Hirdetés

Teszt: megfizethető egybegépek



|

Egyelőre nem robbantottak bankot a kecses, kábelmentes AIO gépek, pedig több érvet is fel lehet sorolni mellettük. Három modellel megnéztük, hogy vajon beérett-e már a termékkategória.

Hirdetés

Kedveljük az egybegépeket. Jól néznek ki, használatukkal nem kell a kábelrengeteg elburjánzásától tartanunk az asztalon, vagy éppen külön helyet szentelnünk a gépháznak, ráadásul sokkal mobilabbak, mint a hagyományos PC-k, hiszen esetükben csupán a tápkábelt, az egeret és a billentyűzetet, valamint magát a gépet kell cipelnünk. Sajnos legalább ugyanennyi hátrányuk van az AIO (angolul all-in-one) eszközöknek. Egyrészt csak korlátozottan bővíthetők, azaz ha nagyobb kijelzőre, erősebb videokártyára vágyunk, akkor a legtöbb esetben csak egy új gép megvásárlásával tehetjük meg azt, másrészt ritkán rendelkeznek dedikált videokártyával a gépház kis mérete miatt, harmadrész – és talán ez a legnagyobb gond – nem olcsók. Habár monitort nem kell vásárolnunk, míg így is 100-150 ezer forintot spórolhatunk, ha ugyanazt a konfigurációt egy hagyományos PC-be külön válogatjuk össze.

Hirdetés


Ettől függetlenül nem gondoljuk, hogy temetni kellene az egybegépeket, sőt, a komponensek zsugorodásának trendje e megoldásoknak kedvez, hiszen egy kis dobozba már tisztességes számítási kapacitás bezsúfolható. Ez egy lehetséges jövőkép, de hol tartunk most? Hogy választ adjunk a kérdésre, szerkesztőségünkbe kérettünk három megfizethető, háromszáz forint alatti, ám teljesen más karakterisztikájú modellt, hátha megtaláljuk közöttük azt, amit nyugodt szívvel tudunk ajánlani.


HP ProOne 400 G1

Kezdjük mustránkat a Hewlett-Packard modelljével, amely a rivális modellektől eltérően nem a végfelhasználókat, hanem a cégeket célozza meg kialakításával, szolgáltatásaival és mérsékelt árával. Körképünk legolcsóbban beszerezhető termékéről van szó, amelynek ugyan ára konfigurációnként eltér, ám körülbelül 220 ezer forintért egy tisztességes, érintőkijelzős modellt vásárolhatunk. A nálunk járt modell egy közepesen erős, Core i3-4570T processzorral felszerelt gép volt, amely ugyan gond nélkül tudta az irodai alkalmazásokat futtatni, ám hamar kiderült, hogy integrált videokártyája miatt nem alkalmas játékra és videovágásra. Bár a többi szereplő sem volt erőbajnok, látványos hátránya mutatkozott riválisaihoz képest.

HP ProOne 400: kedvező ár, ám visszafogott teljesítmény


A ProOne a csatlakozók tekintetében is hátul kullogott, a mindössze két darab USB 3.0-csatlakozást még figyelmen kívül hagytuk volna, és az egy megapixeles webkamerát sem rónánk fel ebben a mezőnyben, ám a Bluetooth-adapter és a HDMI-kimenet hiánya igencsak fájó. Nem voltunk elégedettek a gép anyaghasználatával sem, a műanyag dominanciáján túl érthetetlen módon egy vastag keret került a kijelző mellé, így a Windows 8.1-es gesztusokat csak nehezített körülmények között tudtuk elvégezni, ráadásul a tartozék billentyűzet és egér sem minőségi darab, de azokat szerencsére pár ezer forintból lecserélhetjük.


Zárjuk is le a negatívumok sorát, mert azoktól függetlenül a ProOne sem állt messze attól, hogy elvigye a PC World ajánlata díjat. Egyrészt rendkívül csendes, szinte alig hallani, hogy dolgozik, ami a többi modellről nem mondható el. Érintőkijelzős, ami mindenképpen plusz pontot jelent. Nem halmozták el gyári bloatware-programokkal, csak tényleg hasznos szolgáltatásokkal, és ami a legfontosabb: kedvező áron hozzájuthatunk. Munkaállomásnak kétség nélkül a HP modelljét ajánljuk.


