

Heti Hardver: Computex előtti bejelentések a ZOTAC, az ASRock, a SeaSonic és a Lenovo háza tájáról



|

Már csak néhány óra, és kezdetét veszi az idei év egyik legnagyobb informatikai kiállítása, a Computex 2015. A felfokozott várakozásban a gyártók zöme még kivár a legnagyobb horderejű bejelentéseivel, azonban a kiszivárogtatott információmorzsák mennyisége már most jól mutatja, hogy az idei kiállítás is kedvez majd az újdonságok iránt érdeklődőknek.

Hirdetés

Hirdetés


Két új konfigurációval jelentkezett a ZOTAC

Az elmúlt hónapok tükrében bátran kijelenthető, hogy a mini gépek újból reneszánszukat élik: a gyártók sorra mutatják be az egyre kisebb fizikai méretekkel rendelkező megoldásaikat. A kategóriában éllovasnak számító ZOTAC ezúttal egy passzív, illetve egy aktív hűtéssel ellátott modellről is lerántotta a leplet.


A „ZBOX CI521” típusjelű változat az Intel „Core M 5Y10c” processzorára épül, amely korrekt teljesítménye, valamint minimális hőtermelése révén ideális választásnak tűnik a mindösszesen 12,7 x 12,7 centiméteres alapterületű újdonságba. A HD Graphics 5300-as grafikus gyorsítóval is ellátott kétmagos egység alapórejele mindösszesen 800 MHz, amely szükség esetén egészen 2 GHz-ig emelkedhet. A processzor munkáját 8 GB-nyi, 1600 MHz-es órajellel rendelkező LPDDR3 memória segíti, amely ezúttal fix, nem bővíthető kivitelben került az alaplapra. A háttértárat illetően már a vásárlóra bízza a döntést a ZOTAC: a gép M.2 szabványú foglalatba illeszkedő, illetve 2,5 hüvelykes méretű SSD-k fogadására egyaránt alkalmas. A passzív hűtéssel ellátott megoldás a grafikus kimenetek tekintetében egy HDMI, illetve egy DisplayPort csatlakozóval rendelkezik, így irodai felhasználásra, valamint multimédiás célokra is megfelelő választás lehet.


Némileg nagyobb teljesítménnyel, azonban már aktív hűtéssel érkezik a boltok polcaira „ZBOX MA760”, amely alapját egy AMD „FX-7600P” egység képezi; a négymodulos APU alapórejele 2,7 GHz, amely turbo üzemmódban egészen 3,6 GHz-ig emelkedhet. A grafikus gyorsítást ezúttal egy GCN alapokra épülő, Radeon R7 sorozatú IGP végzi, amely ha játékra nem is, multimédiás felhasználásra optimális választássá teszi az AMD üdvöskéjét. A rendszermemória ezúttal DDR3, illetve DDR3L szabványú lehet, amely bővíthetőségéről SO-DIMM szabványú aljzatok gondoskodnak. Az egyetlen beépíthető háttértár tekintetében ezúttal kizárólag a 2,5 hüvelykes megoldások mezőnyéből válogathatunk, azonban a nagykapacitású SSD-k és SSHD-k korában ez már nem jelenthet problémát. A grafikus kimeneteket illetően szerencsére már közel sem volt ilyen szűkmarkú a ZOTAC, így 4 darab DisplayPort várja a kijelzőket, amelyek révén akár 8 csatornás hangsáv átvitele is megoldható.


Az újdonságok vételárával kapcsolatban egyelőre nem közölt információkat a gyártó, az eszközök hivatalos bemutatkozására várhatóan az idei Computex-en kerülhet majd sor.


Hófehér tápegység a Seasonic palettáján

A „Snow Silent 750” néven forgalomba kerülő újdonság a burkolat színén felül egyéb érdekességekkel is szolgálhat.


