Hirdetés

Megtekinthető lesz az LG feltekerhető kijelzője



|

A gyártó eddig csak zárt ajtók mögött mutogatta a terméket.

Hirdetés

Ha újév, akkor CES. Idén a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai kiállításán a gyártók várhatóan főként a viselhető eszközökkel és autókkal kapcsolatos technológiákra fókuszálnak majd, a többi számítástechnikával kapcsolatos hardver inkább evolúciós jellegű előrelépés lesz. A CES 2016 hivatalosan 2016. január 6-9. közt kerül megrendezésre, ám a mai nappal a kiállítók elkezdték bemutatni az érdekesebb termékeiket.

Hirdetés


A termékpaletta tekintetében minden lében kanálnak nevezhető LG is sok mindent mutat majd meg a publikumnak Las Vegasban, az egyik nagy durranásnak az újság módjára feltekerhető, OLED kijelzője ígérkezik. A megjelenítővel először 2014-ben büszkélkedett a gyártó, tavaly zárt ajtók mögött demózták, idén viszont már bármely a CES-re kilátogató megcsodálhatja majd a vállalat standjánál.


Frissnek nevezhető információt egyelőre nem kaptunk a panelről, a szabadon megcsodálható modell elvileg 18 hüvelykes és 1200×810 pixel felbontású. A gyártó célzott rá, hogy akár 60 hüvelykes modellt is képes legyártani. Első körben a kijelzőt szinte biztosan ipari célokra fogják felhasználni, de idővel minden bizonnyal utat talál magának a fogyasztói piacra szánt termékekbe is.


(Forrás: Engadget)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.