Lenovo IdeaCentre B350

Ha a piaci elemzéseket nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy az AIO-piacon az Apple és a Lenovo tudja tartósan növelni az eladásait, így nagy reményekkel vártuk az IdeaCentre érkezését. Végül a legkisebb kijelzővel rendelkező modellt adták körképünkbe, amely egyedüliként nem volt érintőkijelzős. Ezt negatívumként is felróhatnánk, ám a B350-et többféle konfigurációval is rendelhetjük, így ha megelégszünk kevesebb belső memóriával, háttértárral, akkor nagyjából ugyanennyiért érintésérzékeny modellt is vásárolhatunk.

Lenovo IdeaCentre B350: 2 TB-os hibrid háttértárral is rendelhető (a PC World ajánlata)


Sőt, a legerősebb modellben Core i7 processzor, 2 TB-os hibrid meghajtó, és AMD Radeon HD8570 videokártya dolgozik, ami már hosszú távon is elegendő lehet, már amennyiben multimédiás célokra is használni akarjuk a gépet. Az általunk meghatározott ársávot figyelembe véve szerkesztőségünkben egy közepesen erős modell járt, amely habár nem volt ujjal vezérelhető, ám cserébe tisztességes vas került a 21,5 hüvelykes kijelzője alá. A számításigényes Arma III-at egyedül ennél a gépnél tudtuk közepes beállításon még elfogadható minőségben futtatni, ami mindenképpen megsüvegelendő eredmény, ami alapján bátran állíthatjuk, a korosabb, gyengébb konfigurációkra szabott (például stratégiai) játékokat is futtathatunk rajta.


Mondhatjuk, hogy összeállítsunk legjobb teljesítményű modelljéről van szó, hiszen a PCMark és a Cinebench tesztjén is az első helyen végzett, a 3DMark megmérettetésén pedig az MSI gépével fej-fej mellett haladt. A vas jó, ám nem makulátlan a Lenovo eszköze. Kijelzője viszonylag kicsi, bekapcsolva halkan zúg, tele van a gyártó által előtelepített felesleges programokkal, és az egyébként jó minőségű klaviatúráját is szokni kell a Ctrl és az Fn gomb felcserélése miatt.


MSI Adora24 2M

Összeállításunk harmadik szereplője majdhogynem befér a meghatározott keretbe, csak kicsit lépi át azt, cserébe a legnagyobb kijelzőt kínálja. A magasabb árat nemcsak ez, hanem a benne megtalálható Core i5 processzor is indokolja (ami szintén egyedülálló e mezőnyben), ha egy gyengébb Core i3-as társára vetettünk volna szemet, akkor bruttó 270 ezer forintra süllyedne vissza a számláló. Ám a teljesítményt tekintve ettől függetlenül is pariban volt a gyengébb CPU-s Lenovo termékével, sőt az Arma III elindítása után az is egyértelművé vált, hogy nem az Adorát fogjuk játékhoz ajánlani.

MSI Adora24 2M: erős, kecses, ellenben zajos


Küllem terén viszont egyértelműen az MSI eszközénél van az előny, mely pengevékony kialakításának köszönhetően bármely asztal dísze lehet. Mellette szól villódzásmentes kijelzője is; ezt a funkciót sok középkategóriás monitorban megtalálhatunk, egybegépeknél viszont nem általános, pedig hosszú távon sokat segít azon, hogy a gép előtt ülve ne fáradjon el szemünk. Említést érdemel ezen felül a négy darab USB 3.0-s kapu, illetve a beépített Super Charger technológia is, utóbbinak köszönhetően az USB-kapun keresztül gyorsan feltölthetjük mobileszközeinket.


Ám hiába a rendkívül tetszetős külső, a nagyobb kijelző és az elfogadható teljesítmény, mégsem tudjuk ajánlani az Adorát. A rendkívül vékony kialakítás miatt úgy tűnik, hogy nem tudták a mérnökök biztosítani a megfelelő szellőzést, tesztünk során ugyanis a háttérben folyamatosan zúgott az masina, amit hosszú távon vélhetően senki sem hallgatna szívesen. Hiányosságnak tartjuk azt is, hogy egy közel 300 ezer forintos modellbe nem került Bluetooth-adapter, illetve egeret és billentyűzetet sem mellékeltek hozzá. Mindentől függetlenül, ha a kijelzőméret és az ár arányát nézzük, akkor az MSI gépe kerül ki nyertesen, de, mint ahogy a többi modell, ez sem a legjobb választás annak, akinek az ár-érték arány fontos.

 

Hasonló érdekességeket olvashatsz az aktuális PC Worldben is. Éves előfizetéssel ráadásul most 6 960 forintot is megspórolhatsz!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.