Hirdetés

In Win: Ilyen ma egy luxusház



|

Az unalmas szervervilág után váltott az In Win és sápasztóan drága, non plus ultra házakat kezdett megálmodni. Vajon idén sikerül túllicitálniuk tavalyi teljesítményüket? Belestünk a gyárukba.

Hirdetés

1987-ban beindult a tajvani PC-ház-gyártás az In Winnél, ám alig pár éve figyelt csak fel rájuk igazán a nagyközönség. Ez annak köszönhető, hogy a közel 30 éves cég egészen eddig szerverházakat, egyszerűbb, sokszor ODM megoldásokat készített. A váltás merészebbnél nem is lehetett volna: a hatalmas tapasztalatot felhasználva a cég 2012-ben egyszer csak meglepte a világot néhány szokatlan megoldással - és ez bejött a felhasználóknak.

Hirdetés


30 év, tonnányi meglepetés

Alapvetően három vonalon indult el a végfelhasználóknak szánt termékek fejlesztése. A belépőszinten, ami ez esetben sokszor 50-60 ezer forintot is jelent, aztán kaptunk jó néhány, több százezer forintos megoldást a prémium Signature szériában, majd végül meg kell említeni a tápegységeket is, ahol szintén akad érdekesség.


Az "olcsóbb", pontosabban fogalmazva, halandó számára is megfizethető házak között újdonság a 303-as széria, de a 805-ös és a tavalyi modellek felújított változatai megérkeznek hamarosan. Az Infinity különösen érdekes, a tükrös előlapot belső ledek világítják meg, így egyedi és izgalmas a kinézete a háznak. Az edzett üveg oldallap is megmaradt, de egy valamit a cégnek esze ágában sincsen készítenie.


Ez nem más, mint mini ITX ház - ugyan egy D-Frame Mini van a piacon és sokan szeretik, a prémium házakra vevő közönség nem igazán gondolkodik még mITX-formátumban.


A Signature szériánál is kapunk újdonságot szép számmal. Fontos megemlíteni, hogy általánossá válik az előlapi USB Type-C csatlakozó, ami igen jó hír. A H-Frame, S-Frame és a D-Frame házakból már a CES-en bemutatkoztak a 2.0-s modellek felújított külsővel, ráncfelvarrással és a szokásosan szupermagas árakkal.


A tápegységeknél a kWatt feletti teljesítmény és a 80Plus besorolás nem újdonság, de az már érdekesebb, hogy világító belsejű modellekkel dobhatjuk fel gépünket, sőt, a tápegységek hátsó falára egy 3A-s USB csatlakozó is került, így kikapcsolt géppel is gyorstölthetjük mobil eszközeinket. Érdekes, hogy míg a házak kivétel nélkül Tajvanon készülnek, a tápegységek mind a kínai gyárból kerülnek ki.





Barkács verseny

Hogy megünnepeljék a 30 éves évfordulót és az új házakat, egy nagyszabású versenyt is rendeznek az In Win főhadiszállásán. Május végén, éppen a Computex kezdete előtt a világ 8, leghíresebb modder csapatát hívták meg, hogy a cég minden erőforrását felhasználva alakítsák át tetszőlegesen bármelyik házukat. A nyertest a Computexen jelentik majd be, és a legjobb ötleteket beépítik következő házaikba, amiből limitált szériát is terveznek akár már idén.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.