A teljesen moduláris felépítésű, 750 watt kapacitású egység természetesen a gyártótól már megszokott minőségi alkatrészekből áll össze, amelyek nagyfokú energiahatékonyságot, ezzel együtt alacsony üzem közbeni zajszintet tesznek lehetővé. Ennek ékes bizonyítékaként a tápegység 50%-os terheltségi szint alatt teljesen passzív üzemű, így az FDB technológiás csapágyagyazással ellátott ventilátor csak akkor üzemel, ha arra valóban szükség van. Ehhez kapcsolódóan került alkalmazásra a „Hysteresis Zone” névre keresztelt szolgáltatás is, amely a passzív, illetve aktív hűtési módozatok közötti optimális váltásért felelős, figyelembe véve a pillanatnyi hőfok és terhelés mellett a tápegység átlagos terheltségének szintjét is, elkerülve ezzel a légkavaró túlzottan gyakori be-, illetve kikapcsolását. A „80+ Platinum” minősítéssel is rendelkező tápegység a 12 voltos ágán 62 amper leadására képes, így ezzel kapcsolatban várhatóan nem lépnek majd fel teljesítménybeli problémák. Azoknak, akik mégis keveslik ezt az értéket, jó hírünk van, hiszen a vállalat egy 1050 wattos összteljesítményű változatot is piacra dob az újdonságból, amely 12 voltos ágán már 87 amperrel gazdálkodhatunk.


A 7 éves garancia mellett kínált újdonság várható vételáráról, valamint a piacra lépés időpontjáról egyelőre nem közölt információt a Seasonic, azonban reményeink szerint a „Snow Silent 750” hivatalos bemutatkozásra heteken belül sor kerülhet.


Egyedi hűtéssel ellátott TITAN X-et mutatott be a ZOTAC

Bár az újdonság hivatalos bemutatkozására egyelőre még várnunk kell, néhány részlet, illetve fotó máris kiszivárgott az „ArticStorm Edition” fantázianevű újdonsággal kapcsolatban.
A három darab, egyenként 90 milliméteres ventilátorral, valamint hőcsövekkel is ellátott hűtési rendszer már ismerős lehet olvasóink számára, ami egyáltalán nem a véletlen műve: a megoldás alapját a gyártó „AMP! Omega” sorozatának tagjain már bizonyító, rendkívül hatékony léghűtés képezi. Persze ez – a remek teljesítménye ellenére – a „TITAN X” esetében önmagában még nem biztosítaná a kártyában rejlő tuning potenciál kihasználásához szükséges feltételeket, ezért a ZOTAC kialakított egy vízhűtéshez használható, nagyméretű rézblokkon alapuló hűtőkört is az eszközön.


A kettős megoldás révén úgy vált elérhetővé a referencia órajelek emelése, hogy mellette az üzemi zajszint is csökkent, hiszen a ventilátorok 65 Celsius fokos maghőmérséklet alatt egyáltalán nem üzemelnek. Ami az órajeleket illeti, a gyártó mérnökei vélhetően hagytak tartalékot az eszközben, hiszen az 1026 MHz-es alap, illetve 1114 MHz-es boost GPU frekvencia csak minimálisan tér el az NVIDIA által ajánlott értékektől.


A 12 GB-nyi fedélzeti memóriával ellátott TITAN X „ArticStorm Edition” várhatóan már a jövő héten kezdődő Computex 2015 kiállításon bemutatkozhat, várható vételárával kapcsolatban azonban ez idáig nem közölt hivatalos információt a ZOTAC.


Két új alaplapot villantott az ASRock

A „Z170 Gaming K6”, illetve „Z170 Extreme7” egyaránt Intel LGA1151 alapokra építkeznek.
A „Z170 Extreme 7” típusjelű újdonság az ASRock jelenlegi csúcsmodelljének tekinthető, hiszen mind az alkalmazott technológiák, mind a megjelenés tekintetében kizárólag felső kategóriás megoldásokkal operált a gyártó. A „SkyLake” processzorokat fogadó újdonság stabilitásában nagy szerepet játszik a minőségi kondenzátorok, illetve egyéb elektronikai komponensek felhasználása mellett a passzív hűtés kiterjedt alkalmazása is, amely nyomán számtalan hűtőborda került elhelyezésre az üzemkritikus komponensek környezetében. A DDR4 memóriákat fogadó alaplap felszereltségét illetően nem érheti szó a ház elejét, hiszen a 10 darab SATAIII port mellett további 3-3 darab SATA Express, illetve Ultra M.2 csatlakozóval is ellátták az újdonságot az ASRock mérnökei. A klasszikus bővítő sínek tekintetében sem kell kompromisszumot kötnünk, hiszen PCIe 3.0 x16 aljzatból 4 darab, PCIe 3.0 x1 csatlakozóból pedig 2 darab áll rendelkezésre. A felszereltség részét képezi 6 USB 3.0-ás, valamint 2 USB 2.0-ás port, 1 PS/2-es csatlakozó, 1 HDMI, illetve 1 DVI kimenet, emellett külön kiemelendő a 2 darab gigabites hálózati interfész, valamint a „Purity Sound 3” technológián alapuló audio rendszer jelenléte is. A fokozott üzembiztonság érdekében Dual BIOS-t, illetve diagnosztikai célokra szolgáló LED kijelzőt egyaránt épített az újdonságra az ASRock, így tuning célokra is kiváló választás lehet a „Z170 Extreme 7”.


