Hirdetés

Huawei Ascend P7 teszt - Pengeélen a felső kategóriában



|

A világ harmadik legnagyobb okostelefon gyártója, a kínai Huawei is elkészítette az aktuális csúcstelefonját, a pengevékony P7-et.

Hirdetés

Tavaly nyáron a Huawei elég nagy bravúrt hajtott végre, hiszen az akkor bemutatott Ascend P6-ból azóta közel 4 millió darab fogyott. Egy ideig a világ legvékonyabb telefonja címet is bitorolták vele, és pár apróbb hibát leszámítva tényleg egy szerethető és komolyan vehető telefont készítettek. Most a kínai gyártó okosan kivárta, hogy elcsituljon a Galaxy S5 körüli csinnadratta és még az LG G3 és iPhone 6 előtt piacra dobta a P7-es csúcskészüléket.

Hirdetés

Pillekönnyű és szupervékony

A hófehér készülék kialakítása első osztályú, a felhasznált anyagokba nem lehet belekötni. Igazából, ha nem lenne rajta a Huawei logó, akkor elgondolkozhatnánk, hogy egy új Apple készülékkel van-e dolgunk. A P6 annak idején nagyon karcsú volt, a P7 ennél 2 milliméterrel lett csak „vastagabb”, de a 6,5-ös érték még így megdöbbentő. Főleg mert a nagy felülethez egy viszonylag kicsi, 124 grammos tömeg társul és ettől kifejezetten légiesnek tűnik a készülék. A P7 előlapját és a hátoldalát egyaránt a strapabíró Gorilla Glass 3 üveg védi, a peremen pedig egy divatos fémbetét fut körbe. 

P6 vs P7: csak 0,2 milliméter a különbség

Az unibody kialakításnak köszönhetően a készülékházat nem lehet megbontani, csak szervízben tudják sérülés nélkül szétkapni. A használathoz szükséges micro SIM kártyát egy tüske segítségével előcsalható tárolórekeszbe kell helyeznünk, de a microSD-t is ilyen módszerrel juttathatjuk a készülékbe. Jobb oldalon ezenkívül egy bekapcsoló gombot és hangerőszabályozót találunk, alul egy micro USB csatlakozót, legfelül pedig a kisjack csatlakozót. Az összeszerelés, a gombok minősége nagyon jó, nincsenek illesztési hibák és a dizájn is nagyon rendben van.

Az 1080p-s kijelzőt Gorilla Glass 3 védi

 

Szuper kijelző és jó kamera

Az Ascend P7 egyik nagy fegyvere a kijelzője, ami már nem HD, hanem Full HD felbontást kínál. Az 1920 x 1080 pixeles INCELL panel 16 millió szín megjelenítésére képes, betekintési szögei meglepően jók, fényereje is meggyőző. Az 5 hüvelykes kijelzőre vetített pixelszám nagyon komoly, a korábbi 312 ppi-ről 445 ppi-re nőtt az érték, ami tűéles képet eredményez. A már említett Gorilla Glass 3 rendszer miatt a karcoktól sem kell félnünk, a nálunk járt készüléket tok nélkül kaptuk és egyetlen hajszálkarcot sem sikerült ejtenünk rajta, pedig nem bántunk vele kesztyűs kézzel.

 

Az előlapi kamerát is csak dicsérni tudjuk, szelfizésre egy 5 lencsetagból álló, 8 megapixeles Sony BSI szenzoros megoldást kapunk, ami panoráma módban is használható. A kattintott kép minősége simán veri az olcsó készülékek hátlapi kameráját is. Apropó hátlapi kamera, a picit komolyabb, 13 megapixeles és autófókuszos változat elég jó képeket készít, meglátásunk szerint képes kiváltani egy középkategóriás kompakt fényképezőt is. A szenzor teljesítménye jó, nem zavaró a zajszűrés, kielégítő a fényereje, ráadásul kapunk HDR-t és külön vakut. A P7 szoftveresein is tele van extra funkcióval, lehet panoráma képeket lőni, effektezni, hanggal felvételt indítani, sőt még vízjelezni és dátumozni is a képeket. A videós funkció is rendben van, bár 4K-s mozgóképet nem lehet vele készíteni, az 1080p mellett további négy kisebb méretet választhatunk, valamint rendelkezésünkre áll célkövető fókusz és képstabilizálás is.

