Hirdetés

Jobban szeretjük a valódi könyveket



|

Egy felmérés szerint a legtöbben hanyagolják az e-könyv-olvasókat.

Hirdetés

Miközben a világon minden digitálissá változik, addig úgy néz ki, hogy olvasni még mindig jobban szeretjük a normál, hagyományos könyveket. 

Hirdetés

Naomi Baron nyelvészprofesszor egy olyan kutatást végzett, amelyben arra volt kíváncsi, hogy az egyetemisták inkább fizikai könyvekből szeretnek olvasni vagy pedig e-könyvekből. 

A tanulmány amerikai, japán, német és szlovák diákokat érintett. Az eredmény meglepő volt, ugyanis az emberek 92 százaléka ragaszkodott a fizikai könyvekhez, mert azokra jobban tudnak koncentrálni. 

Az eredmény hátterében két ok is van. Az egyik az, hogy a dolgok digitális jellegéből adódóan sokkal könnyebb elterelődni, és valami egészen mással foglalkozni. 

A másik probléma az, hogy az effajta eszközök huzamosabb olvasásnál alaposan megterhelik a szemet, ami először fejfájást és kellemetlenségeket (égő érzés, könnyezés, stb.) okoz, később súlyosabb panaszokhoz vezet. 

Mindezek mellett a valódi könyveknek más vonzereje is van: van, akit például az illat varázsol el. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.