Hirdetés

Március elején kerül piacra a Nintendo Switch



|

Nem lesz olcsó az alternatívnak titulálható játékkonzol.

Hirdetés

Körülbelül másfél éven keresztül izgatta a Nintendo termékek iránt érdeklődők fantáziáját a japán vállalat új játékkonzolja, hosszas várakozás és rengeteg találgatás után a tavalyi év végén mutatkozott be a Switch. A várakozásoknak megfelelően nem a PlayStation 4 és Xbox One ellenfele, hanem azok alternatívája vagy kiegészítője akar lenni.


Hirdetés


Tegnap újabb fontos információk derültek ki a termékről. A hivatalos tájékoztatás alapján a Nintendo Switch 2017. március 3-án fog piacra kerülni, méghozzá 299 eurós - olyan 92 ezer forintos - áron. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mi fog történni a termék piacra dobása után, hiszen a Nintendo hiába tud tökéletesen racionális magyarázatot adni az árképzésre, az összeget mégis nagyon magasnak érezhetik a vásárlók. A fent említett két másik konzol alig használtan akár még olcsóbb is lehet a Switch-nél, ilyen körülmények között pedig biztosan elgondolkodnak majd a gamerek, hogy inkább azok közül választanak egy nappaliba szánt játékgépet, az úton-útfélen való játékra pedig továbbra jó lesz az okostelefonjuk.



A Nintendo Switch kiegészítői sem lesznek olcsóak. A termékhez jár egy pár Joy-Con vezérlőegység (ezeket lehet lepattintani a tabletes rész oldalairól), ám ha tönkremennek, akkor darabonként 50 euróba, míg páronként vásárolva 80 euróba kerül majd a csere. A klasszikus gamepad típusú Switch Pro Controller 70 eurós árcédulát kapott, ilyet nem mellékel a dobozban a Nintendo, mindenképp külön vásárolandó perifériáról van szó. A játékok teljes ára 60 euró lesz, nem régiózárasak. Az online multiplayer csak az őszig marad ingyenes, utána a Sony és a Microsoft üzletpolitikájával megegyező módon havidíjat kell majd fizetni a szolgáltatásért.


Nintendo Switch specifikációk:

- 6,3 hüvelykes és 1280×720 pixeles érintőkijelző
- Egyedi NVIDIA Tegra rendszerlapka
- 32 GB háttértár, microSD foglalat
- USB Type-C port
- Játéktól függően 2,5 - 6,5 óra üzemidő
- Szimultán legfeljebb nyolc Switch köthető össze a Wi-Fi-n keresztül helyi multiplayerhez


A március 3-án elérhetővé váló játékok:

- 1-2 Switch
- The Legend of Zelda: Breath of the Wild
- Super Bomberman R
- Skylanders: Imaginators
- Just Dance 2017


A március és április során elérhetővé váló további játékok:

- Snipperclips
- Fast RMX
- Has-Been Heroes
- Mario Kart 8 Deluxe


2017 későbbi felében elérhetővé váló játékok:

- Arms
- Disgaea 5 Complete
- Puyo Puyo Tetris
- Rime
- Splatoon 2
- The Elder Scrolls 5: Skyrim
- Super Mario Odyssey
- Xenoblade Chronicles 2
- Ultra Street Fighter 2 The Final Challenge
- Minecraft
- EA Sports FIFA
- Sonic Mania
- I Am Setsuna
- Steep
- Syberia 3
- NBA 2K
- Dragon Ball Xenoverse 2


(Forrás: Liliputing, EuroGamer)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.