Nem látható, de 312 ppi-ről 445 ppi-re nőtt a pixelsűrűség 


KitKat újratöltve

Csalódtunk volna, ha a Huawei elavult Androidod verzióval szúrta volna ki a szemünket. Helyette már az új KitKat (4.4.2) változatot kapjuk, ami felhasználói szemmel stabilabb működést és jobb energiafelhasználást jelent. A gyári rendszert most is alaposan megpiszkálták a kínaiak, az EmotionUI-ból már a 2.3-as verziót kapjuk. Ez teljesen egyedi megjelenést kölcsönöz az Androidnak, viszont helyenként gyanúsan nagy hasonlóságot véltünk felfedezni az iOS 7.1-el, főleg az ikonokban és az alkalmazott színátmenetekben. A rendszert jó pár egyedi megoldás teszi kényelmesebbé, ilyen a mozgásvezérlés, a lebegő gomb, a többféle kezdőképernyő, az egyszerűsített menü, valamint a számtalan animált téma. A felülről lehúzható értesítési felület és beállítási ikonsor is jól használható, szinte minden funkciót elérünk egyetlen kattintással. A gyári appokból és okos megoldásokból is kapunk jócskán. Hasznos az optimalizálás funkció, ami segít bezárni az alkalmazásokat és memóriát felszabadítani. De van itt még tükör, nagyító, zseblámpa, diktafon, számológép és persze az összes fontos Google alkalmazást is megkapjuk.

Letisztult és stílusos lett az egyedi EmotionUI 2.3

 

Hardveresen még fejlődhetne

A telefon minden szinten előrelépett, egyedül hardveresen érezzük gyengébbnek a csúcsmobiloknál. Ez leginkább akkor tűnik fel, amikor egy komolyabb méretű, flash hirdetésekkel megtűzdelt weboldalt kell betöltenünk. Érezhetően nem tudunk olyan folyékonyan átszaladni a tetejéről a lap aljáig, mint egy iPhone 5 esetében. Szerencsére ez a telefon általános használata közben nem jön elő, a menü és minden effekt gördülékenyen mozog. Ennek oka, hogy a Huawei az olcsó ár érdekében saját maga állítja elő a SoC-ot, ami ebben az esetben egy felső-középkategóriás 28 nm-es Hisilicon Kirin 910T. A négymagos processzor 1,8 GHz-es órajellel rendelkezik, ezt pedig egy átlagos Mali-450MP4 grafikus chip egészíti ki. Memóriából 2 GB-ot kapunk, ami a 16 GB-os háttértár mellé teljesen jól passzol. Klasszikus benchmark programok alatt érezhetően gyengébben muzsikál a P7. Az elődhöz képest helyenként 40-50 százalékot is gyorsult, az AnTuTu-ban elért 25440 pont viszont még az egy éves LG G2-t sem közelíti meg, kb. a 2013-ban megjelent Galaxy S4 sebességével lehet pariban.

Az AnTuTu-ban elért 25440 pont egész jó, de nem kiemelkedő

 

Nőtt az aksi, de nem eléggé

A vékony dizájn jó hatással van a súlyra és az esztétikára, azonban ennek az akkumulátor látja a kárát. A beépített lítium-polimer változat kapacitása 2500 mAh, ami némi javulást mutat a korábbi P6-os (2000 mAh) kapacitásához képest, azonban még így is jelentősen elmarad a konkurenciától. A Samsung Galaxy S5-nél ez az értéke 2800 mAh, a hamarosan érkező LG G3-nál pedig már 3000 mAh akkumulátort alkalmaznak. Az Ascend P7 ettől függetlenül jól bírja, ha pedig nagyon nagy a baj, akkor még mindig átválthatunk az "Ultra energiatakarékos módra". Ilyenkor ugyan elvesztjük a színeket és a készülék internetes és vezetéknélküli képességeit, cserébe viszont jó pár extra órát nyerhetünk. Átlagos használat mellett egy-másfél napot tudtunk elérni, viszont sok játékkal és kamerázással ez az érték simán egy nap alá csökkenthető.

13 megapixeles Sony BSI kamera villanófénnyel

 

A jó árazás a siker kulcsa

Az LTE képes Huawei Ascend P7 jól kikupálódott, az igen sikeres P6 után valószínűleg ez a modell is szépen fog fogyni, talán még rekordot is fog dönteni. A készülékbe nehéz belekötni, mert nagyon jó a minősége, szép és nagy felbontású kijelzője van. Extrák terén sem kell szégyenkeznie, LTE és NFC is fellelhető benne, nagyon korrekt a kamerája, szoftveresen is erős a KitKat-nek hála. Egyedül a saját fejlesztésű CPU-t kéne már lecserélni, és egy komolyabb példánnyal simán ott lehetne az élmezőny legelején. A P7 legnagyobb előnye a kedvező ára, ebben az esetben nem 200-220 ezerért kapunk korrekt csúcstelefont, hanem jelentően olcsóbban, körülbelül110-120 ezerért. A presztízs persze más kérdés, de aki különleges androidos készüléket keres, valamint kevésbé számít neki a hazai márkaismertség, annak jó vétel lehet a Huawei Ascend P7 is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.