Hirdetés

Kevesebb monitort veszünk



|

A csökkenés azonban kisebb volt, mint az elemzők várták.

Hirdetés

A PC-s monitorok eladása világszinten 32,5 milliós darabszámon alakult az idei második negyedévben, ezzel pedig éves összehasonlításban 2,9 százalékkal zsugorodott a piac. Az IDC szerint a jövőben a szektor további összemenésére lehet számítani, ugyanakkor a mostani eladások 4 százalékkal felülmúlták a várakozásokat. 

Hirdetés

A LED-es monitorok aránya immáron 93 százalék, ami 2013-hoz képest 10,5 százalékos pluszt jelent. A legnagyobb arányban a 21.x hüvelykes képernyők vannak jelen, ezek a piac 22,5 százalékát teszik ki. A legelterjedtebb arány a 16:9-es, 82,4 százalékban, megelőzve a 16:10-et a második helyen. Az érintős monitorok a szektor 0,4 százalékát jelentik, és 39,5 százalékban csak Amerikában fogynak. 

A vezető gyártó a piac 15,4 százalékát birtokolva továbbra is a Dell, míg a második a Samsung, amely a legmagasabb, 1,04 milliárd dolláros árbevételnek örülhetett a kategóriában. A HP összesítésben a harmadik, de Nyugat-Európában a legelsőnek bizonyult. A Lenovo feljött a negyedik helyre, míg az LG lecsúszott az ötödikre. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.