Utóbbi vitán felül elmondható a „Z170 Gaming K6” néven a boltok polcaira kerülő portékáról is, amely a gyártó „FATAL1TY” sorozatának részeként lép a nagyközönség elé. A masszív hűtőbordákkal, illetve agresszív dizájn jegyekkel operáló eszköz fekete-piros színben tündököl, így első pillantásra is egyértelmű, hogy megalkotása során elsősorban a játékos lelkületű felhasználók igényeit vette alapul az ASRock. Az LGA 1151 szabvánnyal kompatibilis lábkiosztással rendelkező processzorok fogadására alkalmas újdonság természetesen szintén DDR4 memória modulokat kezel, amelyekből szám szerint 4 darab helyezhető el az újdonságon. A háttértárak tekintetében 8 SATAIII-as, 2 SATA Express, valamint 1 darab Ultra M.2 csatlakozóval gazdálkodhatunk, a grafikuskártyák fogadásáról pedig 3 darab PCIe 3.0 x16 slot gondoskodik. A felszereltség, illetve az ahhoz kapcsolódó csatlakozók zöme egyébiránt azonos a nagytestvér „Z170 Extreme 7”-en látottakkal, különbség csupán a LAN részen érhető tetten, ahol a kettős megoldást elhagyta a gyártó, helyette egy gigabites „Killer E2200” csatolót alkalmaztak a vállalat mérnökei.


Az újdonságokkal kapcsolatos további részletekre vélhetően napokon belül fény derül majd a Computex keretein belül, így többek között várhatóan azok vételárát is tisztázza majd az ASRock.


Pénztárcabarát újdonságokat mutatott be a Lenovo

A „Z41”, illetve „Z51” típusjelű újdonságok hardveres felépítésüket, valamint felszereltségüket tekintve jórészt azonosak, jelentősebb különbség mindössze az alkalmazott kijelzők eltérő méretéből adódik.


Ahogyan az már sejthető, a „Z41”-es modell 14 hüvelykes, míg a „Z51”-es változat 15 hüvelykes megjelenítővel érkezik majd a boltok polcaira, a megjelenítők felbontása mindkét esetben 1920 x 1080 képpont. Arra sajnálatos módon nem tér ki a közlemény, hogy a kijelzők pontosan melyik technológiára épülnek, de a relatíve alacsony vételár tükrében meglepődnénk, ha nem TN megoldásról lenne szó. A gépek számítási teljesítményéről első körben egy ötödik generációs „Core i7” gondoskodik majd, azonban a későbbiekben várható a gyengébb processzorral ellátott modellek érkezése is. A rendszermemória tekintetében DD3L szabványú megoldásról beszélhetünk, amelyből az újdonságok maximum 16 GB-nyi mennyiség kezelésére képesek. Adataink eltárolásáról gyári konfigurációban legjobb esetben egy 1 TB kapacitású SSHD gondoskodhat, kisebb kapacitású SSD-vel ellátott opcióról ez idáig nem érkezett információ. A felszereltség részét képezi továbbá 2 darab USB 3.0-ás port, egy 802.11/ac szabványú WLAN interfész, a gigabites Ethernet aljzat, valamint 1-1 HDMI, illetve VGA kimenet is, ahogyan nem maradt le a palettáról a kártyaolvasó, illetve az 1 megapixeles felbontású web kamera sem.


Utóbbival kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a „Z51”-hez opcionálisan akár „RealSense 3D” technológiával ellátott kamera is kérhető, amely többek között a gép kézmozdulatokkal történő irányítására is használható. Ami a két gép közötti további különbségeket illeti, jelentősebb eltérés mutatkozik a grafikus alrendszer tekintetében, hiszen az integrált megoldásokon felül mindkét modell dedikált gyorsítóval is rendelhető; utóbbi esetben a „Z41”-be legfeljebb az AMD R7M360-as GPU-ja kerülhet, a nagyobb testvér azonban akár AMD R9 M375-tel is rendelhető.
A 41 wattórás akkumulátorral felvértezett újdonságok piacra lépésének időpontját júniusra prognosztizálta a Lenovo, a 499 dolláros alapár azonban már most is biztosnak tűnik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.